Hirdetés

Csíki Adél: biztos szellemi holdudvar

Október 1-én ünnepelte idén a Sapientia – EMTE az Egyetem Napját. A kétnapos rendezvénynek ezúttal a Kolozsvári Kar adott otthont. Ennek kapcsán Csíki Adélt, a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának PR-felelősét kérdeztük. Az ünnepen túl az eseménysorozatnak csapatépítő célja is van. Egy jó csapat a biztos és cselekvő szellemi holdudvar garanciája lehet.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc
Csíki Adél: biztos szellemi holdudvar
Fotó: Sapientia – EMTE honlapja Fotó: Sapientia – EMTE honlapja

– Mióta szervezik meg az egyetem napját? Mit ünnepelnek ezen a napon?

– Az Egyetem Napját, mely a Sapientia születésnapját jelzi, évek óta közösen ünnepli mindhárom kar. Néhány éve kétnapos programot szerveznek, a helyszín pedig évente változik. A tavaly Csíkszeredában, idén Kolozsváron, jövő évben pedig Marosvásárhelyen ünneplünk. Délelőtt van a hivatalos ünnepi program, délután pedig csapatösszerázók zajlanak kollégákkal és diákokkal egyaránt. Az ünnepségen az ünnepi műsor keretében díjakat adnak át. Olyan kitüntetésekről van szó, mint a Bocskai István-díj, a Sapientia – EMTE Tiszteletbeli Professzora cím, a Sapientia – EMTE Kiváló Oktatója Díj, vagy a Professor Emeritus cím, Doctor Honoris Causa kitüntető cím, Teller Ede-emlékérem, és az EMTE-emlékérem.

– Mi a rendezvény célja az ünneplésen túl?

– Ez az esemény a 21 éve fennálló intézmény elmúlt éveire való visszatekintés tulajdonképpen. Az akadémiai közösség fontosabb megmozdulása, és csapatösszerázó funkciója is van. Így idén míg a hivatalos ünnepséget a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának épületében rendezték meg, a kötetlen része Székelyjón zajlott, ahol többek közt csoport- és társasjátékokba lehetett bekapcsolódni, a nap pedig bulival zárult.

Sapientia – EMTE honlapja
Idén a Kolozsvári Karon ünnepelték az Egyetem Napját

– Kik vettek részt az eseményen?

– A rendezvényen a főállású oktatók és az adminisztrációban dolgozó kollégák, meghívott intézmények vendégei, a díjazottak, partnerintézmények vezetői, Magyarország kormányát képviselő vendégek vettek részt. Az idei ünnepségen Hankó Balázs helyettes államtitkár is jelen volt, aki Tonk Márton rektor és Kató Béla püspök után folytatta az ünnepi beszédek sorát. Az államtitkár-helyettes beszédében a magyar felsőoktatási rendszer fontosságát hangsúlyozta ki. A Sapientia – EMTE ezen belül biztos és cselekvő szellemi holdudvart biztosít.

– Melyek egy ilyen jellegű rendezvény megszervezésének nehézségei?

– Nagyon sok embert kell összefognia a rendezvénynek. A logisztikai része a nehezebb, időigényesebb, tehát amíg a visszajelzéseket a meghívottaktól megkapjuk és az adminisztrációs teendőket lebonyolítjuk. Negatív visszacsatolások elkerüléséért figyelembe vesszük például a résztvevők speciális étkezését, hiszen azt szeretnénk, hogy minden kolléga kellő figyelmet és megbecsülést kapjon. Szerencsére ehhez megvan már egy jól bejáratott forgatókönyv és rutin. Régebben csak a hivatalos rész került megrendezésre, de kibővítették, mert igényelték az interaktívabb részt is. A kiegészítő program sokak számára motiváló, így rászánják az idejüket azok is, akik messzebbről érkeznek.

– Mennyi időt vesz fel a szervezés?

– A szervezés már június–július környékén elkezdődik, elküldjük a meghívókat és időt hagyunk a visszajelzésekre. Ez az első mozzanat. Általában szeptemberben körvonalazódik a résztvevők száma. Ez idő alatt olyan helyszínt kell keresni a délutáni programok lebonyolításához, ahol több ember elfér, és a menüt is össze kell állítani. Ezért ölel fel több időt, de intenzíven szervezve egy-két hétbe telne.

– Mi a legérdekesebb programpont? Minden évben vannak fellépők, koncertek?

– Tavaly a hallgatóknak szerveztek koncerteket, ezt a részét a kolozsvári HÖK szervezi, a délutáni kötetlen programokért is ő felel. A legérdekesebb programpontot illetően, ez mindenkinek szubjektív, minden résztvevőnek más lehet a benyomása, de a két program, tehát a délelőtti ünnepség és a délutáni csapatösszerázó kiegészíti egymást. Általában minden résztvevő mindkét programon jelen van, és megtalálja azt, amivel szívesen azonosul. A tapasztalatokat minden évben továbbvisszük, a negatívakat igyekszünk az igényeknek megfelelően javítani.

Az idei év díjazottjai

Bocskai István-díj: Brendus Réka, Miniszterelnökség főosztályvezetője, a Sapientia Alapítvány kurátora
Sapientia – EMTE Tiszteletbeli Professzora cím: Kovács Levente, Óbudai Egyetem rektora és Buglya Sándor, Balázs Béla-díjas rendező
Sapientia – EMTE Kiváló Oktatója Díj: Szabó László Zsolt, Villamosmérnöki Tanszék vezetője, Marosvásárhelyi Kar

Baláz Erika



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!