Anyanyelvek világnapja

Ha az emberi nyelvről, azon belül a magyar nyelvről felhalmozódott információözönre gondolunk, a címben jelzett esemény apropóján nem könnyű kiválasztani a legfontosabbakat az újságolvasó számára. És azokat is csak elnagyoltan – terjedelmi okok miatt.

Komoróczy György
Becsült olvasási idő: 5 perc
Anyanyelvek világnapja
Ferencz Ernő illusztrációja Fotó: A Hargita Népe archívumából

„Egyetlen hazánk van: a magyar nyelv.”
(Kányádi Sándor)
 

Jó ötven-hatvan évvel ezelőtt nyelvészeti munkák szerint a föld négymilliárd lakója közel háromezer (2796) nyelvet beszélt, ma a szakirodalom hatezer nyelvet emleget, és nemrég jelentette be az ENSZ a nyolcmilliárdos létszámot. Minden élő nyelv valakinek/valakiknek az anyanyelve. Arról a nyelvről van szó, amelyet az ember gyermekkorában elsőként – főként az anyjától – tanul meg, s amelyet rendszerint a legjobban és legszívesebben beszél (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó. Budapest, 2003).
Az érthető, hogy a föld népessége megkétszereződött, de a nyelvekkel ez hogyan történhetett meg? – kérdezik alkalomadtán újságolvasók. Úgy, hogy a nyelvészeti kutatások kiderítették, hogy például sok afrikai, óceániai, indián nyelv esetében az illető nyelvnek nem egy-egy nyelvjárásáról van szó – amint azt korábban gondolták –, hanem egy-egy önálló külön nyelvről (nyelvi evolúció). Az egy nyelven belüli nyelvjárási változat vagy külön önálló nyelv? kérdésre van közeli példa is: a román nyelvnek számontartottak (tartanak?) három balkáni nyelvjárását: 1. aromán (Görögország, Macedónia és Dél-Albánia); 2. meglenoromán (macedon–görög határ); 3. isztroromán (Isztriai-félsziget). Vannak ma már olyan szakvélemények is, amelyek szerint ezek nem nyelvjárási változatok, hanem önálló nyelvek. Nem csodálkozunk a világ nyelveinek ilyen nagy számán (hatezer), ha tudjuk, hogy például Pápua Új-Guineában 800 nyelvet beszélnek, az indián nyelvtörzsek száma meghaladja a 100-at (és ezen belül több nyelvcsaládban 30-40 nyelv is van). Vannak olyan országok, amelyekben 100-nál több nyelvet beszélnek (Nigéria: 476, India: 405), és nem kevés az 50 fölöttiek száma sem: Szudán: 132, Tanzánia: 130, Nepál: 98, Oroszország: 90, Peru: 73, Pakisztán: 66 stb.
Az említett mintegy hatezer nyelvnek fele – sajnos – veszélyeztetett nyelv, a kihalás fenyegeti őket: nincs írásbeliségük, iskolában nem oktatják, már csak néhány ezren, százan vagy annál is kevesebben beszélik (lív, szeneka, tupi, vót stb.). A rég kihalt nyelvek közé tartozik például az akkád, dák, etruszk, kazár, sumer, trák, ugariti...
A veszélyeztetett nyelvek mentésének, védelmének fontosságát igyekszik megismertetni a nagyvilággal az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Művelődésügyi Szervezete (UNESCO) azzal is, hogy 2000 óta minden évben február 21-én világszerte különböző rendezvényeket – tudományos értekezleteket is – tartanak az anyanyelvekről. Miért február 21-én? Mert ezen a napon kezdődtek 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó Bangladesben – főként annak fővárosában, Dakkában – kormányellenes tüntetések a nyelvi jogok korlátozásai miatt, ugyanis csak az urdu nyelvet nyilvánították az ország egyetlen hivatalos nyelvévé, holott a bangladesiek anyanyelve a bengáli (függetlenségüket 1971-ben nyerték el fegyveres harcok árán). Az 1952-es pakisztáni és a jelenkori francia gyakorlat (hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját a mai napig sem ratifikálta a francia parlament) a ’89-es romániai rendszerváltás után Bukarest politikájában is felismerhető, ugyanis az „egy ország – egy nyelv” felfogást a román Alkotmány is tükrözi. Az erdélyi magyar szellemi élet kiválóságainak komoly tudományos érvei sem tudták mind a mai napig kimozdítani a holtpontról a román politikai közgondolkodást a nyelvi jogok kérdésében sem, azonnal heves tiltakozások, acsarkodások sorozata kezdődik a román médiumokban, ha részünkről felveti valaki, hogy Erdély több térségében is regionális hivatalos nyelv kellene legyen a magyar (Székelyföld, Kalotaszeg, Partium). A kérdésre vonatkozóan van jó példa is az unión belül, például Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovéniában. De hát amint az közismert: az egészség nem ragályos, csak a betegség.

