Hirdetés

Befektetés a jövőbe

Lombhullató és fenyőerdőket telepítenek Udvarhely­széken. Az ültetési munkálatok több helyen elkezdődtek, a kis fácskákból pedig gondos ápolással jó minőségű erdők válhatnak a jövő generációi számára.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Befektetés a jövőbe
Csemeteültetési időszak. Gondos munka Fotó: Márton Elemér

A héten elkezdődtek a csemeteültetési munkálatok Szé­kely­ud­var­hely erdős területein. Két helyen is zajlik a munka – tájékoztatott Zörgő Noémi, a városháza sajtószóvivője. Elmondta, a mezei utak rendbetételét célzó projekthez szükségük volt 28 ár erdő kiszakítására az erdőalapól, mivel a nyomvonal érintette az erdő szélét, ám ezt csak azzal a feltétellel lehetett megtenni, hogy az erdő melletti részen, ugyanakkora területen csemetéket ültetnek.
– Ennek már nekikezdtek hétfőn, és jó ütemben is haladnak a munkával. 1380 csemetét ültetnek, amelyből 280 juhar, 1100 pedig tölgy – ismertette a városháza szóvivője. Kiemelte, a most elültetett fajták követik az erdő összetételét. Ugyanakkor folytatódik a munka azon az öthektáros területen is – a Szarkakőalja-dűlőben –, ahol a tavaly önkéntesek bevonásával 25 ezer csemetét ültettek el, hogy növeljék ezzel is a város erős területeit. A rendkívüli szárazság miatt az elmúlt évben földbe került fiatal fák mintegy 25 százaléka kiszáradt, azokat fogják a közeljövőben pótolni.
– A tavaly tavaszi ültetés után ősszel elvégezték az úgynevezett sarlózási munkálatokat, vagyis levágták a füvet a csemeték körül, hogy a hó súlya miatt ne sérüljenek a csemeték, ám idén pótolni kell a kiszáradt, életképtelen csemetéket – tette hozzá Zörgő Noémi. Ezúttal 6250 tölgycsemetét vásároltak, amelyekkel pótolják a frissen ültetett erdő fáit. 
A város erdeinek gondnokságát a Homoród Állami Erdészeti Hivatal látja el, éppen ezért az újraültetéseket is ők vezetik majd. – Meg kell állapítani, hogy az adott csemete él-e vagy már nem, és ez a folyamat erdészeti szaktudást igényel, ezért a munkát szakemberek végzik. Idén önkéntesek már nem tudnak bekapcsolódni az erdősítési programba – részletezte a szóvivő.
Az elmúlt héten a Far­kas­laki Közbirtokosság területén a Székelyudvarhelyi Magánerdészet munkatársai, a helyi lakók bevonásával 2 hektáron ültettek csemetéket. A várostól eltérően itt lucfenyő csemeték, mintegy 7000 darab került a földbe. Márton Elemér helyi erdész, a magánerdészet munkatársa elmondta, évről évre kevesebb a szarvasmarha, így a legelős részek kihasználatlanul állnak, ezért döntöttek az erdősítés mellett.
– Cél az, hogy a Farkaslaki Közbirtokosság erdős területe évről évre gyarapodjon. Az idei ültetés a folyamat kezdete, szeretnénk a munkát jövőre is folytatni és a jelenlegi 750 hektáros erdőt legalább 800 hektárosra felduzzasztjuk, évi 2-3 hektár beültetésével – ismertette Márton Elemér. Mint mondta, ezúttal egy olyan legelőrészt választottak, amelyet két oldalról erdő szegélyez. Hozzátette, nem ez volt az első próbálkozása a közbirtokosságnak, hiszen húsz évvel ezelőtt is erdősítettek, akkor 8 hektáron ültettek fenyőket.
– A tűlevelű csemeték gyorsabban nőnek, és kevesebb ideig kell úgymond gondoskodni róluk, mint a lombhullató csemetékről. Megfelelő felügyelet mellett 25 év múlva pedig már igazi szép erdő állhat a most ültetett csemeték helyén is – fogalmazott az erdész. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!