Hirdetés

A könyvkereskedés (is) egy szakma

A mindenkori történeteknek a főszereplők mellett nemegyszer vannak statisztáló, hallgatag mellékszereplői, szem- és fültanúi is. Ebben a történetben gyakran ilyen vagyok én.

Kozma Mária
Becsült olvasási idő: 10 perc
A könyvkereskedés (is) egy szakma
Domokos Géza-emlékplakett Fotó: László F. Csaba

Sokágú kötődésem a könyvhöz – szenvedélyes könyvolvasó, író, könyvkiadói irodalmi szerkesztő, könyvtáros és egy neves könyvkereskedő (Tőzsér József) felesége, ma özvegye – sokféle könyves szerepet tett lehetővé számomra, olykor csupán hallgatag résztvevőként. Hogyha a saját emlékeimre hivatkozva akár „csak” feleségként, akár munkatársként írnám az alábbi jegyzeteket, könnyen elfogultsággal vádolhatnának, ám könyvtárosként fellapozhatok egy képzeletbeli tematikus katalógust, hogy valós dokumentumokat keressek benne, hiszen ezek biztosítják a lábjegyzetek hitelességét. A főszereplőket sajnos már nem lehet élőben faggatni, de élőnek marad a valamikor leírt szó.
Lábjegyzetek „A könyvcsinálás egy szakma” című interjúhoz: Dávid Gyulát Gálfalvi Ágnes kérdezte 2021. július 8-án, majd 2022. április 4-én (Megjelent: Újvárad, 2023. január 10.)

Dávid Gyula Tőzsér Józsefről a jelen interjúban: „…az egykori szövetkezeti könyvterjesztő hálózat csíkszeredai igazgatója által létrehozott könyvesbolthálózatban…”
Lábjegyzet 1. Pontatlan és valótlan állítások összemosása. 1968–1976 között a Fogyasztási Szövetkezetek könyvkereskedelmi részlegén dolgozott Gyergyószentmiklóson. Tőzsér József: „Hogy »könyves« lettem, azt meghatározta, hogy Gyergyóalfaluban a helyettes tanárkodásom alatt már úgynevezett önkéntes könyvterjesztő voltam az Alfalvi Fogyasztási Szövetkezetnél, hogy aztán Gyergyószentmiklóson a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Kereskedelmi Vállalatnál a könyvkereskedelmi részlegre kerüljek. Itt Baricz András osztályvezető rám bízta, hogy Hargita megye minden falujában, ahol még nincs, alakítsak könyvesboltot. Ez sikerült is, de sajnos 1990 után – tudomásom szerint – ezek mind megszűntek. (Cseke Gábor: 300 kötet és hatvan esztendő tükrében. Romániai Magyar Szó, 2005. január 20.)” 
Lábjegyzet 2. 1976-ban költözött Csíkszeredába, hivatali státusa szerint a Hargita Megyei Állami Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegének szakirányítója lett, azaz a kereskedelmi részleg vezetője, az igazgató Bakó László volt. Költözött viszont a Tőzsér-posta is Gyergyószentmiklós Tătarului utca 151. szám alól Csíkszeredába. „Olyan szenvedéllyel végezték ezt a fárasztó munkát Tőzsér József és munkatársai – egymagában nyilván képtelen lett volna erre –, hogy lelkes buzgalmamban a bukaresti A Hétben elneveztem az önként vállalt szolgáltatást »Tőzsér-postának«, majd rendszeresen nyomon követtem e postai könyvkereskedés bővülését; figyeltem arra, hogy kik és honnan kérnek magyar könyveket, milyen munkákat rendelnek meg. Ezek a felmérések közvélemény-kutatással értek fel olyan körülmények között, amikor a közvéleményt egyáltalán nem kutatták, különösen nem a magyarok könyvigényeit.” (Beke György: Tőzsér-posta Erdélyben. Könyvvilág, 1990. május).”
Lábjegyzet 3. A 80-as évektől az állami könyvkiadók könyveinek példányszáma a könyvterjesztők megrendelésétől függött. Így ahol nem voltak magyar könyvterjesztők, ott hiányoztak a magyar könyvek. A Kriterion-könyvek példányszámának emeléséhez jelentősen hozzájárult rendeléseivel Tőzsér József, a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat részlegvezetője. A könyvek eladása aztán egyrészt Hargita megye üzleteiben (a városokon kívül félszáz községben alapított könyvesboltot), másrészt az évi 50–60 író-olvasó találkozón, valamint a Tőzsér-postán keresztül történt. Ez utóbbi évente 800–1000 olvasói/vásárlói levélre válaszolva mintegy 3000–3500 könyvet küldött szét az országba, ebből nagyon sokat a szórványmagyarok lakta területekre. Dávid Gyula erről 2005-ben így vélekedett: „Számunkra, kiadók számára a felső hatóság meg-megújuló példányszám-korlátozási kísérleteivel, némely könyvkereskedőknek a magyar könyv iránti szűkkeblűségével, hogy ne mondjam, rosszindulatával szemben, nyomós érv lehetett az, hogy volt egy megrendelő – egyetlen a sok megyei könyvterjesztő között –, aki a könyvek tartalmi értékét ismerve s a maga szívós munkával kialakított vásárlótáborára támaszkodva jelentős példányszámokat igényelt könyveinkből. Mi, kolozsváriak nem voltunk vele közvetlen kapcsolatban, de a magunk évről évre megújuló harcaiban hatékonyan érvelhettünk az ő rendeléseivel. Személyesen találkoztunk olykor, általa szervezett Hargita megyei Kriterion-könyvbemutatókon, de csak sok évvel később ismertem meg s mérhettem fel, hogy az akkori teljesítmények mögött ki is áll. (Dávid Gyula: Felelősség, figyelmesség, szervezőkészség. In: Aki a könyveknek szolgál. Csíkszereda, 2005.)”

