Hirdetés

Bedő Imre: modern korban kell alkalmaznunk a régi tudást

Mindannyian felelősek vagyunk önmagunk és társaink iránt. Nem nézhetjük tétlenül, ahogy romlik a világ, tenni kell valamit – vallja a csíkszeredai születésű, Budapesten élő Bedő Imre közgazdász, a Férfiak Klubja alapítója. Szerinte semmi újat nem kell felfedeznünk, mindössze azt a tudást kell napjaink élethelyzeteibe visszacsempészni, amelyet a kultúránk az évszázadok alatt kicsiszolt, és amelyet elődeink hatékonyan tudtak alkalmazni.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 9 perc
Bedő Imre: modern korban kell alkalmaznunk a régi tudást
Fotó: László F. Csaba

– Csíkszeredába hazajár, legutóbbi, Őszinteség a férfi–nő szövetségben című előadásán is telt ház fogadta. Hogy érzi magát itthon?

– Itthon előadást tartani mindig nagyobb felelősség és nagyobb teher is, hiszen kérdés, hogy ahonnan az ember elindult, ott hogyan fogadják. Tudjuk, a messziről jöttek azt mondanak, amit akarnak, de az otthon különös minőség. Ezért különleges módon is készülök az itthoni előadásaimra, és nagyon örülök, hogy itthon is elfogadnak. 

– Itt tanult Csíkban, közgazdász lett, élt Bukarestben, majd Budapestre költözött, több vezetői tisztséget is betöltött. 2013-ban pedig megalapította a Férfiak Klubját. Milyen céllal?

– Vidéki értelmiségi családból származom. A faluban általában nagyon kevés értelmiségi volt: a tanító, a pap és az orvos, nagyjából ennyi. Ha vidéken valaki többet tanult, tapasztalt, utazott, akár anyagilag is jobban élt, akkor annak kötelessége volt a többieket is segíteni, felfelé emelni. Én legalábbis ezt láttam. Nagyapám tanító volt, akihez minden este bejött valaki, a diófa alatt üldögélve elbeszélte a dolgait, és a tanító bácsi igyekezett valami hasznosat, jó tanácsot mondani neki. Az elmúlt években közgazdászként folyamatosan figyeltem a környezetemet, és azt tapasztaltam, romlik a világ. Székelyföldről azt a fajta hozzáállást hordozom magammal, hogy nem nézhetjük tétlenül, hogy romlik a világ, tenni kell valamit. Azt látom, a teherbíró férfiakat az értékeinkért vívott harcba kell szólítani. Leginkább a családokba kell visszamenni, a nevelésbe kell fektetni, a férfi–nő szövetség megtartásába kell beállni, mert elvontak bennünket a munkahelyek, és ha nem megyünk vissza idejében a családba, akkor a nők is el fogják hagyni a családokat. Az már látszik a fiatal lányokon, hogy úgy gondolják, az életben sokkal inkább érdemes pénzt keresni, fogyasztani, és ha szeretnének gyermeket, akkor majd vesznek örökbe. A munkámmal azt szeretném megelőzni, hogy a nők ne hagyják el a családokat, térjünk vissza értékeinkhez, mert ha visszatérünk, akkor életet tudunk hagyni magunk után.


Hirdetés

– És ebben a munkában kiáll a konzervatív értékek mellett… A globalizáció támogatói mennyire kritikusak ezzel szemben?

– Nem érzékelek kritikát azért, mert a társadalomtudományok alapvetően modern módon torzítják azokat a mechanizmusokat, amelyek kulturálisan sokkal jobb alapot adnak az együttműködésekre. Nekem nincs semmilyen tudományos megközelítésem, hanem a régi kultúránkból hozom a városi létbe a már jól ismert tudást. Ez a modern világban is jól alkalmazható, nagyon könnyen befogadják, mert felismerik, illetve tudják, hogyha a nagyapáink tudták alkalmazni, akkor mi miért ne tudnánk. Fontos, hogy nem a nagyapáink korába kell visszamennünk, hanem a modern korban kell alkalmaznunk a kultúránk által kicsiszolt tudást, és ezt az emberek azonnal felismerik, nincs mit kritizáljanak rajta. Tehát nem saját elméletet építek. Arra vállalkoztam, hogy előbányászom, felelevenítem és szavakba öntöm azt, amit a kultúránk mond, úgy, hogy az emberek ismét csatlakozni tudjanak hozzá. A modern elméletek nagyon nehezen követhetők, de a mi kultúránkból származó tudással újra talpra állhatunk. 

