Hirdetés

Harminchárom jelentkező

HN-információ
Harminchárom zenészpalánta jelent meg tegnap az idei Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor csíkszeredai előválogatóján. A Nagy István Művészeti Középiskolában tartott meghallgatáson Hargita megyei gyermekek mellett Bihar, Maros, Kolozs és Kovászna megyéből jelentkeztek kis muzsikusok. [caption id="attachment_8540" align="aligncenter" width="620"]Fiatal fuvolista a meghallgatáson. Esély a kiteljesedésre Fotó: Balázs Árpád Fiatal fuvolista a meghallgatáson. Esély a kiteljesedésre Fotó: Balázs Árpád[/caption] [dropcap]A[/dropcap] Virtuózok a világ első magyar komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyet tavaly közvetítettek az M1-es magyar közszolgálati csatornán. Molnár Levente operaénekes szorgalmazta, tartsanak castingot Székelyföldön is, hogy az itteni zenészek is lehetőséget kapjanak a műsorban való részvételre. A csíkszeredai válogatót tegnap tartották a Nagy István Művészeti Középiskolában. A casting tíz órától kezdődött, a résztvevőknek a terembe lépés előtt jelezniük kellett, hogy megjelentek, majd egy papírra felírták a nevüket és annak a zenei darabnak a címét, amit majd előadnak, ezek az információk a zsűri munkáját segítették. Eckhárdt Gábor zongoraművész, Magyar Margit zeneiskola-igazgató, Molnár Levente operaénekes és Peller Mariann, a Virtuózok producere miután meghallgatták a jelentkezők produkcióit, kérdéseket tettek fel nekik és tanácsokkal látták el őket. – A hangszeren való játszás azért nehéz, mert egyszerre több dologra is kell figyelni, a hangra, amit éppen hallunk, de az előzőre és a következő hangra is. Ha ez sikerülni fog, nem akadozik majd a játékod – tanácsolta Eckhárdt Gábor az egyik résztvevőnek. A jelentkezők már előre tudták, hány órakor fognak sorra kerülni, általában az előjegyzés szerint érkeztek meg szüleikkel, zenetanárukkal. A meghallgatásra bárki bemehetett. A fiataloknak öt perc állt rendelkezésükre, hogy elkápráztassák fuvola-, zongora-, hegedű-, gitár-, trombitajátékukkal a zsűrit. – A minimális izgalom megvolt, mint mindegyik előadás előtt, de nagyon jól éreztem magam és remélem, hogy sikerülni fog – számolt be az élményről az egyik versenyző, Lázár Katica. De volt olyan is, aki bár tökéletesen eljátszotta a választott művet, amikor kérdezték, hogy hány éve zenél, nem jött ki hang a torkán, így ujjain mutatta az évek számát. A versenyzők 7 és 25 év közöttiek voltak. Valamennyi produkciót videofelvételen rögzítettek, a zsűri a végső döntést e felvételek ismételt lejátszása után hozza meg, pár nap múlva derül ki, hogy kik mehetnek a Virtuózok élő showjába. – Teljesült az álmom, itt vagyunk, meghallgatjuk őket. Minden várakozásomat felülmúlják az itteni tehetségek, egyszerűen ámulok-bámulok, nem hiszem el, hogy ennyi kincs van, és nagyon büszke vagyok egy kicsit magamra is, hogy ezt sikerült létrehozni. Ugyanakkor köszönöm mindenkinek, mert ezek a tehetségek megérdemlik a lehetőséget, nagyon erős a mezőny – mesélte izgatottan Molnár Levente. A Virtuózok műsor korábbi adásának győztesei szombaton koncerteznek a Szakszervezetek Művelődési Házában, a bevételt a Szent Ferenc Alapítványnak, Böjte atya gondozottjainak ajánlották fel. Györffy Ibolya


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!