Dávid Gyula Tőzsér Józsefről a jelen interjúban: „1990 júniusában létrejött a Kriterion Alapítvány, azzal az elgondolással, hogy az új helyzetben az általános kulturális célkitűzések mellett a romániai magyar könyvkiadást is támogassa, és a hozzá befolyt anyagi támogatásokat erre a célra hasznosítsa. Az alapítók a Kriterion akkori alkalmazottai voltak, az elnöke Domokos Géza, s a székhelye szintén Bukarest. Fő bevételi forrása pedig a Göncz Árpád (akkor még a Magyar Írószövetség elnöke) és Glatz Ferenc (művelődési miniszter) nevével fémjelzett »Könyvet Romániának« akció volt, amelynek keretében a magyarországi Könyvterjesztő Vállalat raktáraiban elfekvő könyvkészletből jöttek igen jelentős tételek.”

László F. Csaba
Tőzsér József-emlékplakett a Kriterion-ház homlokzatán

Lábjegyzet 1. 1990. január 4-én Zöld Ferenc meghívására indultunk Budapestre, másnap a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöki irodájában Zöld Ferenc a kezünkbe adott egy háromoldalas szórólapot: „Tájékoztató a »Könyvet Romániának« mozgalomról. A sokat szenvedett szomszédos Románia népének, románoknak és más nemzetiségieknek ma az újjáépítéshez… 1989 karácsonyától számos magyar intézmény, egyesület, társadalmi szervezet és magánszemély fordult és fordul együttesen és külön felhívással hazánk könyvtáraihoz, könyvterjesztő vállalataihoz, különböző intézményeihez, a házikönyvtárakkal rendelkező családokhoz, a társadalmi és kulturális egyesületekhez, az egyházakhoz és pártokhoz, hogy küldjenek újságokat és könyveket Romániába, illetve Erdélybe. A mozgalom állandó információs szolgálatot tart napközben az alábbi helyeken. Itt várjuk a felajánlásokat, a küldésre szánt könyvek jegyzékét, szervezzük az összegyűjtött könyvek beszállítását is: Magyar Kulturális Kamara, Magyarok Világszövetsége, Magyar Írók Szövetsége Könyvtára, közművelődési könyvtárak, Országos Széchényi Könyvtár, üzemi vállalatok könyvtárai, Szakszervezetek Országos Tanácsa, könyvterjesztők, könyvkiadók, iskolák, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, Máltai Szeretetszolgálat. A »Könyvet Romániának« mozgalom koordinációs bizottsága. 1990. január 5.”
Lábjegyzet 2. Tőzsér József: „1990. január 5-én már kint voltam Magyarországon, Zöld Ferenc fogadott, és az akkori külügyi államtitkár. Elmondták, hogy felhívást tettek közzé, hozzák is a könyveket, csak itthon meg kell szerveznünk, hol fogadjuk. Én azt javasoltam, hogy a magánemberektől származó könyveket szét kell osztani Erdélyben, esetleg be kell adni könyvtárakba is, de azokat a köteteket, amelyek nagy mennyiségben kiadói adományok, ne