– Milyen mélységből – ha annak lehet nevezni – kell talpra állnunk? 

– A városba „terelt” ember elszakadt a természettől, a saját múltjától, a férfi–nő szövetségnek a valódi, több ezer éves működésétől, és ezért bármit el lehet hitetni vele. Ez az Egyesült Államokban és a Nyugat-Európában élőkre, de akár még a magyarországiakra is sokkal jellemzőbb. Az említett romlás Erdélyben a többiekhez képest sokkal később következett be. Mi még nem hiszünk el mindent, amit a modern elméletek állítanak. Különben elég nagy a nyomás arra, hogy bizonytalanságban éljünk, illetve nagy a törekvés, hogy szembefordítsanak mindennel, ami a régi kultúra része, ami az emberek régi együttműködésének szabályozási rendszere. Példaként tekinthetjük a férfi–nő versenyeztetését vagy a gyermeknevelés teljes szétzilálását. Nekünk megvolt a kulturális nevelési rendünk, amivel a terheléshez hozzá tudtuk szoktatni a gyermekeinket, és egyáltalán nem igaz, hogy ez a fenyítésről szólt. Elbizonytalanítanak, szembefordítanak a nevelési rendünkkel, és helyébe nem nevelési formát adnak, hanem ezerféle nevelési elmélettel árasztanak el bennünket, ami abszolút szétzilálja és teljesen egyedivé teszi a gyermekek felnövetelét. Majd azt látni, hogy ezek a gyermekek képtelenek lesznek együttműködni, házasodni, együtt dolgozni, egymásban bízni, és így sokkal jobban vezethetők. Ha viszont egységes kultúrába ágyazzuk, ugyanazokon a szavakon ugyanazt értjük, ugyanazokon az elveken döntjük el, hogy mi a jó és mi a nem jó, akkor jobban megértjük egymást. A bizalom sokkal erősebb lesz, tudunk vállalkozni, a házasságaink sokkal erősebbek lesznek, mert ugyanabba a gyökérzetbe nyúlik vissza az egész életünk. Ezeket az egységeshez közelebb álló kulturális gyökereket valahogy vissza kell állítani. Azon dolgozom, hogy amit több ezer év alatt kicsiszolt a kultúránk, és ma is alkalmazható, ahelyett ne higgyük el, hogy valami vadonatújat kell hozni. A körülmények változtak, de az emberek nem. A körülmények változnak, de az emberi együttműködések nem, az emberi reakciók sem. Napjainkban is ugyanazok a fajta ok-okozati összefüggések vannak, mint bármikor. Ha elolvassuk a Bibliát, láthatjuk, hogy Krisztus idejében is ugyanazokkal a típusú problémákkal küzdöttek, mint mi napjainkban. Ha megfigyeljük, bizonyos könyvek is régi életmódbeli tanácsokat adnak, mert egyértelmű, hogy soha nem jön el az a világ, hogy mindenki megtanul mindent. Mindig tartani kell egy mércét, amelyet ha elfogadunk, akkor együtt tudunk működni, és működnek a házasságaink, barátságaink és a közös vállalkozásaink, pusztán azon az alapon, hogy közös gyökerű gondolataink vannak. Ezt nem szabad elveszítenünk, elcserélnünk azzal, hogy százféle gyökerű gondolatok, elméletek mentén próbálunk élni, amelyek ezerféle vitához és széthúzáshoz vezetnek.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!