Kicsi zöld emberkékkel ugyan nem találkozott, mert saját bevallása szerint szürkék voltak. A nagy szenzációról pedig nem a The New York Times számolt be, hanem az egyik magyarországi bulvárportál. Az ügy komolyságát tekintve viszont váltig állíthatjuk, hogy megérdemelte volna a világszenzációt, de ő csak Jenő volt, S. Jenő, így nem közölték történetét hasábjaikon a lapok, nem zengtek róla a bloggerek és influenszerek. De Jenő nem mérgelődött, tudta, hogy Pataki Attila sem az ufókkal való barátkozás végett tett szert hírnévre.

Jenő csak hazájában lett próféta, de már ez is nagy csoda, hiszen a mondás az ellenkezőjét állítja. És Jenő mesélt szomszédnak, barátnak, rokonnak, idegennek és szenzációhajhász firkásznak, aki szétkürtölte a rendkívüli esetet, de mint már említettem, világgá nem szállt, hisz a Kárpátok bércei visszaverték a sztorit, a miénk marad, kicsit savanyú, kicsit sárga (vagyis jelen esetben szürke), de a miénk. 
Jenő tehát mesélt. „Belefúródott a fejembe egy gondolat.” Megtudtuk, hogy munka után (ez fontos, mert olyankor mi is az ufólátás határán leledzünk – szerk. megj.) betért az egyik közeli üzletbe. Csak néhány élelmiszert akart, ám a kasszánál fizetve jóval többet kapott… Egy távoli galaxisból. Jenő szerint: „Ahogy állok a sorban a kasszánál, egyszer csak azt érzem, hogy befurakodik a fejembe egy gondolat, ami nem tőlem származik, és azt mondja: Ma eljövünk! Azt láttam, hogy az ágyam körül három alak áll, és pontosan az a tipikus idegen lény kinézetük volt. Vézna test, szürke bőr, nagy, fekete szemek és apró vágás a szájnak. Mozdulatlanul álltak és engem néztek, ahogy fekszem. Úgy éreztem, hogy egy iszonyatosan tömör, tömény 52 fokos információcsomagot töltenek az agyamba. Egy bolygó képe a távolból, ami hasonlít a Földre, de más a kontinensek elhelyezkedése. Jó ideig hatása alatt voltam, nem is mentem be dolgozni. Kiírattam magam betegszabadságra.”
És ez fontos momentum volt Jenő életében, mert így legalább volt ideje törleszteni a bodegában felhalmozott pálinkafogyasztást.