osztogassák, mert abból cirkusz lesz. Szervezetten szállítsák az országba, a területi elosztásukat a magyar lakosság arányában én vállalom, és jobb, ha azokat hozzáférhető áron árusítjuk. Akkor még 100 lejért 170 forintot adtak, és mi egy százforintos könyvet ötven lejért árulunk. Mindenki lelkes volt, az elején sok jó könyv bekerült a szállítmányba, később sok szemét is jött. Többe került a szállítás, mint a kötetek. Ezt akkor már mi fizettük. A Máltai Szeretetszolgálaton és Kozma atyán keresztül szervezték meg a beszállítást, több mint 40 kamionnyi könyvet kaptunk. Csíkban minden pincében könyvet raktároztunk, majd szét is osztottuk a megyei könyvterjesztő vállalatoknak, azok meg nagy lelkesedéssel továbbadták a könyvesboltokba. Nem ment simán, mert hivatalosan még Bukaresthez tartoztunk, és nem lehetett őket megkerülni. De végül sikerült. Akkor Andrei Pleşu volt a művelődésügyi miniszter, az államtitkár Horváth Andor, nála jelentkeztem, és elmondtam, hogy mi a helyzet, és hogy az árusításból befolyó pénzt átadjuk kulturális célra. Végül egy protokollt írtam alá, a magyarországiak részéről Zöld Ferenc, Göncz Árpád, az Írószövetség akkori elnöke, Glatz Ferenc, a művelődési miniszter, a magyar külügyminisztérium nevében pedig Szokay József. Ez egy románra fordított hivatalos akta volt. [1990. január 24-én Tőzsér a román Külkereskedelmi Minisztérium hivatalos megbízottjaként kézhez vette Bukarestben a szolgálati útlevelet.] A könyvközpontban mégis azt mondták, hogy nem megy a dolog, a román törvények nem engedik meg a behozatalt, fel kell vinni a könyveket Bukarestbe. Lesújtva visszamentem Horváth Andorhoz, ő kijelentette,hogy ne törődjek azzal, mit mondanak, kezdjük adni a könyveket. De a gazdasági része legyen tiszta, hogy ne tudjanak belekötni. Mindez február elején zajlott, érkeztek is a könyvek… Az eladásból elég nagy összegű pénz gyűlt össze. Megbeszéltük Domokos Gézával, hogy mit kezdhetünk vele, és létrehoztuk a Kriterion Alapítványt. [Alapító elnök Domokos Géza.] Oda utaltuk át a pénzt, és elhatároztuk, hogy építünk egy nyomdát. Amikor az Alutus nyomdát kezdtük építeni Csíkban, 14 tanulót versenyvizsgával kiküldtünk Budapestre a Misztótfalusi nyomdaipari szakközépiskolába. (Nagy Miklós Kund interjúja. In: Aki a könyveknek szolgál.)” Tőzsér József határidőnaplójában bejegyzések: „1990. április 4., versenyvizsga-szervezés: Misztótfalusi nyomdászképző: fényszedés – 3 személy, nyomdász – 4 fő, kötészet – 3 fő… 1991. július 10. Nyomdászképzés. Bentlakás augusztus 26-tól Márton Áron Kollégium, szep­tember 1-jétől koszt elintézve.”

