Tudjuk, hogy a román vasút nem a pontosságáról és megbízhatóságáról híres. Aki még nem utazott a CFR vonataival, annak megdöbbentőnek tűnhetnek az olyan összesítések, amelyek szerint majdnem kilenc évet késtek az utasszállító vonatok ‒ ez éppen 2017-ben volt. Aki viszont utazott már a Román Vasúttársaság szerelvényein, csak rándít egyet a vállán, felhúzza a szemöldökét, és arra gondol, hogy ez bizony ilyen. Biztosan emlékeznek az olvasók arra, hogy idén nyáron a Mangalia‒Temesvár és Mangalia‒Arad járatok ‒ hangsúlyozom, mindkét járat ‒ több mint 27 óra alatt tette meg az utat. Egy teljes napnál több kellett ennek a két járatnak, hogy célba érjen, mert a mozdonyok és a vezetékek elavultak, megbízhatatlanok. Magyarázat legtöbbször nincs, az utasoknak órákat kell várniuk anélkül, hogy bárki tájékoztatná őket arról, hogy mi történt, vagy mi fog történni. Biztos vagyok benne, hogy aki utazott már a román vasúton, tudna mesélni hasonló esetekről. A legrosszabb egyébként az, hogy mindezért az utasoknak fizetniük is kell, és ‒ bár járna ‒ a kárpótlás elmarad. Ilyen szempontból szerencsésnek tartom magam, mert amíg egyetemre jártam, addig ingyen utazhatott mindenki, aki az állami felsőoktatásban tanult. Ennek ellenére voltak olyan ismerőseim, akik inkább más úton-módon jutottak haza, igazából bármivel, csak vonattal ne kelljen menni. Volt, aki azt mondta, hogy még ingyen sem éri meg a román vasúton utazni, inkább megvárja, hogy fizessenek érte. Én azonban kihasználtam a lehetőséget, és ha tehettem, vonattal utaztam. Kaland volt minden út ‒ pozitívan kell gondolkodni ‒, alig tudok megemlíteni pár olyan esetet, amikor csak pár perc késéssel ért célba a vonat. Volt, hogy négyórás késéssel értünk haza ‒ épp karácsony előtt ‒, volt, hogy használhatatlanok voltak a mosdók, és volt, hogy ketten ültünk egy széken. Sokszor utaztam úgy is, hogy a hátizsákom volt a székem, habár voltak nálam okosabbak, tapasztaltabbak, akik hoztak magukkal helyet ‒ kicsiszéket ‒, amire leülhettek, és kényelmesen utazhattak. Volt, hogy két vagon között utaztunk, mert még a folyosón sem volt hely. Az is megesett, hogy azon a könyvön ültem végig, amit azért vittem, hogy elolvassam. Mondom, turkálni lehet a történetekben, pedig sok szempontból a vonatozás lehetne az egyik legjobb utazási mód. Nálunk egyelőre nem az.

Péter Ágnes