Hirdetés

Helyben igényelhető a személyi igazolvány

Mostantól Csík­szentsimonban is igényelhető személyi igazolvány: a személynyilvántartó iroda napi 16 ügyfelet fogad előzetes online időpontfoglalás alapján.

Vlaicu Lajos
Helyben igényelhető a személyi igazolvány
Fotó: László F. Csaba

Szerda óta Csík­szent­simonban, a Fő út 480. szám alatti irodában helyben igényelhető személyi igazolvány. Egyelőre 9–13 óra között lehet online időpontot foglalni, és napi 16 személyt fogadnak – hangzott el a személynyilvántartó iroda tegnapi megnyitóján.

– Online lehet időpontot foglalni, de helyben, sorban állva is lehet a személyazonosító okmányokat igényelni. Az irodában bevezetik az igénylő adatait, és a fotót is elkészítik

– magyarázta Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere a sajtó képviselői és a környező települések meghívott polgármesterei jelenlétében. Megjegyezte, hogy a csíkszentsimoniaknak és az alcsíki térség lakosságának szánt helyi ügyintézési lehetőség gondolata már 2023 januárjában megfogalmazódott – a szükséges tanácshatározatokat elfogadták, a működési engedélyt megkapták, de az elektronikus személyi bevezetésével a rendszer megváltozott, és az iroda munkatársai meg kellett tanulják annak használatát is.

Helyben igényelhető a személyi igazolvány
A csíkszentsimoni személynyilvántartó. Térségi szolgáltatás


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Az irodát önerőből hozták létre, az önkormányzat vásárolta és rendezte be az ingatlant erre a célra. Az elöljáró megköszönte azok munkáját, akik hozzájárultak az új szolgálat létesítéséhez, így a csíkszeredai városháza és a megyei személynyilvántartó közszolgálat munkatársainak is.

– A kollégák felkészültek, az iroda működik, a szakmai együttműködésre pedig a továbbiakban is számítunk

– mondta a polgármester, megjegyezve, hogy a beruházással három új munkahelyet teremtettek a községben.

Helyben igényelhető a személyi igazolvány
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere szerint a kezdeményezés példamutató más települések önkormányzatai számára, hiszen a cél az, hogy a közszolgáltatások minél közelebb kerüljenek a polgárhoz.

– Bár Csíkszereda központi szerepet tölt be, a vidék megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy az ilyen intézmények helyben is működjenek

– fűzte hozzá Becze István, a Csík Területi RMDSZ ügyvezető elnöke.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!