A lélek hava

Szeretem az őszt. Tizenévesen nagyon vártam, hogy beköszöntsön, kissé elviselhetőbbé tette az iskolakezdést ez az igazán léleksimogató évszak. Szerettem szitáló esőben andalogni, valahogy nem az elmúlás kezdetét éreztem ősszel, hanem valaminek a kezdetét. Nem állt szándékomban megcáfolni a természet körforgását, hanem képes voltam meglátni az újrakezdést az elmúlásban. Ehhez hozzájárult a megpihenő természet színpompája, mintha megismétlődne a tavasz, csak most a virágok helyett a falevelek kápráztatnak el. Általában az ősz bennünk van, és mindenki megtapasztalja a maga módján… Van, aki többnyire latyakot, félmeztelen fákat és borongós eget lát.
Úgy gondolom, minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai, egyedisége. Tavasz, nyár, ősz és tél váltakozásához igazodott az ember az idők folyamán, mintegy szimbiózisban működünk a természettel az év különböző időszakaiban.
Az ősz az élet meg a természet megpihenésének ideje. Ez a szezon hozza a föld utolsó termését, meleg színek, melankólia, meleg és hideg fények váltakozása az égen. Mindezen okokból az ősz egy igazán lenyűgöző évszak, és e sajátos aurájához nem maradhattak közömbösek a nagy szerzők sem. Friedrich Nietzsche gondolatai segítségével tudnám igazán megfogalmazni: „Az ősz inkább a lélek évszaka, semmint a természeté.”
Érdemes ilyenkor elgondolkodni, hogy a munkát, tanulást, egyéb tevékenységet miért csináljuk, miért kezdtük el és miért szeretnénk végigcsinálni. Ismét egyre több a felelősség, a nyári, könnyedebb időszakhoz képest gyarapodnak a teendők a listán, érdemes megfelelő időt szentelni az átállásra és a feltöltődésre is.
Legtöbben talán nem is a rossz idő vagy a hideg miatt nem szeretik az őszt, hanem mert gondolkodásra és reflexióra kényszerítenek a rövidülő nappalok. Lejártak a hajnalig tartó meleg esték a barátokkal, a nyaralások, kirándulások. Az ősz egy kissé megállásra késztet a pörgős nyári napok után, alkalmunk adódik visszatérni egy kicsit önmagunkhoz.

Adorján Zsófia

: an accessible web community