Hirdetés

A majoránnás kolbásztól az emberi értékekig

HN-információ
Határozottan kellemes, frissen sült kolbász illata csapta meg az orrunkat, amint a fotós kollégával kiszálltunk az autóból. Tekintve, hogy az ötödik alkalommal megrendezett csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra érkeztünk meg éppen, ebben nem volt semmi meglepő. A családias hangulatú rendezvénynek a február elején meglehetősen szokatlan eső sem ártott. Mi meg hamarosan megtudtuk, hogy a helyiek büszkék a fesztiváljukra, a kolbászfesztiválra benevezett csapatok egy része komolyan veszi a versenyt és, hogy egy bukaresti szakács is jól érezheti magát a Székelyföldön. [caption id="attachment_64468" align="aligncenter" width="2600"] Disznót vágtak, kolbászt sütöttek. Csábító illatok Fotók: László F. Csaba[/caption] A csíkszentmiklósi sportpálya bejáratánál – azaz az esemény helyszínén – kedves, mosolygós fiatalok fogadtak. Az egyik ifjú hölgy rögtön a VIP-sátorhoz vezetett minket, amint megtudta, hogy sajtómunkásokkal van dolga. A nemzedékek összefogására büszkék Itt Szakács Gyula, a helyi hentescsapat vezetője fogadott. Elmondta, a rendezvényt a Csík­szent­miklósi Ifjúsági Egyesület, a helyi hentescsapat és a Csík­szent­miklósi Idősek Klubja közösön szervezi, az idősek és fiatalok összefogására a környéken nemigen van példa. – Mi erre büszkék vagyunk! Arra, hogy ilyen csapatmunka van mögötte és három nemzedék fog össze – jelentette ki határozottan. Kérdésünkre elmondta: a faluból elszármazottak is hazajönnek ilyenkor, a többiek meg sajnálkoznak a világhálón, hogy ezúttal nem tudnak itt lenni. A fesztiválon a felvidéki, magyarországi testvértelepülések is képviseltetik magukat. Ennek az alapja a kölcsönösség, a csíkszentmiklósiak is rendszeresen látogatják a többiek rendezvényeit, a gyulai Kolbász- és Sódarmustrán is minden évben részt vesznek. Mint mondta, a hentescsapatban helyi üzletemberek vannak, akik egyben szponzorai is a rendezvénynek. Ferenc Tiborral, Szépvíz község polgármesterével – hiszen Csíkszentmiklós Szépvíz község része – is később a VIP-sátorban találkozunk. Véleménye szerint azért van szükség a rendezvényre, mert értéket képvisel, hiszen az a székely hagyományokon alapszik. Elvégre a disznóvágás, kolbásztöltés nyugodtan nevezhető székely hagyománynak. – Csodálatos közösségi megmozdulás, mindenki mindenből ki akarja venni a részét. Itt vannak a barátaink, szomszédaink, testvértelepüléseink. Gyakorlatilag a rendezvény összegyűjtötte a tágabb értelemben vett rokonságot és baráti társaságot – fogalmazott az elöljáró. [caption id="attachment_64469" align="aligncenter" width="2600"] Készül a zöldfűszerekkel ízesített grillkolbász. Új recept[/caption] Idén a látogatók is megkóstolhatták a „versenykolbászokat” András Róbert, a rendezvényt szervező ifjúsági egyesület elnöke kérdésünkre elmondta: a fesztivál újdonsága a zsetonrendszer bevezetése, annak érdekében, hogy a látogatók minél több kolbászfélét megkóstolhassanak. Mint részletezte: általában a különböző gasztrofesztiválok közös jellemzője, hogy a látogatók nem ehetnek a versenybe benevezett csapatok főztjéből, ezt küszöbölték ki az idei újítással. A főszervező szerint az az ideális felállás, ha egy három-négy fős baráti társaság fejenként 2–2 zsetont vesz, mert akkor már eleve nyolc kolbászfélét tudnak megkóstolni. Egy zseton ára egyébként 5 lej volt és feljogosított egy kolbászkóstolóra. [caption id="attachment_64470" align="aligncenter" width="2600"] Izgalmasra sikerült a favágóverseny döntője. Röpködtek a forgácsok[/caption] Kolbászból is lehet különlegeset készíteni András Róbert szerint már csak azért is nagyszerű dolog ellátogatni a kolbászfesztiválra, mert olyan különleges ízesítésű kolbászokat kóstolhat meg az ember, amelyeket időigényességük miatt otthon szinte biztosan nem készítene el. – Én például szeretek mézes kolbászt