Noha bizonyos helyeken a magyar nyelv korlátozott funkciójú kisebbségi nyelv, anyanyelvünk nem tartozik a veszélyeztetett nyelvek közé, mert – nem hivatalos statisztikák szerint – mintegy 15-16 millió embernek az anyanyelve (a magyarul tudók száma ennél több), egy ország hivatalos nyelve, kifejezhető rajta a világmindenség, internetes előfordulása alapján az élvonalba tartozik, a Kárpát-medence legnagyobb nyelveként nyolc ország több régiójában lehet vele boldogulni az üzleti életben és a turisztikában. A magyart a világ egyik legrégibb és legtöbbet tanulmányozott nyelvének tartják, a dallamosság (szép hangzás) tekintetében – a magánhangzók és mássalhangzók megoszlását vizsgálva – az előkelő negyedik helyet foglalja el holtversenyben a franciával. Nem kis nyelv és nem nehéz! A világ nyelvei közt 13 vagy 14 olyan nyelv van, amelynek 50 millió vagy annál több beszélője van, ezek a nagy nyelvek. A 10 és 50 millió közöttiek a közepes nagyságú nyelvek, idetartozik a magyar is. Beszélőinek száma szerint a 6000 nyelv között a 30-35. helyen van, az anyanyelv szerinti sorrendben a 40-42. helyet foglalja el. Nemrég megjelent tanulmány szerint a világ 32 országának 76 egyetemén folyik magyarnyelv-oktatás és – természetesen – magyarországi egyetemeken is tanulnak magyarul külföldi, nem magyar anyanyelvű hallgatók.
Tévhit, hogy a magyar nehéz nyelv! Teljes az egyetértés a nyelvészek között abban, hogy nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Mindig az egyéntől, a tanulótól függ, hogy neki melyik nyelv nehéz vagy könnyű. Arról nem tud a szakirodalom, hogy valaha is saját anyanyelvének megtanulása bárkinek is nehéz lett volna. Az anyanyelvet nem tudja pótolni/helyettesíteni egyetlen más nyelv sem. Szakmát tanulni, tudományt művelni legmagasabb szinten anyanyelven lehet igazán jól. Ilyenkor gyakran szokás Teller Edét és magyar tudóstársait említeni, ugyanis tudományos kutatás igazolta, hogy világsikerük titka – a messze idegenben – az anyanyelven való gondolkodásukban rejlett. Lehet, a Tellerék sikerét kutató szakemberek Bessenyei György felismeréséből indultak ki: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Ezt erősíti – egy kicsit mélyebbre nyúlva – Kosztolányi Dezső itt következő gondolata is: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom és írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható (…) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában metafizikai rejtélyként (…) Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán.” Nagy tudósaink sikerének apropóján tanulságos lehet – erdélyi helyzetünkből adódóan szintén az anyanyelvhez köthető – gondolat is: „A magyar nyelv a kisebbségi régiókban mindenekelőtt az önazonosságtudat legszilárdabb alapját jelenti, a közösségek számára az egyetlen közös elemet az állami tekintetben, felekezetileg és politikailag megosztott magyar világunkban. A nyelv az, amely azonosít és megkülönböztet, összeköt és elválaszt, amely bezárhat és befogadhat, de amelyből ki is zárhatjuk magunkat.” (Péntek János nyelvész, akadémikus)
A kizárás elkerülésében segíthet a magyar nyelvi környezet (újság, könyv, rádió, televízió), a közösségi oldalak (Facebook) használói pedig becsüljék jobban magánhangzóinkat ékezetek használatával. Azok nélkül csúfot űznek szavainkból, nyelvünkből. Édes anyanyelvünkből.

Fontosabb irodalom
Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Budapest, 2004
Mario Pei: Szabálytalan nyelvtörténet. Budapest, 1966
Péntek János – Benő Attila: A magyar nyelv Romániában (Erdélyben). Kolozsvár-Budapest, 2020

 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!