Hirdetés

Aszály szárítja a kukoricát

HN-információ
Noha a learatott gabonatermés rekordot döntött, a nyári hónapokat uraló szárazság már jelentősen rontja az ország nyugati térségében a kukoricából és napraforgóból várható terméshozamokat. Mind a kukorica, mind a pedig a napraforgó esetében szárazság rontja az idei terméseredményeket, így kérdéses a betakarítható termésmennyiség – állapította meg a napokban Bihar megyei terepszemléje alkalmával Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. „Sajnos a víz mint erőforrás fontos probléma lesz Európa ezen részén. A gazdák elmondták, hogy bár tavasszal heves esőzések voltak, és a búzatermés rekord volt, a kukorica és a napraforgó esetében az utóbbi időben bekövetkezett szárazság miatt az előrejelzések nem túl kedvezőek. Meg kell találnunk a megoldásokat, hogy lássuk, hogyan sikerül összegyűjteni a tavaszi felesleges vizet, és szükség esetén később felhasználni” – jegyezte meg a tárcavezető. Oros hozzátette: a mezőgazdasági területek öntözésére pályázati forrásokat is igénybe vehetnek a termelők: az országos helyreállítási tervben e célra 326 millió euró áll a gazdák rendelkezésére. Adrian Oros az aszály mellett a jégverés okozta károkra is kitért. Elmondta, a jégeső idén körülbelül 12-13 ezer hektáron tette tönkre a termést, de a kultúrák védelme érdekében a megszokottnál többször kellett közbeavatkozzanak a szakemberek azokban a térségekben, ahol jégkármérséklési rendszereket telepítettek. „A jégvédelmi rendszer 1,5 millió hektárra nyújt védelmet, így nem terjed ki az ország teljes mezőgazdasági területére. Ahol a rendszer működőképes volt, a jégeső elleni küzdelem intenzív tevékenységet igényelt ebben az időszakban. Sokkal intenzívebben, mint a korábbi években. A tavalyi aszály bizony súlyos volt, 2,4 millió hektárt érintett, mind a tavaszi, mind az őszi takarmánytermést illetően. Az idén betakarított terményekre vonatkozó becslések nagyon jók, egyesek szerint meghaladjuk a 9 millió tonna búzát, de ez biztosan nem a miniszter vagy a mezőgazdasági adminisztráció érdeme, hanem szigorúan a gazdáké és a szerencséé, hogy elegendő csapadékunk volt. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok az elkövetkező hónapokban a napraforgó- és kukoricatermés esetében” – tette hozzá a miniszter.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!