enyhe havazás
borús égbolt
Volt egyszer egy…
…illatvásárlás. Összevisszasága nem egy nőnél leginkább egy húsvéti locsolás estjének zagyva illatzűrzavarát eredményezi. Gondoljuk csak el, hogy a modern hölgy elegáns vagy sportos ruháján, ruhája alatt, felett hányféle mosószer, öblítő, izzadást gátló guriga, arckrém, kézkrém, testápoló, fürdősó, sampon, fogpaszta, kölni vagy parfüm egyvelegét hozza magával. Ráadásul ott vannak a nem mindig eltakarható evési szokásai is: a tejterméket egyáltalán nem fogyasztók tévedhetetlenül megérzik másokon a tejsavószagot, a kínaiak például, akiknek étrendjéből hiányzik a tej; az indiai currys rizs is árulkodó lehet a legtolakodóbb parfüm alatt stb. Az, hogy a szerek és kencék drága, úgynevezett márkás termékek, csak viselőjük számára jóleső hiedelem. Ő maga már rég nem érzi az illatukat, illetve, hogy a megszokást tompítsa, egyre többet használ belőlük azért, hogy a saját orrát tevékenységre késztesse, megnyugtassa, hogy immár rajta van minden illat, indulhat otthonról, a saját személyén kívül amúgy bűzös világba. Persze, mondjuk, egy közönségtalálkozó résztvevőjeként ő a szerencsés: nem tud kiszagolni a saját illatfelhőjéből. Szerencsére a legtöbbünk orra ilyenkor önvédelemből amolyan félájult restségben pihen, hogy kivédje az illatkáosz és -kavalkád agresszív támadását, s ha ez nem sikerül, a székszomszédunk legdrágább parfümjét is büdösnek érezzük. Egy ismerősöm mondta: „A színházban mindig megfájdul a fejem. Arra gondoltam, mennyivel kellemesebb lenne, ha friss szénaboglyák lennének a nézőtéren, s mi előadás közben mind hagymát ennénk szalonnával. Talán az is segítene, ha a plakátra kiírnák, hogy a közönség csak gyümölcs- és virágillatot viselhet az előadás alatt.” Vicces alternatívaként javasoltam neki egy zsebkendőbe takart fokhagymacikket szagolgatásra. Tudom, a fentiek a túlzás kategóriájába tartoznak, de a kulcsszó éppen a túlzás. A gyümölcs- és virágillat igénye talán a „természetes” utáni örök emberi vágyat jelzi: a virágoskert illatösszhangjában, az erdőben, ahol szag után kereshetjük a gombát és a kakukkfüvet, orrunk valósággal habzsolja az illatokat. Ezek nem „természetutánzók” és mindegyik jól illik a többihez. A statisztikák szerint a civilizált társadalmakban a férfiak 70, míg a nők 90%-a ken magára illatosítókat. Meghökkentő, hogy a közkedvelt márkák termékcsaládjaiban egyre több az uniszex, amivel a testillat üzenete, például erotikus vonzata a minimálisra csökken, vagy egészen el is tűnik. Gyakran a természetes illat is kibabrálhat velünk, ha zárt térbe hozzuk. Közismert, hogy a királyliliom vagy a jácint erős illata fejfájást, rosszullétet okozhat.
Vannak természetes, növényi illatok, amelyek örök időktől elvarázsolnak, hogy úgy mondjam, egyféle békés nyugalommal ajándékoznak meg. Az illatkutatók a legtökéletesebb növényalapú parfümnek a jázminéra emlékeztető, de annál áthatóbb illatú, parfümfának is nevezett ylang-ylang – jelentése: virágok virága – olaját tartják. Sokszor még ma is önálló illatszerként alkalmazzák, de többnyire hígítják, vagy más illatokkal társítják. A jázmin- és rózsaillatról azt tartják, hogy a nőkhöz illik. Kleopátrának a jázmin volt a kedvenc illata. Úgynevezett férfias illatnak számít a kumarin (fahéj és somkóró tartalmazza nagy mennyiségben, pipadohányt is szoktak vele illatosítani), valamint a széna és újabb hóbortként a pipacs, aminek diszkrét, alig észrevehető az illata. A pipacs tulajdonképpen a régi görögöktől fogva „férfias” virág, lévén a háború istenének, Árésznek a növénye: bátorságot, küzdeni akarást és kitartást jelképezett, képviseli tehát mindazokat a tulajdonságokat, amiket a férfiak legjobban becsülnek (a nők is a férfiakban) és amit az adott istenségtől magukhoz szeretnének vonzani azáltal, hogy a virág illatával veszik körbe magukat. A régi mitológiák egyik legszebb istennője a „rózsaujjú” Eosz-Auróra-Vénusz-Hajnalcsillag, aki múlhatatlan szerelembe esett Árésszel (tökéletes pár!), de ez nem akadályozta meg abban, hogy más férfiisteneket is el akarjon csábítani. Virága és illata a rózsa, amit a szív virágának is szoktak nevezni.
Modern tudományos kutatások foglalkoznak azzal, hogy hogyan hatnak a különböző kellemes és ártalmatlan illatok, de a kellemes, ám bódító és akár rosszullétet, ájulást is előidézők, vagy éppen hogy bűzök az agyhullámokra, és hogyan keltenek olyannyira változó hatásokat. Az illóolajos aromaterápia évezredes tapasztalatokon alapszik. Ma nagyon divatos is egyben, de nem árt vele az óvatosság. Ez sokszor nagyon ellentmondásosnak hangzik. Példának okáért az eukaliptuszolajról, amit gyakran megtalálunk gyógycukorkákban, párologtatókban, masszázsolajokban, illatát általában frissítőnek tartjuk, azt is állítják, hogy a legmérgezőbb illóolaj a kisbabák, kisgyerekek számára: nemcsak a belégzése, hanem a bőrbe dörzsölve is mérgező, és súlyos következményekkel járhat. Ugyanez elmondható az ugyancsak frissítő cédrusról, vagy a fűszerként és a parfümiparban is használt (amúgy bódítónak is ismert) szerecsendióról, sőt a közkedvelt fahéjról is. Az elővigyázatosság mindenképp szükséges, főleg a nagyobb mennyiségek használatánál – figyelmeztetnek a használati utasítások. De mi az a nagyobb mennyiség?! Olykor ez két-három vizespohárnyi, vagy éppen kilónyi mérték. Mindenesetre érdemes végiggondolnunk, hogy mikor és miért használjuk az illatokat, és talán azt is, hogy valóban szükségesek-e, illetve, ha már használjuk, tekintettel vagyunk-e önmagunkra és a körülöttünk lévőkre egyaránt. Kedves Olvasóm! A magunkra kent illatok aranyszabálya lehet: a kevés több, mint a sok. Vagy az a régi római közmondás: nincs annak jó illata, aki mindig illatos.
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
