enyhe havazás
A megújuló szemét
Az elmúlt napokban a Föld napjához kapcsolódó eseményektől volt hangos a média. Legalábbis a globális bajok szüneteiben. Mert egyik nyilvánvaló világszintű gond manapság az orosz–ukrán háború, ugye, amelynek bűnös folyamatában senki sem kérdezi meg, hogy vajon mekkora a két szláv testvérnép egymás ellen vívott gyilkos csörtéjének az ökológiai lábnyoma. Hogy ki és mikor fogja újjáépíteni a lerombolt falvakat, városokat, hidakat, gyárakat, templomokat?! Milyen pénzből?! Viszont folyik, egyre dagad a menekültek áradata. És kérik a fegyvert…
Szóval itt, nálunk, kies és nagyjából békés kisvilágunkban arról beszéltek közben, hogy erdőket, gyümölcsösöket telepítettek. Hogy gondoltak a jövőre. Hogy felvilágosító kampányokat tartottak. Hogy kivitték a gyermekeket a természetbe. Hogy ilyen meg olyan környezetvédelmi és -ismereti vetélkedőket tartottak… Mindennek a csúcsa pedig az szokott lenni, hogy a sajtó beszámol a hulladékgyűjtésről. Hogy ennek meg ennek a községnek a területén hány tonna, hány köbméter civilizációs mocskot sikerült begyűjteni.
Sajnos azonban alig látni a felvásárlóhálózatot, azt a jól bejáratott iparágat, amely nyersanyagforrásként tekintene a hulladékra, legyen az bio- vagy pedig ipari, netán papír, vagy műanyag. Én olyan vagyok, hogy szívesen vinném vissza a boltba a pillepalackot, az üveget, a bádogot, a papírt. Egyelőre alig van logisztikai nyoma. Én arról álmodom, hogy kategóriánként és szakszerűen összepréselem majd a magam szemetét, bedobom egy likon, s kapok érte némi pénzt, vásárlási keretet, amit a szükséges termékek beszerzésére fordítok. Hogy ne szakadjon meg a körforgás…
Az igazi körforgás nem szakadt meg: a nagy szemétgyűjtési akció után az út menti sáncokban sok helyen ott virítanak másnap a sörösbádogok, a PET-palackok, a sztaniolok és a fóliák. Ha a két Homoródmentén járunk. Öl meg a szégyen. Néha felveszünk pár mocskot, zsákba gyömöszöljük, és bevisszük a hulladékgyűjtő-konténerekkel jobban ellátott városokba. Olyan könnyen és gyorsan reprodukálódik a szemét, mint húsvéti gyónás után a bűn. Mert nem azt mondjuk, hogy a macska rúgja meg… Hadd lám, menjünk át a Nagy-Küküllő mellékére. Van-e ott mocsok? Vajon kik hányták szét? A románok? A migránsok? Vagy a háború elől menekülők? Van-e gazdája a kárnak?
Simó Márton
-min.jpg)
