Vadregényes mészkő­vi­lág, pazar havasi táj, varázslatos erdők, tisztá­sok, ahol kitárul a táj és kibomlik a csodás panoráma, rohanó hegyi patakok, szűk szurdokvölgyek a kristálytiszta víz, az avar, a növények nedves illatával, a tárnics villogó kékje, a lilapereszke visszafogott lilája, a moha buja zöldje, a nagy med­venyom a hóban, forró tea a ködös őszben az Egyeskő me­nedékháznál, az állítólag erre­felé élő zergék, amiket még so­sem sikerült megpillantani – ha felidézem magamban ba­ran­golásainkat a Hagymás-hegy­ségben, először ezek jutnak eszembe.

A Nagy és az Öcsém

Vagy az, amikor az ember majd’ kiköpi a tüdejét, amikor Balánbányáról, a Kovácsok pa­taka felől caplat felfelé a kap­tatón az Egyes-kő felé. Az út mostanában egészen más, mint pár évvel ezelőtt, amióta egy hatalmas széldöntés teljesen átalakította a tájat. Nem sokkal kényelmesebb a Szép-patak völgyéből induló túraút sem, de legalább szép. Viccet félre, egyik út sem hosszú, a fáradságért pedig kárpótol a látvány, ami fentről elénk tárul. Pontot is tehetünk itt a kirándulás vé­gére (a kevésbé tériszonyos kirándulók azért másszanak fel legalább az Egyes-kőre), de inkább fedezzük fel az Öcsém-tető (1707 méter) sziklás-karsz­tos platóját, vagy vágjunk neki a Nagy-Hagymás-csúcsnak (1792 méter). 
Egyébként a Hagymás-hegy­ség ennél jóval kiterjedtebb, nagyjából 70 kilométeres hosszú­ságban, a Terkőtől a Vit­havasig terjed, magában fog­lalja a Békás-szorost is, jelentős része a Békás-szoros–Nagy-Hagymás Nemzeti Parkot alkotja. 

A becézett szikla

Ha valaki inkább kerülné a nagyobb fizikai erőkifejtést, de mégis látni szeretné a Hagymás-hegység egyedi tájait, induljon el a Pongrác-tetőről a Csofronka irányába. A Pongrác-tetőn át­halad a 12C országút, amely Gyergyószentmiklósról tart a Gyilkos-üdülőtelep felé, majd tovább, Moldva irányába. Innen nem is kell sokat kapaszkodni, amikor egy nagy, nyeregszerű nyílt terepre érünk, ahonnan már szépen látszik a Gyergyói-medence egy része, és ahol – vigyázat! – gyakran esztenák is vannak. Autóval is jól járható az út egészen a nemrég ki­épített sípályáig, igazából az­után kezdődik kirándulásunk vadregényesebb része. Útköz­ben elmegyünk a Meggyes-csúcs alatt, majd a Ló-havas oldalában, kitartóan haladunk felfelé, de csak rövid részeken tűnik igazán meredeknek a jól jelzett utunk (piros sáv). Ahogy közeledünk a Csofronka tisztása felé, bal kéz felől egyre többet mutat meg magából a Békás-szoros környéke, a távolban pedig méltóságteljesen magasodik a Csalhó. Maga a Csofronka egy kedves nevű sziklacsúcs, a tete­jére jelöletlen ösvényen kell felkapaszkodni, ahonnan a panoráma tényleg látványos. Visszatérve a túraútra, tovább is lehet menni, hiszen ez a piros sáv elvisz egészen az Egyes-kő menedékházig, sőt, tovább is. Gyönyörű tájakat érint az ösvény, mi gyakran elmegyünk a Tunzéria-nyere­gig vagy a Fehér-mezőig. Erdős részek váltakoznak tisztá­sokkal, sziklás részekkel, karszt­forrással, a táj, az út minden évszakban látványos. A Fehér-mező egyébként egy nagy út­kereszteződés, hiszen innen leereszkedhetünk a Gyilkos-tóhoz is.

A mélység hideg lehelete

Visszatérve a Pongrác-tetőre – amely az utóbbi években na­gyon kiépült, mindenféle tu­ristacsalogató szolgáltatással –, a másik irányba is elindulhatunk. Rövid idő után, magunk mögött hagyva a zajt és felfordulást, a Hagymás-hegység északi részében újabb különlegességet fedezhetünk fel: a Likast és a híres Likas-zsombolyt. Az út oda-vissza nagyjából 16 kilo­méter, a szintkülönbség csak a végén teszi kapkodóvá a ki­ránduló lélegzetét, viszont a végén a kilátás tényleg kárpótol a fáradságért, mert körben, a Kelementől a Csalhóig az összes hegy és havas jól látszik tiszta időben, lent pedig a Gyilkos-tó és Békás-szoros környékének sziklavilága rajzolódik ki. 
Ha már saját élményekkel kezdtem, itt óhatatlanul eszem­be jut, amikor egyik áprilisban, ragyogó napsütésben, már vékonyabb túraöltözetben comb­középig érő hó fogadott a zsombolyhoz közeli tisztáson, a zsombolyból pedig a hidegek hidege áradt. A Likas-zsomboly egy aknabarlang, a ritka geo­lógiai képződmény a Likas-hegy csúcsától nem messze, 1650 méter magasságban ta­lálható. A túrakönyvek szerint először 1864-ben írtak róla, jóval később mérték meg: a föld mélyébe vezető sötét kürtő 51-52 méteres, lent egy legalább 3 méteres vastagságú jégdugóval. Csoda-e, hogy árad belőle a hideg? Régebb vulkáni eredetűnek hitték, ma már tud­juk, hogy tipikus karsztos je­len­ségről van szó.