Hirdetés

Csíkiak is segítették Ungvárit

HN-információ
Kőkeményen készülnek a csíkszeredai cselgáncsozók az előttük álló versenysorozatra Albu Botond edző vezetésével, aki egybegyűjtötte a korosztály legjobbjait. A Fekete-tengeren kezdték és Baján zárják az edzőtáborok sorát, de közben igyekeztek partnerei lenni az olimpiára készülő Ungvári Miklósnak is, aki a négy évvel ezelőtt megszerzett ezüstérmét színesebbre cserélné. [caption id="attachment_33441" align="aligncenter" width="960"]A ceglédi edzőtáborban a csíki cselgáncsozók segítették Ungvárit A ceglédi edzőtáborban a csíki cselgáncsozók segítették Ungvárit[/caption] Tizenhat sportolóval jelenleg Hargitafürdőn tart edzőtábort Albu Botond edző a csíki cselgáncsozóknak. A felkészülés viszont már július elején elkezdődött egy Fekete-tenger parti alapozó edzőtáborral, amelyet egy ceglédivel folytattak. A ceglédi edzőtáborban nyolcan vettek részt, ahol edzőpartnerük a riói olimpiára készülő Ungvári Miklós volt. A judoinfo.hu magyarországi szakportál is írt erről egy rövid anyagot, amelyben megemlítik, hogy Albu Botond edző kíséretében öt napon keresztül voltak Ungvári Miklós edzőpartnerei. „A román korosztályos bajnokságok élharcosai, de jó néhányan megmutatták már oroszlánkörmeiket a nemzetközi tatamikon is. Albu Botond nyilatkozata szerint készülnek az olimpiára, Miki az ideire, Rióba, ők pedig valamelyik későbbire. A magyar olimpikon elmondása szerint már nem először történik közös edzőtáborozás, a csíki fiúk segítsége ezúttal is jól jött. Az együttműködés folytatására az olimpiai játékok után kerül sor, amikor is ez év szeptemberében Ungvári Miklós Csíkszeredába látogat megtekinteni a készülő hargitafürdői magaslati edzőtábort” – áll az anyagban. Ungvári időközben már el is utazott Rióba, míg a csíki dzsúdókák már hazatértek és itthon folytatják a felkészülést Hargitafürdőn, majd ezt koronázzák meg egy bajai küzdelmi edzőtáborral augusztus 8–13. között. A sorozatos edzőtáborok első eredményeit majd az augusztus 21–22. között Ploiești-en rendezendő U21-es Európa-kupán lehet lemérni, ahol nem kevesebb, mint nyolc csíki fog tatamira lépni. Az edzőtáborban részt vevő sportolók: U18: Márton Benedek (Csíkszenttamási ISK), Orbán Lehel (VSK Csíkszereda), Dávid László (Csíkszeredai Sportklub), Radvánszki Ádám (Csíkszeredai ISK), Radvánszki Szilárd (ISK), Kajtár Endre (Hargita Judo Club), Koncz Lehel (ISK), Márton Róbert (Domokosi ISK); U21: Csíki Zsolt (ISK), Stoica Márk (Sportklub), Kocsis Hunor (Sportklub), Mag Áron (ISK); U23: Bartos Albin (Sportklub), Bardócz Richárd (Sportklub), Szőcs Elemér (Sportklub); felnőtt: Papp Róbert Flórián (VSK). A sportolókat az edzőtáborokban Albu Botond (Sportklub, VSK) vezényli, míg klubjaikban Czikó Levente (HJC), Dánél Sándor (Sportklub), Dánél Szabolcs (ISK-Szenttamás), Dániel Albert (ISK) és Székely Attila (ISK-Domokos). Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!