Czirják Edit: ha verset írok, kenyeret szelek
Pedagógus, író és boldog egyén – így határozta meg céljait kamaszkorában Czirják Edit, és kitartó munkával el is érte azokat. Harmadik kötetének megjelenése idején már boldog nagymama is, aki olyan gyermekkönyvvel ajándékozta meg olvasóit, amely a felnőttnek is tartogat üzenetet. A Gyergyószentmiklóson élő és alkotó Czirják Edittel írásról, ihletről, megzenésített versekről és a közönség szeretetéről beszélgettünk.
– Mióta foglalkoztatja az írás gondolata, és mikor vetette először papírra a gondolatait?
– Az írás gyermekkorom óta foglalkoztat, ehhez hozzátartozik, hogy nagyon sokat olvastam, jó példát mutattak ebben a szüleim és nagyszüleim. Az iskolában a kért fogalmazások mellé kis versikéket írtam már kisdiákként, és mivel román osztályba jártam, így románul is próbálkoztam az írással. Kicsit nehezemre esett ezeket megmutatni a nyilvánosságnak. 1997-ben részt vettem egy nemzetközi írótáborban Egerben, és az utána következő évben megjelent az első könyvem, S akkor váratlanul megszólalt az Isten címmel, öt év múlva pedig a második verseskötetem Sivatagi virágok címmel. Ezután hosszabb szünetet tartottam, hiszen pedagógusként, három kisgyermek édesanyjaként, feleségként nem tudtam időt szakítani az írásra. Nemrég jött egy lehetőség, hogy végre gyermekkönyvet adjak ki, ez régi vágyam volt. A Mira könyve – Megszülettem és szeretnek valójában nemcsak gyermekeknek, hanem nagymamáknak, édesanyáknak is szól. Nemrég lettem én is nagymama, van egy három és fél éves kisunokám, ez egy új szerep az életemben.
– A könyv egy tervezett sorozat első része…
– A Mira könyve egy olyan babáról szól, akit nagy szeretet vesz körül születésétől kezdődően. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy mennyit profitálhat egy kisbaba az őt körülvevő szeretetből, milyen fontos ez a személyiségfejlődés és egy későbbi, boldog felnőttkor szempontjából. A könyv egy kisbaba első életévének történéseit mutatja be, a következő pedig – terveim szerint – a testvéri szeretet mélységeit fogja a versek segítségével bemutatni. A folyamatot, ahogy az első gyermek elfogadja a testvérét úgy, hogy mindaddig ő volt az egyetlen, és be kell engednie ebbe a körbe egy új személyt – ezt fogja körbejárni Mira és Milán a közös kalandok által.
– Pedagógus és költő. Hogyan kapcsolódik ez a két identitás, szerep a mindennapokban?
– A Mi leszel, ha nagy leszel? kérdésre kamaszkoromban azt válaszoltam, hogy tanítónő, költő, avagy egy boldog egyén. Az élet ezt sorozatban hozta elém. A gyermekek szeretete vitt a pedagógusi pályára, 33 évig voltam gyakorló pedagógus, jelenleg betegnyugdíjas vagyok, de vissza szeretnék majd térni a gyermekek közé.
– Hogyan fogadta a közönség a gyermekkönyvet?
– Huszonhárom könyvbemutatóm volt eddig: könyvtárban, óvodai csoportban, kultúrházban, szociális központban, plébánián találkoztam az olvasókkal, kisebb közösségekkel. A bemutatókon mosolygós arcokat, örömteli légkört tapasztaltam, sokan elmondták, hogy saját életüket átfuttatták ezen a történeten, minden eszükbe jutott a gyermekkorukból és a gyermeknevelés időszakából. Jelenlét, figyelem, kapcsolat, szeretet – ezeket a kulcsszavakat fogalmaztam meg a könyv írása közben, úgy gondolom, ezekre van szüksége minden gyermeknek. Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kapcsolat, a kommunikáció az édesanyával már az anyaméhben elkezdődik. A könyvben ez úgy jelenik meg, hogy a pocaklakó baba szól az édesanyjának, hogy csomagoljon, mert hamarosan meg fog születni. Ahhoz, hogy ez a kapcsolódás létrejöjjön, a felnőttnek nyitottnak kell lennie rá: így hordoz felnőttüzeneteket a mesekönyv.
– Az elektronikai eszközök világában élve mindig felmerül a kérdés: van-e igény a papíralapú könyvekre, különösen a gyermekkönyvekre?
– Főként a legkisebbek esetében rendkívül fontosnak tartom az olvasást, a könyvekkel való kapcsolatot, hiszen az első hét évben történtek nagyban meghatározzák a gyermek személyiségét, világhoz való viszonyulását. A pedagógus már csak nevelgetni tud a példájával, megjelenésével, tartásával.
– Volt-e olyan, hogy egy-egy nehezebb élethelyzet hozott ihletet?
– Igen, nagyon sokszor kiírom magamból a fájdalmat, de olyan köntöst adok rá, hogy abból más is tanulhasson. A mottóm, „Ha verset írok, kenyeret szelek”, azt sugallja, hogy nem szeretnék bántani senkit az alkotásaimmal, inkább kiindulópontot kívánok adni szemléletváltásra. Remélem, segítenek ebben a megzenésített verseim is, amelyek Váradi Imre zeneszerző által nyújtanak egy másfajta élményt, üzenetet a zene és az irodalom kedvelőinek.