Hirdetés

Bátor Botond: a motorozásban is ott legyen az Isten

Közel tíz éve telepedtek vissza Erdélybe, azon belül is Hargitafürdőre az egyetlen magyar alapítású férfiszerzetesrend tagjai, a pálosok. A fehér barátoknak is nevezett szerzetesek Isten és a hívek szolgálata mellett a közösségépítést is szívügyüknek tekintik. Ezt a célt szolgálja az is, hogy tavasszal és ősszel szentmisére és áldásra hívják a motorkerékpárosokat.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 5 perc
Bátor Botond: a motorozásban is ott legyen az Isten
Fotó: Veres Nándor

Ők maguk is gyakran pattannak vasparipára, és akár úgy indulnak a lelkipásztori szolgálat elvégzésére. A motorozás iránti szeretetről Bátor Botond hargitafürdői pálos szerzetest kérdeztük. 

– Mikor és hogyan kezdődött a motorozás iránti szeretete?

– Autóvezetésre 1985-ben, a motor vezetésére ’90-ben szereztem jogosítványt. A motor iránti vonzalom úgy kezdődött, hogy a 80-as évek elején magyarországi fiatalok jöttek Erdélybe, és utasként én is jöttem velük. Akkor még a pannóniás, MZ-s időszak volt, de azokkal a motorokkal is nagyon nagy élmény volt az utazás. Nyilván akkor nem voltak ilyen jó motorosruhák, mint most, az utak sem voltak ilyen jók, de nagyon jó volt ide eljönni. Akkor szerettem bele a motorozásba, de aztán egyházmegyés kispapként – akkor lett jogosítványom – keveset motoroztam, utána pálos lettem, továbbra sem volt sok lehetőségem a motorozásra. 2003-ban vettünk egy motort a pécsi rendházba, azért, hogy a belvárosi templomunkat könnyebben meg tudjuk közelíteni, és igazából így kezdtem motorozni. Aztán sokszor megkerestek, hogy milyen jó lenne, ha szerveznénk motorosprogramokat, szó szót követett, és egyszerűen hozzánk tapadt ez az egész. Már többször abba akartam hagyni, de nagyon sok jelet kaptam a Jóistentől, ami megerősített abban, hogy folytatni kell.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


 
– Hogyan egyeztethető a motorozás a pálos szerzetesi életmóddal?

– Eleinte az egyeztetés kicsit dilemmát okozott, de Isten elrendezi a sorsunkat. A szerzetesi életünket nem gátolja a motorozás, a lelkipásztori munkába pedig bele lehet illeszteni, hiszen szinte mindegy, hogy autóval vagy éppen motorral érkezem egy lelkigyakorlatra.

– Hogyan fogadják a hívek, amikor motorral érkezik például egy búcsús szentmisére?

– Általában nagyon pozitívan fogadják az emberek azt, hogy motorozom. Sok-sok érdekes élményem volt. Egy alkalommal meghívtak a magyarországi Celldömölkre búcsús szónoknak. Motorral mentem, és odaálltam a sekrestye mellé, kijött a sekrestyés, hogy álljak el onnan, mert mindjárt jön a pap, aki misézni fog. Mondtam, hogy én vagyok az, de nem hitte. Rá kellett beszélnem, hogy higgye már el, hogy én vagyok az ünnepi szónok, végül csak beengedett. Itt, Székelyföldön is volt egy hasonló eset. Szintén búcsúra érkeztem, az egyháztanácsosok vártak, és amikor megérkeztem a motorral, akkor azt mondta a plébános: „Na, nézzétek s adjatok hálát, hogy ilyen rendes papotok van, mint én, mert ez motorral jött ide.” Szóval volt egy-két ilyen jó humoros történet, de általában nagyon pozitívan fogadják az emberek, hogy motorozom.

Veres Nándor

– Ősszel és tavasszal a Hármaskereszthez szezonnyitó és szezonzáró áldásra hívják a székelyföldi motorosokat. Milyen céllal szervezik ezeket a találkozókat?

– Elsődleges célunk, hogy minden járművet összekössünk a Jóistennel, és az ember gondolatai­ban, érzésvilágában, de különösképpen a motorozásban is ott legyen az Isten. Másrészt ez egy közösségépítő alkalom, és amire igazán nem számítottam, az a fajta lelkesedés és hála, amit a résztvevőktől tapasztaltam, amikor itt-ott találkoztam velük. Többen is mondták, hogy én is ott voltam az évadnyitó vagy a hálaadó áldáson, és ez milyen sokat jelent. Tehát a visszajelzések alapján még inkább úgy gondoltam, erre a rendezvényre nagyon nagy szükség van. Azt is el kell mondanom, hogy akik eljönnek ezekre a találkozókra, azok közül nagyon sokan nem hitüket gyakorló és templomba járó emberek. A mi célunk az is, hogy ha másként nem is, akkor bár a motorozás által istenkapcsolatot biztosítsunk számukra. Különben volt már olyan eset Magyarországon, hogy valaki azt mondta: „Annak idején ministráltam, aztán elfordultam Istentől, és eszem ágába sem jutott volna, hogy a motor fog visszahozni Istenhez.” Már ezért az egy emberért is érdemes volt csinálni.

– A MotorkerékPálosok zarándoklatán hangzott el: „amikor motorozunk, akkor az életet ünnepeljük”. Ön is így gondolja?

– Így van, hiszen a motorozásnak az az egyik különleges élménye, hogy közel vagyunk a teremtett világhoz, érezzük az illatokat, a természetet sokkal jobban és közelebbről látjuk, mint az autóból, és ami ennek a szabadságélménynek nagyon fontos része, az a közös együttlét, hiszen a motorozáson kívül gyakran közösen szentmisén veszünk részt, vagy csak beszélgetünk. Ezek az időszakok valóban szabadságot és az élet ünneplését is jelentik azoknak, akik eljönnek egy-egy ilyen zarándoklatra.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!