A magyarországiakat gyakran úgy emlegetjük: „a magyarok”. Rövidítünk, „lemagyarozva” a magyarországi etnikai kisebbségeket is, a lakhelyük és az állampolgárságuk alapján. Közben pedig megsértődünk, ha mások lerománoznak minket. Félreértés ne essék, eszemben sincs a románozást védeni, hisz legalább annyi tájékozottságot elvárok az anyaországiaktól, hogy tudják: ez nekünk fáj. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy nem mindegyikük nevez minket rosszindulatból így, sokuk csupán tapintatlanságból vagy nyelvi reflexből rövidíti a ’romániai’-t ’román’-ra („a román magyarok”, fogalmazott az egyik magyarországi tévéműsor betelefonálója).
Mindenesetre kettős mércét alkalmazunk az ilyenfajta sértődéseink kapcsán mi, erdélyi és partiumi magyarok. Az előbb említett lemagyarozós eset mellett egy másik példa, hogy mi sem úgy mondjuk, hogy romániai rendszámú autó, hanem román rendszámú. Vagy a magyar miniszterelnök szintén sokszor így fogalmaz beszédjeiben, amikor a magyarországi lakosságról, illetve a magyar állampolgárokról jelent ki valamit általánosan: „a magyarok” – és remélhetőleg Magyarország valamennyi lakójára is érti ezt, etnikai hovatartozástól függetlenül.

Miről jutott mindez eszembe? Arról, hogy számtalanszor románnak titulálják a sikeres romániai magyarokat a román nyelvű sajtóban – nem újdonság, újra és újra felbukkan a téma, ezért soha nem veszít aktualitásából. És arról is eszembe jutott ez, hogy legutóbb a jégkorong-világbajnokságról szóló cikkekben az erdélyi magyar sajtóban következetesen romániainak neveztük a román válogatottat, a székely játékosai miatt. Mi ugyebár csakis etnikai értelemben használjuk a nemzetneveket, legalábbis Erdélyben, ám a Kárpátokon túl és Európában általában az állampolgárságra értik, anyanyelvtől, etnikai identitástól függetlenül. Ha az anyanyelve miatt véletlenül „lenémeteztem” az osztrák ismerőst, kikérte magának. A Valle d’Aosta olaszországi régióból Csíkszeredába érkező francia ajkú gyakornok szintén tiltakozott, amikor franciaként emlegettük, mondván, hogy ő olasz. Beszámolók szerint a finnországi svéd kisebbség tagjai svédül beszélő finnként határozzák meg magukat. Kárpátokon túli politikustól is hallottam, amint a székelyföldi vendéglátói előtt kijelentette: „Mindannyian románok vagyunk, csak egyesek román etnikumú románok, mások magyar etnikumú románok.” Noha gyanakodni kezdtünk, hogy ezzel csak heccelni akart, egyéb regáti, bukaresti tapasztalatokból ítélve akár komolyan is mondhatta.
De ez még nem minden: a ’nemzetiség’ (angolul nationality, franciául nationalité) szót a nemzetközi használatban az állampolgárságra értik, ráadásul angolul nem tesznek különbséget román és romániai vagy magyar és magyarországi között, a ’Romanian’, illetve a ’Hungarian’ mindkettőre értendő. Nem a polgári és a kulturális nemzetfelfogás témájáról kívánok itt újabb bőrt lehúzni, hanem csak rávilágítani arra: sajnos sokan hajlamosak azt hinni, hogy a szavaknak csak egyetlen jelentésük lehet, és a világon mindenki csakis egyféleképpen értelmezheti, mi a román/magyar/francia stb.
Tudom, hogy soha nem fogunk úgy hivatkozni magunkra, hogy „magyarul beszélő románok”, a külföldiek kedvéért sem. A történelmi érzékenységünket figyelembe vevő egyik megoldás az értelmezési kavarodások elkerülésére talán az lehetne, ha országunk neve nem utalna egyetlen etnikumra sem, hanem a svájciakhoz hasonlóan lehetnénk mi is ilyen vagy olyan ajkú erdélyi polgárok… De nem folytatom, mert még félreértik a szómagyarázó okfejtésemet, főleg egyes, internetes fordítót használó olvasók.