Hirdetés

Van-e szükség családfőre?

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc

Bár manapság a közbeszédben felerősödött a hagyományos család propagálása, azért be kell látnunk, hogy nehéz konzerválni egy együttélési formát, miközben a gyorsan változó globalizált világban élünk. Amikor már jóval túllátunk a falu, a város határán, mi magunk sem úgy mozgunk a világban, mint nagyanyáink, nagyapáink. 
A hagyományos családról elsőre nekem nem más ugrik be, mint az, hogy ott bizony a férfi viseli a kalapot, a nő a konyhában van, fakanállal a kezében, a gyerekek pedig inkább félelemmel, mint tisztelettel lesik a felnőttek, főleg a családfő akaratát. Családfő – már ez a szó is sokat elmond a rendszerről: a család egy olyan közösség, ahol van egy teljhatalmú főnök, mindenki másnak kuss a neve. 
Ez a rendszer lehet, hogy jó volt sokáig, lehet, hogy vannak, akiknek ma is az, ha szívből jön, és élni tudnak benne, de lehet teljesen abszurd is az aktuális körülmények között. Mert előfordulhat, hogy a férfi épp munkanélküli, vagy tartósan külföldön dolgozik, a nő pedig két munkahelyen gürizik, s amikor hazaér, az ő kiváltsága a házimunka és a gyerekekkel való foglalkozás. Övé a felelősségek és kötelességek zöme, még sincs döntési joga a család dolgaiban, sőt a saját dolgaiban sem, és még mindig gyakran lehet hallani feleségek szájából, hogy rám férne egy kis kikapcsolódás, egy kis sport, de nem tetszene az „uramnak”,  meg hát időm sincsen rá. 
Ez a durván és csupán nemi hierarchiára épülő anakronisztikus rendszer nem a legjobb közeg a felnövekvő gyerekek számára sem. Főleg nem, ha a hatalom gyakorlása lelki, netán fizikai bántalmazáson át történik, még akkor sem, ha ebből ők nem kapnak, csak mondjuk az anyukájuk. Nehéz egészséges lélekkel felnőni így, és nagy valószínűséggel fogja befolyásolni majd az ő felnőttéletüket, családi életüket is. Akár úgy, hogy a megalkuvás, a tűrés példáját építik magukba, és majd ők is könnyen belecsúsznak valaki mellett az áldozati szerepbe, akár úgy, hogy tovább viszik a kontrolláló, uralkodó, elnyomó mintát.
Ezért is lenne ideje a családi „emancipációnak”, amikor a család átlényegül valami demokratikusabb, egymás igényeit elismerő és figyelembe vevő, a megbeszélésen és kompromisszumon, a közös jólléten alapuló formába. Ahol van szavazati joga mindenkinek, az őket érintő kérdésekben még a gyermekeknek is!



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!