…deve, Arábiából való tehén Pozsonyban az Irgalmasok terén, 1779 tavaszán. Kedves Olvasóm, ha ebből nem ismertél volna rá, akkor sietek közölni, hogy ez a teve, más szóval a sivatag hajója, a zarándokok atyja, amit nem elég, hogy különös látványosságként mutogattak, hanem nagy hamar kacsává változtatták. Ez utóbbit igaz, hogy nem testi valójában élte meg, hanem csak hírlapiként. Trócsányi Zoltán Régi világ, furcsa világ című könyvében közli a korabeli újságcikket, amely erről a különös állatról ír. Néhány sor ebből: ennek a „Strukius Devének két szárnya van, vagyis szivacsai inkább, melyekkel a vízben úszik. Két szája van: úszás közben az alsón bemegy a víz, a felsőn kijön. Minden nyelven ért. Bármily nyelven lehet nógatni, megérti és tudományát bemutatja. Ebben az országban [Arábiában] nincs más állat, csak ez, meg az elefánt és a strucc. Királya az állatoknak: nyolc láb magas, tizennégy láb hosszú. Hétéves és négy hónapos.” Ezek szerint ez a bemutatott teve fiatal, mert a tevék életkora átlag negyven év. A két szárny – eggyel mit is kezdene, de hát ha szárnya van, miért nem repül inkább, minthogy úszna? – talán a két púpra utal, de akkor is, az uszony jobban illett volna a költői képbe. Még a két szájban is van valami igazság, ugyanis a tevék felső ajka két részre oszlik, melyek egymástól függetlenül mozgathatók. Azt is megtudjuk, hogy minden nyelven ért, vajon ezt honnan ismerte az újságot író?! Trócsányi mindenesetre védelmébe veszi az újságot: a felvilágosodás korának egyik legjelesebb lapjában ez a hír, csak mint fizetett hirdetés jelenhetett meg. Mindez persze kismiska a mi reklámokhoz szokott befogadó készségünknek, amikor is nap mint nap látunk két lábon járó sajtokat, margarinokat, orrcseppeket, vitaminokat, amik ráadásul beszélnek is hozzánk; egy cseppnyi mosogatószerrel félmillió tányért lehet elmosni, azt is, amiben kutyánk, macskánk megkapta a tápot, amitől halhatatlanná válik. A tevét az ember körülbelül 5000 évvel ezelőtt háziasította. Olvasom, hogy egyes feltételezések szerint a magyarság már őshazájában ismerte és tartotta a tevét, és a honfoglaláskor magával hozta a Kárpát-medencébe, bár ezt eddig csontleletek nem támasztják alá. Mások szerint a Belső-Ázsiából jövő hunoknak, avaroknak, magyaroknak és bolgároknak nem voltak tevéik. Sokan megemlítik dr. Szalay Béla nevét, akinek A magyar teve címmel a Természet 1917-es évfolyamában tanulmánya jelent meg e témában. Föllelkesülve kezdtem keresni a „magyar tevét”. Végső soron úgy jártam ezekkel a „hírekkel” is, mint a nagy erejű mosogatószer reklámjával: persze nincs félmillió tányérom, hogy kipróbáljam, bizonyítsam… Úgyhogy akár igaz is lehet, elhiszem, amelyik változatot én akarom, hiszen a felkészültségem távol áll attól, hogy bármelyik állítást megcáfoljam, vagy meggyőződéssel elfogadjam! Oklevelek bizonyítják viszont, hogy amikor 1189-ben Barbarossa Frigyes a keresztes hadakkal átvonult Magyarországon, III. Béla királytól három tevét kapott ajándékba. A kérdésemre, hogy ezek vajon őshazai leszármazottak, vagy eleve ajándéktevék, nem tudhatom a feleletet. Kerestem a választ a szó etimológiájában is. E szerint a teve szó ótörök eredetű, a török nyelvben ma is deve. Aztán az Erdélyi Szótörténeti Tárhoz folyamodtam, gondolva, hogy nyelvünk megőrzött valami bizonyítékot a magyar tevére nézvést. A szótárban az első írásos adat 1595-ből való, mely szerint „Urunknak ő felségének küldet Kornis uram 1 tevét és 6 vezetéklovat”. Ha úgy vesszük, ebben az adatban a teve „nemzeti hovatartozása” akár magyar is lehet, ám a további, tucatnyinál is több idézet okiratokból, levelekből, visszaemlékezésekből mindig a törökök tevéjéről szól, amit megraknak áruval, sarccal, liszttel, tábori felszerelésekkel, esetleg ajándékba adnak, vagy a magyar urak elnyernek valamiképp a töröktől, mint a háromszéki Vajna Ferenc, aki 1776-ban a muszkánál kapitány lévén, a törökkel való hadakozásban nyert hat tevét. Az 1710-ből való teve-adat csíkrákosi Cserei Mihály Históriájából való: „A magyar nemzet – írja Cserei – addig akarja a szabadságot keresni, úgy jár, mint a teve, aki elmenvén Jupiterhez, szarvat kér magának, azt sem adnak, sőt mind a két fülét elvágják.” Kedves Olvasóm! A magyar tevét kerestem, és most az a szomorú sejtésem támadt, hogy Csereinél megtaláltam. Kozma Mária