Dávid Gyula Tőzsér Józsefről a jelen interjúban: „Az 1992. július 21-én, Csíkszeredában megtartott közgyűlésen egy stratégiai húzással (Tőzsér teljes létszámban beléptette az alkalmazottait a Kriterion Alapítványba) oly módon módosították az alapszabályt, hogy abból gyakorlatilag kizárták az egyelőre állami kiadói kényszerzubbonyban vergődő Kriterion támogatását. Ugyanezen a közgyűlésen szavazták meg az alapítvány székhelyének áttételét Csíkszeredába. Ennek aztán a továbbiakban több negatív következménye lett. Az Alapítvány – hogy úgy mondjam – lerázta nyakáról a Kriterion Könyvkiadót. Szóval a Kriterion Alapítvány odakerült Csíkszeredába, és ebben Tőzsér volt a fő macher. Persze volt egy olyan ága az egész dolognak, hogy az alapítvány vezetőtestületében elhatározták (az akkori körülmények között teljesen érthetően): kell a Kriterionnak egy saját nyomdája legyen. És akkor egy csomó pénzt, ami befolyt az alapítvány számlájára, pénz vagy pedig könyvek a »Könyvet Romániának« formában, beforgatták a nyomdába, illetve – mert hát jött az infláció, és a pénz rohamtempóban értéktelenedett el – vásároltak mindent az égvilágon, amit lehetett. Többek között Gyergyószentmiklóson is van ott az a Csíky-kert. Ahogy szüksége volt a nyomdának pénzre az építkezéshez, fokozatosan eladogatták ezeket az ingatlanokat. És akkor Tőzsér lett a Jani. Ő költözött be az alapítványi központtá lett csíkszeredai Petőfi utcában megvásárolt ingatlanba: ott volt a kiadója, a könyvesboltja, a könyvraktára, az 1995-ben létrehozott könyveit a Kriterion Alapítvány nyomdájában készíttette.”
Lábjegyzet 1. Pletykaszintű vádaskodások néhány igazságmorzsával.
Lábjegyzet 2 .Nem a Csíky-kertet vásárolta meg az alapítvány, nem is nagyon tehette volna, mert az dendrológiai műemlék, hanem az abban lévő nem túl nagy házat, amelynek eladásában aztán az akkori polgármester, Dézsi Zoltán közvetített a személyesen tárgyaló Domokos Géza és a vásárló városi katolikus egyház között. (Dézsi Zoltán szíves szóbeli közlése alapján)
Lábjegyzet 3. Nem került említésre, hogy a csíkszeredai Petőfi utcai alapítványi épület első emeletét teljes egészében a Kriterion Alapítvány neve és tevékenysége fémjelezte, és a művelődési élet szolgálatának volt szentelve: Kriterion Galéria néven ismert kiállítóterem működött a kortárs képzőművészek részére, és egy kb. 80-100 személy számára alkalmas előadóterem, ahol az író-olvasó és más közönségtalálkozókat tartották.
Lábjegyzet 4. Minden szempontból érthetetlen: archaizáló, lekicsinylő és becsületsértő a Tőzsér Józsefet jellemezni akaró „macher” és „Jani”. Tőzsér József halálának tizedik esztendejében s minden föntebb fölsorolt szerepemben határozottan visszautasítom ezt a hangot.
Lábjegyzet 5. „…az erdélyi magyar könyvkiadásban tapasztalom a legpregnánsabban a gyökeres változást, a magánkezdeményezési életrevalóságot. Ebben a Romániai Magyar Könyves Céh által összefogott színes, lüktető világban pedig a Pallas-Akadémiát előkelő hely illeti meg. Azért is tisztelegnek előtte szerzői ötödik születésnapján. Isten éltesse sokáig!” (Domokos Géza: Baráti sorok születésnapra. In: Új könyvműhely. Ötéves a Pallas-Akadémia. Csíkszereda, 1998.)

Folytatjuk



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!