…Kalandos Társaság. Ez a nevezet egy német szó tükörfordítása, eredete a latin Calendae-re vezethető vissza. Jelentése a hónap első napja. A naptár neve is azért kalendárium, mert hónapról hónapra, napról napra vezeti az olvasót. A kereszténység idején a kalendárium jelentése mit sem változott, s a Calendae továbbra is a hónap első napját jelentette, amikor 1200 körül német nyelvterületen megalakultak a fent említett Kalandos Társaságok, a Kalandsbruderschaft-ok, amelyek nevüket onnan kapták, hogy kezdetben minden hónap elsején gyűlt össze tanácskozni a „testvériség”. Eleinte kizárólag papok és plébánosok gyülekezete volt. Minden hónap első napján egy-egy egyházkerület papjai összejöttek a hivatalos dolgaikat rendezni. Ilyenkor közös misét celebráltak és közös étkezést is tartottak. Céljuk nemcsak a vallási szempontok érvényesítése volt, hanem gyakran foglalkoztak a szegény sorsú világiak megsegítésével, támogatásával is. Kötelességüknek érezték például a temetkezések költségeinek felvállalását, egyes kalandos társaságokból temetkezési egyesület vált, s mint ilyenek gondoskodtak a tagok és családtagjaik tisztességes eltemetéséről és a gyászmisék megtartásáról, sőt a városukon, átutazás közben elhunyt idegenek végtisztességéről is. Erdélyben Kolozsváron, Szebenben, Segesváron és Zilahon ismert Kalandos Társaság létezése. (Kolozsvár Hóstátnak nevezett külvárosában egészen az 1940-es évekig működött ilyen társulat, melynek szabályai a 16. századtól kezdve nyomon követhetők. A 19. század végén Kolozsvári Földészek Temetkező Társulatára változtatta a nevét s ezzel tevékenységi köre végleg leszűkült.) Mai nyelvismeretünkkel ellentétben tehát, nem valami fantasztikus élményeket kergető csoport volt, hanem igencsak jámbor gyülekezet, ami ájtatossággal, jótékonykodással, szegény sorsú nincstelenek temetkezési segélyével foglalkozott, sőt nemegyszer rendfenntartást, közösségszervezést is magára vállalt. A társaság tagjai, a kalandosok ügyeiket megtárgyalni a „kalandosházakban” gyűltek össze, amikor is lelkigyakorlatokat, közös imákat és szeretetlakomákat tartottak. Ám ez lassanként megváltozott. A 17–18. századra már Európa-szerte léteznek olyan Kalandos Társaságok, amik – kegyes elődeikkel szemben – nem közös lelkigyakorlatra, hanem közös mulatságra gyűlnek össze, és nem szeretetlakomákat, amikor is az éhezőket és rászorulókat megvendégelnék egy közös asztalnál, hanem tivornyákat tartanak. Legtöbbször immár nem is a papok vezetik ezeket, hanem „világi közösségi” emberek, ha a világit és közösségit fedi a züllött mulatozás csapatszelleme. Az összeverődött kalandosok, hogy jobban megismerjék egymást és a mulatságokat is változatosabbá, kalandosabbá tegyék, hát egyik kalandosházból a másikba „kalandoztak”, ám a kalandosházak neve sem csengett már jól a tisztességes fülekben, mert egyenrangúvá vált a kocsma, a léhűtő részegeskedők, az utcalányok, a korhelykedő lézengők, naplopók és egyéb munkakerülők tisztességtelen találkozóhelyével. Amikor Verseghy Ferenc 1805-ben először használta – rövidítette a kalandosból – a kaland szót, akkor még ilyen negatív, elítélő értelemben tette. Verseghy pálos rendi szerzetes volt, tábori lelkész, híres szónok, aki minden jóravaló embert óva intett a kalandtól. A kalandosokból így csakhamar kalandorok lettek. A kaland szó értelmének változása arra is figyelmeztet, hogyan változtak az évszázadok során az erkölcsi ítéletek, szelídültek ostorozó ítéletből érdekes élmény, esemény megnevezésévé. Ha valakinek kalandja van, az jelenthet például szerelmi légyottot, de azt is, hogy egy sötét utcában megkergette egy kutya, esetleg, hogy sikerült elmenekülnie a vámpírok elől, de űrlényekkel találkozott, akik repülő csészealjon idegen bolygóra röpítették, szerencsére mindeközben megtalálta a fáraók kincsét – ez utóbbiak persze inkább csak a mai sokszor ízléstelen, tizedrangú kalandregényekben vagy kalandfilmekben. A kalandregények divatja a 16. században kezdődött és valamikor a 18. században terjedt el egész Európában. Kezdetben nem is ez volt a neve: magyarul kópéregénynek vagy pikareszknek hívták, s csak a 19. század közepe táján lett belőle kalandorregény, majd rövidült kalandregénnyé. Ezek azonban ma (kaland)vizet sem vihetnek a mai kalandfilmeknek. A kaland – regények és filmek nyomán kialakult értelmében – nemcsak időtöltő szórakozás, elvágyódás a „szürke” hétköznapokból, hanem lehet vágyálom is; ábránd, ami keveseknek egész életét kitölti értelmes kíváncsisággal és eseményekkel, sokaknak azonban csak értelmetlen, életveszélyes és önpusztító badarságok kergetésével. Kozma Mária