borús égbolt
szórványos felhőzet
Volt egyszer egy…
…kabala. A szó nem azonos a ma ismert kabbalával, ami ezoterikus bölcseleti rendszer, körülbelül a 3. században alakult ki, évszázadok múlva fontos szerepet játszott a modern pszichológia, a mélylélektan kutatásában is: mind Freud, mind Jung tanulmányozta a szellemiségét. A köznyelvben ma olyan tárgy, ami tulajdonosának szerencsét hoz, illetve megvédi őt a rossztól. A kabalának semmi köze ehhez, véletlen szóalak-hasonlóság, valamikor általánosan ismert volt. Ezt igazolja, hogy sok helynévben is előfordul – pl. Erdélyben: Kabalapatak, Kabaláspatak, Kabesd, Kabolapatak stb. –, másrészt pedig a tájnyelvben él tovább anélkül, hogy eredeti jelentését ismernék: ekekabala, fűrészelő bak, olajsajtolónak egyik alkatrésze, a régi magyar nyelvben deres, fedett szabad tűzhely, cserkabala egyféle libikókaszerű gyermekjáték stb. értelemben.
Balassa Iván 1944-ben az Erdélyi Múzeumban megjelent tanulmányában többek között a következőket írja róla: „A Székelyföldön equa [latin: kanca, ló] értelemben ismeretes. De ma már nem az egész Székelyföldön, mert Háromszéken (jó részét magam bejártam, másrészről való emberekkel pedig beszéltem) nem használatos. Ellenben Csíkban, Gyergyóban, Maros-Torda és Udvarhely egy részében a használata általános ma is. Hogy pedig valamikor a Dunántúlon is ismeretes lehetett, arra rávilágít Kiss Gézának egy adata: »Kabala: Kablai mező: egy félig legelő, félig ma már szántóföld mezőnek neve. Valamikor tiszta legelő volt, mégpedig kablalegelő. Tehát a kabla is egykor használt, de ma már elfelejtett ormánysági szó«. A szónak néprajzi vonatkozásai csak megerősítik azt a feltevésemet, hogy a szó használata valamikor az egész magyar nyelvterületen általános lehetett. Pl. az ekekabala. Az ekének kétágú csúsztató fája, melyre akkor helyezik az ekét, ha közelre mennek szántani, s nem érdemes befogni a szekérbe. Szótárainkban is gyakran találkozunk vele. A magyar nyelvnek három szava van a ló fogalom kifejezésére: kanca, kabala és kacola… Ma a kacola szó leginkább Csíkban használatos.”
Egy „kacola” az egyetemes jogtörténetbe is begaloppozott szegény, a Ráth-Végh István adatai szerint (Az emberi butaság kultúrtörténete) ez a kanca volt az utolsó európai állatper vádlottja 1692-ben. Mivel bűnösnek találták boszorkányságban, kivégezték. Mintegy száz évvel korábban, 1595-ben, szerencsésebb volt az a Morocco nevű mén, ami rendkívüli számoló tudományáról vált ismertté, és skóciai gazdájának pénzt és hírnevet szerzett. Ez az okos ló értett a szóból: a földre dobott kesztyűt felvette és utasítás szerint elvitte és visszaadta a kesztyű tulajdonosának, ezenkívül megszámolta az eléje dobott pénzdarabokat, vagyis annyiszor kapált a lábával, ahány érme feküdt előtte a földön. Kedves Olvasóm! Bizonyára a lóidomítás mesterművére gondolsz, ám akkoriban a nézőknek az volt a meggyőződése, hogy a lóban egy okos szellem lakik. Párizsi fellépésük alkalmával azonban a franciák az okos szellemet az ördögnek tulajdonították, perbe fogták Moroccót a gazdájával együtt és kis híján mindketten máglyán végezték. Az akkori időkre gondolva nagy csoda volt, hogy éppen Párizsban megmenekültek, ugyanis mintegy három évszázadon keresztül Franciaországban volt a legtöbb állatper, úgy tűnik, Morocco gazdája nemcsak a lóidomításban jeleskedett, hanem a bírák szelídítésében is. Kedves Olvasóm! A jobb érthetőség kedvéért fölsorolok néhány híressé vált ítéletet, amik mind a bűnös háziállatok kivégzését eredményezték: 1341-ben egy bika felöklelt egy szolgát: kötél általi halál; 1366-ban egy disznó felfalt egy csecsemőt: elevenen megégették; 1370-ben egy egész kondát ítéltek halálra, a gazda olyan okosan védelmezte az állatait, hogy a herceg három főbűnös kivételével a többinek kegyelmet adott; 1457-ben egy kocára mértek halálbüntetést hat malacával együtt, de végül is a malacokat éretlen korukra hivatkozva felmentették, a kocát viszont a máglyahalál előtt még pellengérre állították, hogy példát statuáljanak; egy szamár ügyében egyenesen a párizsi parlament hozott döntést; elítéltek és száműztek bolhákat is illetlen magaviselet miatt; 1699-ben a gyümölcsösöket elárasztó hernyókat fogták perbe, azok nem jelentek meg a tárgyaláson, de bírói végzéssel száműzték őket…
Huray István 1933-ban az Új Időkben megjelent írásában a közvélemény szócsöveként nevetségesnek tartja a törvénycikket, mely szerint az agresszíven viselkedő ebet „börtönbe” csukják, míg határozat születik az ügyében. Napjainkban is törvény szabályozza, hogy egy bűnös kutyát elvegyenek a gazdájától és halálra ítéljék. Egy szó mint száz: ma is él az illúzió, hogy az embernek joga van parancsolni az állati természetnek… a hernyóknak is, éppen csak nem „szavakkal” teszi, hanem kérlelhetetlen szigorral vegyi fegyvereket vet be ellenük.
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
