… „erősgyomrú parasztembereknek való étel” – így nevezi a 18. században Mátyus István orvosdoktor a hüvelyes veteményeket. Hippokratész nyomán ez évszázadokig elterjedt vélemény volt a babból (nálunk inkább paszuly, fuszulyka), csicseriborsóból, zöld- vagy sárgaborsóból, lencséből készült eleségről. Ezt akár furcsának is találhatjuk, hiszen ma a hüvelyesekből készült ételek előkelő helyet foglalnak el a vegetáriánusok étrendjében, mert bizonyos mértékben fehérjékkel látják el a szervezetet. Ennek kapcsán gyakran írnak a csicseriborsó táplálkozási előnyeiről, bizonyítékként hozva fel, hogy az ókori Mezopotámia termékeny földjén, mint az elsőként termesztett növények egyike, nemcsak táplálék volt, hanem az itteni civilizáció kialakulásának legfőbb tényezője is, merthogy a csicseriborsónak (és más hüvelyeseknek is) agyserkentő hatása van. A vad csicseriborsó ritka volt és nehéz háziasítani, ezért közel-keleti őseinknek minden bizonnyal jó okuk volt arra, hogy mégis kitartottak a termesztése mellett 11 000 évvel ezelőtt; elképzelhető, hogy tapasztalataik alapján ismerték jótékony hatását. Alapvető élelmiszernek minősült ezenkívül a köles, a retek, a tök-, valamint a hagymafélék (Egyiptomban a piramisépítő munkások mindennap kaptak egy fej hagymát); a gyümölcsök közül a datolya, gránátalma, körte, szilva, sárgabarack, szőlő és a füge voltak a legismertebbek és legkedveltebbek; és persze a halak és különböző húsok. Az ókorban jelent meg – a középkorban is gyakran használatos metódus – a hús lepényben való sütése. Ez utóbbi módszerről nemrég láttam egy dokumentumfilmet, régi receptek alapján kipróbálták és tudományosan megvizsgálták a régiek állítását, miszerint a hús így hosszabb ideig eltartható, anélkül, hogy megromlana. Angliában a 16–19. században is használatos volt, ha valaki hosszabb útra indult, vagy ha pl. vadhúst akart küldeni ajándékba messzebb élő barátainak, ez egyben konzerválást is jelentett, a fűszerezett hús hetekig megőrizte frissességét ebben a sült lepénycsomagolásban. Kedves Olvasóm! Nehogy elmarasztald Mátyus István orvosi ismereteit. Sietek közölni, hogy korának páratlan felkészültségű, enciklopédikus orvosi ismeretekkel rendelkező személyét tisztelhetjük benne, ott találjuk a magyar közegészségtan, környezeti egészségtan, munkaegészségtan, táplálkozástudomány, ásványvízelemzés, a balneológia, anya- és csecsemővédelem és más diszciplínák erdélyi tudományos világában. (Kibéden született 1725-ben. Marosszék első orvostudora, humanista polihisztora volt, orvosdoktori avatására Utrechtben került sor, elhunyt 1802-ben.) A hüvelyes veteményekről nem volt jó véleménnyel, de ma is elismerést keltő a sokféle fűszerismerete: „A máj- és lépdagadások, hipokondriaka-nyavalyák, melankóliák, negyednapi hideglelések, nehéz és nyughatatlan álmok a hüvelyes veteményekkel élő embereket gyakran háborgatják. Az elmének ereje és minden külső érzékenységnek, például a látásnak tisztasága is az effélékkel való hosszas élés miatt szemlátomást apad. De az erősgyomrú parasztembereknek ecettel, különösen hagymával, petrezselyemmel, izsóppal, kaporral, majoránnával, rozmaringgal, kakukkfűvel és egyéb vért vékonyító és szelet űző szerszámokkal [a fűszer régi neve] készítve, jól megzsírozva és sok kenyérrel jól tápláló eledelül szolgálhatnak” – idézi Trócsányi Zoltán Kirándulás a magyar múltba című 1937-ben megjelent könyvében. A görög filozófusok így dicsérték a lencsét: „A bölcs ember dolga mindent jól cselekedni és a lencsét okosan elkészíteni.” Plinius szerint a lencse főképpen azért jó a filozófusoknak, mert ők, mivel tanulásra adták a fejüket, szegények és drága ételeket nem tudnak megvásárolni; ám hozzáteszi, az is igaz, hogy a lencse fogyasztása az embert csendesebb, nyugodtabb és szelídebb elméjűvé teszi. Galénosz, a görög származású római orvos himlő és orbánc gyógyítására is ajánlotta. A bab, borsó és társai „Vénuszra ösztönöznek” – állítják a kor tudós orvosai, ezt talán Hérodotosztól, a történetírótól vették át, aki szerint Egyiptomban a szüzességi fogadalmat tett papoknak a babféléket nemhogy megenni nem szabadott, hanem még hozzáérni és nevét kimondani sem. „Lumpolás után semmi sem szedi úgy rendbe a gyomrot – veszi védelmébe a babot Trócsányi –, mint a bableves. Jobb, mint a káposztaleves. S ma a kávéházakban, farsang idején, hajnali órákban estélyi ruhás urak és hölgyek nemre és korra való tekintet nélkül ezt a valamikor annyira megvetett szegényember-eledelt fogyasztják, mint gyógyszert, mint csemegét ezüstkanállal, nagy élvezettel.” Kedves Olvasóm! Azok a réges-régi orvosok sok mindent tudtak és sok mindent nem tudtak, de egyet biztosan nem ismertek: a küldőpapírt… Kozma Mária