Masaccio: Keresztrefeszítés (1426, Nápoly, Gallerie Nazionali di Capodimonte) A zene betöltötte egész életemet. E szenvedély egész korán kezdődött, ötéves koromban jutottam el először az operába: Kodály Zoltán Háry János című daljátékát néztem meg nagymamámmal. A címszerepet az a Palló Imre alakította, akire már az 1926-os bemutatón is rábízták az obsitos alakítását. No, ekkor még nem gondolkodtam ilyen történelmi mélységekben, a látványos előadás azért is megmaradt bennem, mert jól elkéstünk, s ülőhelyünk a sor közepére szólt. A hatvanas évek elején a Jézuska karácsonyra egy Supraphon táskalemezjátszóval lepett meg, s ezután kezdtem el felfedezni a Nyugatra távozott édesapám (szerencsére) itthon maradt lemezgyűjteményét. Zenebarátként szisztematikusan gyűjtötte a 78-as fordulatszámú régi felvételeket: a His Master’s Voice század elejei korszakának számos becses darabja is megtalálható volt a kollekcióban. Olyan hallhatatlan nevek szerepeltek a korongokon, mint a legnagyobb orosz basszus, Fjodor Saljapin, a mindmáig leghíresebb olasz tenor, Enrico Caruso és az emlékezetes budapesti bukását elszenvedő Amelita Galli-Curci. Egyetemi éveim alatt hetente látogattam operaelőadásokat és koncerteket, s olvasmányaim között is gyakoriak voltak a zenei tárgyú írások. A kari vetélkedőkön is sikerrel helytálltam „komolyzene-szakértőként”. Feleségemmel, Judittal az egyetem kórusában ismerkedtem meg, első randevúnkon a Zeneakadémiára készültünk, de az előadás elmaradt, a kapcsolat viszont ennek nem látta kárát. Az egyetem után egy autóközlekedési cégnél dolgoztam közgazdászként, majd amikor a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1985-ben marketingvezetőt keresett, nem haboztam a jelentkezéssel. Nyolc boldog évet töltöttem a magyar kulturális élet „zászlóshajójánál”, a legtöbb lemez tartalmát ismertem, az importalbumok beszerzése is hozzám tartozott. A Vörösmarty téri irodám legnépszerűbb bútordarabja egy hifitorony volt, nagyon sok felvételt hallgathattam munka közben. Minden jónak egyszer vége szakad, a cég csődje után a Duna Televízió egyik igazgatójaként folytattam pályámat. Ez a poszt már távolabb esett a zenétől, de szívesen vállaltam kollégáim filmjeihez zenei szerkesztést, s amikor saját műveket is kezdtem forgatni, a zene kiválasztása automatikusan az én feladatom lett. Pályám során egy zenei dokumentumfilmet is letettem az asztalra, Pataky Kálmán operaénekesről készítettem el a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójával. Két könyvet írtam a New York-i Metropolitan Operáról, s újságíróként számos kritika és beszámoló alá írhattam nevemet. Könyvespolcainkon gazdag zenei gyűjteményem kötetei sorakoznak. A leírtak alapozták meg régi vágyamat, hogy egy zenei tárgyú sorozatba kezdjek, ügyemnek megnyertem az erdélyi Hargita Népe, a délvidéki Magyar Szó napilapokat, valamint a felvidek.ma és a karpatalja.ma portált, így négy országrészben olvashatók egyszerre a cikkek. A mostani „nehéz” időben inkább visszatekintések, érdekességek, az ünnepekhez kötődő anyagok szerepelnek köztük, később a zenei élet aktualitásairól is tervezek beszámolókat. Fogadják szeretettel az írásokat! Jacopone da Todi városában A Tevere-parti umbriai kisváros, Todi mindenképpen megér egy kis kitérőt. Városnézésünk kezdetén a Piazza del Popolón beülhetünk egy kávéházba. Ezt követően az Angyali üdvözlet-katedrálisban megnézhetjük Ferraù Fenzoni híres freskóját, az Utolsó ítéletet, amelyet Michelangelónak a Sixtus-kápolnában látható monumentális alkotása ihletett. A Városi Színházba is érdemes betekinteni, bármelyik nagyobb magyarországi város díszére válhatna. A hívők és zeneértők mégis először a gótikus és reneszánsz stílusjegyeket mutató San Fortunato-templomba zarándokolnak el, amelynek kriptájában alussza örök álmát a misztikus költő, Jacopone da Todi. Az olasz népnyelven írt vallásos líra XIV. századi kezdeményezője érzelmektől telített versei mellett örökbecsűt is hagyott az emberiségre, neki tulajdonítják a Stabat Mater siraloméneket. A tízszakaszos költemény Máriának, Jézus anyjának a fájdalmát tárja elénk. „Állt az anya keservében sírva a kereszt tövében, melyen függött szent Fia…” (Babits Mihály fordítása) A zeneszerzők hamar felismerték a veretes sorok értékeit, s a hatásos feldolgozás lehetőségét. Az Istenanya gyötrődését – többek között – Alessandro Scarlatti, Emanuele d’Astorga, Antonio Vivaldi, Antonin Dvořák és Francis Poulenc fordította le a zene nyelvére. A gazdag palettáról mégis két olasz zeneszerző darabját emelem ki. Giovanni Battista Pergolesi mindössze 26 évet élt, de az Úrhatnám szolgáló című egyfelvonásos operájával és a halála évében írt Stabat Materével bevonult a zenetörténetbe. A zeneköltő a himnuszt rendkívül kis apparátusra komponálta, mindössze két vonóskarral és két énekhanggal (szoprán és alt) is előadható, így számos amatőr együttes tűzi műsorára. Nem a fennkölt stílus, inkább a korra szokatlan üde hang, könnyed dallamvilág és a nápolyi opera színei jellemzik, benne a korábbi szerzeményeinek témáit is felhasználja. Zsenialitásának köszönhetően mégis egységes, nagy formátumú alkotás született. Talán az „Eja mater” (Kútja égi szeretetnek…) tétel alt áriája viszi el az opera műfaja felé, de ezt is graciózus finomsággal teszi. Jóval színpadiasabb viszont Gioachino Rossini, aki Stabat Materében inkább az operai, mintsem a szakrális hagyományokat követi. Barátja, a befolyásos pénzember, Alexander Aguado kérésére fogott neki a komponálásához, nem nagy meggyőződéssel, mivel mindenképpen szerette volna elkerülni az összehasonlítást – az akkor már nagyon népszerű – Pergolesi-opussal. Betegség, évtizedes kihagyás hátráltatja az 1842-es bemutatót. A mű legvitatottabb, kissé komikus, de egyben legnépszerűbb tétele a „Cujus animam” (Lelkét kemény kardnak kellett kínzón általjárnia). A tenor ária az anyai bánat ábrázolása helyett inkább egy hadvezér örömittas strettájára emlékeztet. Talán leghíresebb lemezfelvételére mi is büszkék lehetünk, az 1970-ben készült hanganyagot Kertész István vezényletével rögzítették, Luciano Pavarotti és a világhírű spanyol szoprán Pilar Lorengar hangját csodálhatja meg a zenebarát. A mű a világhírű magyar karnagy egyik utolsó felvétele, mivel három évre rá egy balesetben elhunyt.

Csermák Zoltán