– Debreceniként miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Hargita tetején megszervezett szakmai konferencián?

– Erdély és a magyarság szerelmese vagyok, régi Erdély-járó. A debreceni egyetemen én fele-lek a határon túli magyar nyelvű oktatásért. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel és a Partiumi Egyetemmel kiemelkedő kapcsolatom van, ez is egy kötődés. Minden nyáron eljö-vök Erdélybe, Székelyföldre, és csodálom azt a munkát, kitartást, amit itt látok. Úgy gondolom, szakmámban tettem le annyit az asztalra, amivel üzenni és segíteni tudok a helyi gazdáknak. A juhászatból manapság ne­­héz megélni, az ágazat pozíciói sokat romlottak, jövedelmezősége nem olyan, mint szeretnénk hogy legyen. Persze vannak lehetőségek, ezért fontos az együttmű-ködés annak érdekében, hogy az itt megtalálható őshonos fajtákat génmegőrzés céljából fenn-tartsuk, ami majd idővel gazdasági haszonná is válhat. Előadásommal szemléletet, lehetőséget nyújtottam a gazdáknak, fajtaválasztásra adtam tippeket. Szakkönyveket hoztam, hogy a tar-talmas ismeretanyag által mindenki megtalálhassa azt a tartási lehetőséget, módot, tenyésztési technológiát, genetikát, amivel hatékonyabbá, eredményesebbé teheti az ágazatot, gazdaságát. Ezek a könyvek ugyanakkor olyan praktikákat is adnak a juhászok kezébe, ami felkészültté teszi őket állategészségügyi szempontból is, hisz nincs mindig azonnal kéznél az állatorvos.

– Miért van szükség ezekre a típusú rendezvényekre? 
– Az ember társas lény, fontosak a kapcsolatok, az információáramlás, fontos látni, hogy ki, mit csinál, mert abból haza lehet vinni, vagy tanácsot lehet adni. Ezeknek a találkozóknak közvetlen anyagi, emberi haszna van, az ember épülését, kiteljesedését szolgálják. 

– Miért tartja fontosnak az őshonos állatfajták fenntartását?
– Semmiképpen sem gazdasági szempontból, mert egy-két kivételt leszámítva nem jövedelme-ző a tartásuk, de miként kultúránk része az építészet, a zene, a tudomány, és mindezek nemzeti értékek, így vagyunk a tenyésztés értékeivel a fajtákkal is, azzal amit őseink hoztak. Múltunkban a jövőnk! Tehát, aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője sem, ezt a múltat meg kell őrizni. Ha egy régi épületet nem rombolunk le, mert szép és értékes, akkor egy állatfajt sem hagyunk eltűnni, mert az is érték. Az is érték, mert gének vannak benne, olyan gének, amelyek a későb-biek során hasznosíthatók. Nagy gond ma az állattenyésztésben a klímaváltozás, a klímához való alkalmazkodás. Az őshonos fajtákban olyan szárazságtűrő gének vannak, amelyeket hasznosítani lehet a tenyésztés során. 

– Ha már gazdasági szerepük nem túl nagy, hobbiállatokká válhatnak-e az őshonos állatok, vagy juhok esetében a pázsitkarbantartás szóba jöhet-e?

– Gazdasági haszon nélkül semmi nem működik, ugyanakkor az emberi gazdagságnak lehet olyan szintje, amikor nem érdekes, hogy egy állat milyen eredményt tud produkálni. A környe-zetvédelemben óriási szerepük lehetne az őshonos fajtáknak. Itt, Székelyföldön is a legelők visz-szavadulnak, bozótosodnak, erdősödnek, allergén növények ütik fel a fejüket. Az allergiában szenvedők milliói esnek ki a munkahelyekről, hosszabb-rövidebb időre, ami gazdaságilag káros. Viszont ha az elvadult növényzetet ezen állatok segítségével karban tudnánk tartani, az allergi-ából fakadó problémák eltűnnének vagy visszaszorulnának. Hobbiállatként való tartásuk a lo-vaknál egyértelmű, de szerintem egy szép racka juh, vagy egy szép berke juh is beválhat. Az őshonos mangalicának is megtalálták a hasznosítását, mert a Duroc kannal való keresztezése adja a világ egyik legkiválóbb sonkáját, a spanyol Serrano sonka alapanyagát. A génhasznosítás-sal így értéket állítanak elő, ami gazdaságilag is hasznos. 

Dr. Jávor András - Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ, egyetemi tanár, rektori főtanács-adó.  Nyíregyházán született 1952. április 22-én. Érettségi után sikeresen felvételizett a Debreceni Agrártudományi Egyetemre. Ott kapcsolódott be a juh ágazathoz, ehhez kötődött a TDK dolgo-zata, a diplomadolgozata, az egyetemi doktori fokozata, és ebből írta a kandidátusi értekezéseit is. A végzés óta folyamatosan a Debreceni Egyetem, illetve a jogelődjének alkalmazottja. 2001-ben habilitált, 2004-ben nevezték ki egyetemi tanárrá.  Vezetői beosztást 2000 óta tölt be a Debreceni Egyetemen, ahol tevékenysége során betöltötte a dékánhelyettesi, a rektorhelyettesi, rektori főtanácsadói pozíciókat is. Az Agrárkabinet élén azon dolgozott, hogy a Debreceni Egyetem sajátos agrárközpont lehessen a Kárpát-medencében. Ez gyakorlatilag a tiszai vízgyűjtő területet fedte le, ami 157 ezer négyzetkilomé-ter, valójában magában foglalja a határon túli területeket is. Cél volt, hogy a képzés és a tudás exportjával a határon túli magyarságot is a saját hazájában helyzetbe hozzák. Ez természetesen az anyaországot is erősítette, hiszen nyitást jelentett a szomszédos országok agrárpiacára. Szá-mos erdélyi intézményben (Partiumi Egyetem, Sapientia – EMTE) szervezett szakokat, amelyek közül többet akkreditáltak. A Szent-Györgyi Albert-díj, a Magyar Érdemrend Középkeresztje, a Sapientia – EMTE Bocskai-díja mellett még számos magas rangú elismerés birtokosa. A tudo-mányos és közéleti munkája során számos kiemelkedő tisztséget töltött, illtetve tölt be. Tudo-mányszervező tevékenységének egyik legfontosabb eredményének tartja az Állattenyésztési Molekuláris Biológiai Laboratórium megalapítását, mely ma az Agrár Genomikai és Biotechno-lógiai Központ keretein belül működik, és ahol jelenleg is dolgozik. Az agrárium mellett Jávor András szívügye a határon túli magyarság oktatásának kérdése is.