A szülőfalu mint világmodell

Kódexek, ősnyomtatványok, régi értékes könyvek otthona a Könyvtár, amelynek a jövő számára is van üzenete.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 5 perc
A szülőfalu mint világmodell
Beczásy Antal: Tamási Áron

A könyvek eme nagy múltú tárházának felügyelője, házigazdája történetesen nekem is jó ismerősöm, mondhatni barátom. Együtt bábáskodtunk hajdan egy folyóirat megszületésénél. Egy szemvillanásból is megértjük egymást, olvasunk egymás gondolataiban. Talán ezért ajánlotta fel nekem tanulmányozásra ezt a meghatározatlan évszámú megsárgult, régi újságlapot, amelyen Tamási Áronról érdekes adatokat talált. Számomra az ajándék nemcsak örömöt jelent, hanem felelősséget is, hogy közvetíteni kell kortársaimnak azt, amit tartalmaz.
Az újságlap keltezése évszám nélküli, mintha csak az időtlenség képzetét akarná sugallni: „Cluj (Kolozsvár), márc. 22.” Az egész oldalt betöltő írás címe kissé szenzációhajhász, illetve olvasócsalogató: „E. A. Brahm tanár, Adler barátja és munkatársa elmondja véleményét: Négy erdélyi író kézírása a lélekelemzés bonckése alatt”. A továbbiakban megtudjuk, mit mond Tamási Áron, Kós Károly, Nyirő József és Karácsony Benő írásairól a bécsi lélekvizsgáló intézet volt elnöke, aki egyetlen erdélyi írót sem ismer, és nem hallott róluk semmit. Az összeállítás azért is érdekes, mert a szerkesztő-író nem nevezi meg magát – illetve hiányzik az összeállítás vége, ahol esetleg ezt megtette. Az írásszakértőnek azokról az írókról, akiknek írását, személyiségét elemeznie kell, nincsenek ismeretei, csak annyit tud, hogy általuk a szinte semmiből született erdélyi irodalom kiváló művészeket adott az egyetemes magyar irodalomnak.
Az első író, akinek kézírása bonckés alá került, Tamási Áron. A szerkesztő az erdélyi irodalom nagy ígéreteként mutatja be őt, akit csak elveinek szolgálata érdekel, és aki bátran szerepet vállal a politikai közéletben is. Az írásszakértő annyit tudott róla, hogy elismert író, hogy megjárta Amerikát, és székely földművelők gyermeke. Tudta, hogy mikor született, egy alkalommal találkoztak, amikor az író átadta az elemzésre szánt szöveget.
A továbbiakban egy passzust idézek a lélekelemző tanár Tamásiról szóló szövegéből. Még csak annyit jegyeznék meg, hogy megállapításai nagyon találók, és mai ismereteink szerint is helytállók. „Gyakran az ősi hitek szárnyán keresi lelkéhez a sugarakat. Ez az, ami egyéniségének legrejtettebb része. Annyi bizonyos, hogy igen mély benne az átöröklés, amely a századok mélyéből húzódik lelkéig. Hónapok vizsgálata és módszeres munkája, ősei kézírásának ismerete kellene ahhoz, hogy ennek az átöröklésnek minden részletét tisztázzuk. Talán maga sem tud arról, hogy az átöröklés törvényein át hány messzi századdal ezelőtt élt őseinek világát hordozza magában. Ősiség mozgatja, akkor is érdekli az atavisztika, ha nem vallja be.”
Hogy tényleg létezett-e E. A. Brahm tanár úr, vagy ez a szöveg egy szerkesztő, a játékos Tamási Áron, esetleg e sorok írójának a kitalálása – a titok megfejtését az olvasóra bízom. Tény, hogy Tamási műveibe erőteljesen belejátszik a faluja népi kultúrájában kódolt ősiség. Az író, aki 1897-ben az udvarhelyszéki Farkaslakán született, egy hagyományőrző, archaikus tudatú székely faluban nőtt fel, régi hiedelmek, mítoszok, bűbájos történetek világában. Önéletrajzi regényében, a Bölcső és Bagolyban vall arról a már felnőtt író, hogy milyen életre szóló élmény volt számára, hogy gyerekkorát egy ilyen csodás életvitelű, „angyali faluban” tölthette. Nemcsak élte a falusi gyermekek mindennapjait, hanem, különleges adottságai folytán rögzítette is azok minden mozzanatát, mintha tudta volna, hogy hivatásává lesz egy egész nemzetnek, nemzetének beszámolni erről a világról, a székely népélet krónikásává kell lennie. Mint ahogyan a fenti írásszakértői vélemény is megállapítja, tudatába, tudattalanjába a levegővel szívta az ősképek igen gazdag rendszerét. Novelláit, regényeit, drámáit át- meg áthatja az archetipikus jelleg, ezért indokolt alkotásai vizsgálatakor a Jung-féle közös tudattalan fogalmának, az archetípus-elméletnek a használata.
Az archetípus szó görög eredetű, jelentése őskép. Carl Gustav Jung (1856–1939) svájci pszichiáter elméletében azoknak a képzeteknek a gyűjtőfogalma, amelyekben az emberiség „közös tudattalanja” az ember és a világ kapcsolataira vonatkozó tapasztalatokat rögzíti. Ezeknek az őstapasztalatoknak az öröksége Jung szerint minden ember tudattalanjában elevenen él és hat, és a művészi alkotások szimbólumaiban, képeiben a közös tudattalan ősképeinek a variációi jelennek meg. Napjainkban egyre inkább bebizonyosodik az archetípus-elmélet használhatósága a művészi alkotások, irodalmi művek értelmezésében. Kiváltképpen az olyan alkotások értelmezésében, amelyek kapcsolatba hozhatók az archaikus világszemlélettel, világképpel, mint amilyenek Tamási írásai. Ezért próbálkozom az archetípus-elmélettel közelíteni meg szépirodalmi alkotásait. A kutató észreveheti, hogy egész pályáján, és különböző műfajokban is, jelen van a mítoszba ágyazottság, az archetipikus jelleg. Hogy Tamási Áron tudatosan vagy ösztönösen használta-e az archetípusokat, azt nem tudom megmondani, de azt bizonnyal állíthatom, hogy érvényes üzeneteket sikerült megfogalmaznia általuk az átjárható időben.
Tamási Áron gyakran használt archetípusokat, ősképeket írásaiban a helyszín, az alaphelyzet rögzítésére, a cselekménykibontás folyamán, és a zárlatban is. Gyakori archetípusai voltak: tűz, víz, vihar, alkonyat, virradat, ősz, nyár, tavasz, érés, gyümölcs, virág, madár, kert, erdő, tisztás, csillag, nap, hold, ördög, villám, bagoly, bölcső, tojás, beavatás, átváltozás, megváltás, áldozathozatal, teremtés stb. Képtelenség felsorolni, olyan sokat használt. Csak egy hevenyészett vizsgálattal száznál több ősszimbólumot sikerült azonosítanom szépirodalmi alkotásaiban. Úgy vélem, műveinek egyik legfontosabb jellemzője az archetípusok használata, az archetipikus szerkezet, az archetipikus jelleg.

Lőrincz József
Folytatjuk

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!