készíteni, de itt van csokis, szilvás, mazsolás, rumos kolbász. Tavaly az első helyet például az utóbbi vitte el – sorolta az elsőre valóban egzotikusnak ható kínálatot. Kérdésünkre, hogy mennyire komoly a verseny, elmondta: a csapatok egy része kifejezetten a győzelem reményében nevez be a fesztiválra, hiszen nemzetközi zsűri bírálja el az elkészült étkeket. Esetünkben három magyarországi és egy erdélyi elismert szakember vállalta a feladatot. Az első díjnak így elég komoly presztízsértéke van. A győzelemre hajtó hivatásosok mellett ugyanakkor részt vesznek olyan csapatok is, akiknek elsősorban a részvétel a fontos. Kérésünkre a főszervező készséggel kalauzolt el az egyik állandó részt vevő csapathoz. Az ülkei ÜSTBE csapata ugyanis a kezdetektől részt vesz a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválon, vezetőjük szerint nagyon szeretnek itt lenni. Érdeklődésünkre elmesélte: kezdetben hagyományos kolbászokkal próbálkoztak, de most már igyekeznek újítani, ezért egy úgynevezett grillkolbászt készítettek. Ennek az a különlegessége, hogy több a zsír benne, így megsütve jóval szaftosabb lesz, mint a mindenki által ismert székely házikolbász. A kolbász fűszerezésén is változtattak, azaz nem a fokhagymát, hanem a zöld fűszereket részesítették előnyben, a majoránna adta meg az általuk készített pályamunka jellegzetességét. Az emberi értékek a legfontosabbak András Róbert később megjegyezte: jobban örültek volna, ha süt a nap, mert akkor többen látogattak volna a fesztiválra, hiszen a rendezvény programját is igyekeztek az ő kedvükhöz igazítani. Mint mondta, a kolbászfesztivál versenyére benevezett csapatok 90 százalékához baráti szálak fűzik. – Alig várjuk, hogy találkozzunk, együtt legyünk, ez az, ami számít – mondta. Hozzáfűzte: bár színes események tarkítják a rendezvényt, attól még a kolbászsütő verseny áll a fesztivál középpontjában. Összesen 23 csapat nevezett be, két csapat a Felvidékről, 7–8 csapat pedig Magyarországról érkezett, a többiek hazaiak, ugyanakkor érdekes színfoltja a fesztiválnak, hogy két román csapat is benevezett a versenybe. – Ennek azért örülök, mert úgy gondolom, hogy az emberek túl kellene lassan lépjenek a nemzeti hovatartozás kérdésén és az emberi értékekre kellene fektetni a hangsúlyt. Persze a kultúránkat mindnyájan őrizzük meg, de az emberi érték maradjon az első. Bukaresti szakács is érezheti jól magát Székelyföldön Ha már szóba került, hogy Bukarestből is érkeztek vendégek, természetesen velük is szóba álltunk. Florin, a társaság szószólója elmondta: idén másodjára vesznek részt a kolbászfesztiválon, tavaly az előkelő ötödik helyen végeztek. Korábban egy káposztafesztiválon első díjat nyertek, és eldöntötték, hogy addig nem nyugszanak, amíg nem lesznek elsők a kolbászfesztiválon is. Kérdésünkre elmondta, egyik helybeli ismerőse hívta meg őket, hogy vegyenek részt a versenyen, illetve elárulta, annyira jól érzi magát, hogy máskor is visszatér még Csíkszentmiklósra. Sőt tréfálkozni is volt kedve. – Úgy rendeztem be az asztalt, hogy ha a másik irányból közelíted meg, a székely zászló színeit adja ki – mondta nevetve. Jól szórakozott a közönség A fesztivál közönsége ugyanakkor legfeljebb az időnként eleredő esőre panaszkodhatott, mert amúgy számos kísérőrendezvény színesítette az esemény programját. Természetesen, nincs kolbásztöltés disznóvágás nélkül, a rendezvény szervezésébe is besegítő Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete díszvágást mutatott be. Helye volt a kultúrának is, a Borzsovai Ifjak Farsangbúcsúztató bemutatója és a Tapolcai Néptáncsoport előadása szórakoztatta a közönséget, később felléptek a Székely Góbék is. Az igazi izgalmakat ugyanakkor a rendkívül szoros favágóverseny döntője tartogatta. Ezt már zavartalanul élvezhette a közönség, ugyanis időközben az eső is elállt. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!