borús égbolt
Volt egyszer egy…
…zengő kő, amit akár ókori távbeszélőnek is nevezhetünk. Titkát a mai napig nem lehetett teljesen megfejteni, éspedig legfőképp azért, mert nem rekonstruálhatók az akkori környezeti tényezők, de történelmi források alapján úgy vélik, hogy több száz kilométer távolságba is elhallatszott a hang, ami a megfelelően beállított kő közelében elhangzott. Ismerték ezt Ó-Egyiptomban csakúgy, mint a régi Indiában. A kő a hangrezgésekre reagált és továbbadta azokat egy másik zengő kőnek. A kő milyensége, működése a főpapok titka volt, és ez természetes, hiszen segítségével parancsokat, hadüzeneteket és egyéb – a birodalom szervezését biztosító – híreket, utasításokat továbbítottak. Némely kutató az egyes híres egyiptomi építmények, sziklák (elsősorban a Memnon-szobrok, sziklakolosszusok) egyik rendeltetését is ebben látja: ha a főpap belekiáltott a megfelelő sziklaüregbe, hangját messzi városokban is hallani lehetett. Bizonyító kísérleteket erre a magyarázatra már réges-rég nem lehet elvégezni, hiszen megváltoztak az építészeti és természeti viszonyok, és a zengő kövek elhallgattak, illetve ha egyik-másik mégis megszólal, csak kis helyen visszhangzik… a zengő kövek rég nem hallják egymást. 19. századi angol utazók, akik Tibetről írnak, ugyancsak emlegetnek ilyen zengő köveket, amelyekkel a láma parancsolatait, üzeneteit küldték szét elképesztően rövid idő alatt az egész országban.
Mind az ókori, mind a későbbi civilizációk ismerték a postai szolgáltatást. A levelek és a csomagok célba jutásának idejét tulajdonképpen távolságban mérték: napi járóföldben. Ez a legjobb, legfürgébb tatár lovas futárok esetében napi 100 km megtett út is lehetett (az átlag 60-70 km) – gyakran úttalan utakon. Évszázadokon keresztül híresen jó futárok – postások – voltak a tatárok. Attila hun király nekik köszönhetően hatalmas és jól szervezett postahálózattal rendelkezett, napi összeköttetésben volt helytartóival. Írott adatok bizonyítják, hogy a 451. június 20-i catalaunumi csatáról, ami a hunok vereségével végződött Aetius nyugatrómai császárral szemben, június 22-én, tehát mindössze két nap múlva már értesültek Pekingben… hogy pontosan mi módon, az már soha nem fejthető meg. Nem írásos üzenettovábbításra kell gondolnunk, a történelmi források tanúsága szerint a szervezett hun postának 20-40 kilométerenként éber őrhelyei voltak, amelyek fogták és továbbították a dobok, a havasi kürtök hangjeleit, illetve a hegycsúcsokon felállított hatalmas, színes zászlók jelzéseit és nem utolsósorban a füstjeleket. Ez utóbbiakat a szurokba mártott szalmával megfejelt és meggyújtott magas rudak szolgáltatták – a lármafák. Az Oszmán Birodalomnak uralma egész területén és ideje alatt hagyományosan aprólékosan felépített postaútjai voltak, átlagosan 65-70 kilométernyi napi járóföld-szakaszokkal, beleértve a sivatagi utak tevés postásait is. A szultánoknak is a tatárok voltak a kedvenc postásai, akiknek védelmére és államérdekből sokszor janicsárokat rendeltek kíséretül. Az utolsó ilyen tatár postásnak a neve is fennmaradt – Ibrahim Tatarli –, aki 1878 tavaszán lovával utoljára nyargalt a szultán parancsát továbbítva, később Szarajevóban élt, ott is halt meg az 1910-es években, és a korabeli újságok is megemlékeztek róla.
Európában a 14. században a német lovagrend volt tekintélyes postaszervező. Ennek élén a főlovászmester állott, a postások közbülső állomásai a rendházak voltak, a szolgáltatás azonban hivatalos és ennek megfelelően zárt körű volt, magánemberek nem vehették igénybe. A 15–17. századi európai postatörténet jelentős része a mindenki által használható úgynevezett mészáros-posta, ami leginkább német nyelvterületen működött és tulajdonképpen ez képezte az átmenetet az igazi állami postaintézményhez. A mészáros-posta úgy keletkezett, hogy a vásárlás végett, rendszeres időközökben útra kelő mészáros-kereskedőket levelek közvetítésére kérték és használták fel. A városokban a mészárosok kürtszóval hirdették az érkezésüket és továbbindulásukat; voltak már helyek és utak, ahol hivatalos felügyelet vigyázta őket, nemsokára állandó állomásaik voltak, előre megszabott menetrendjük és taksájuk. Mindez már többé-kevésbé rendszeres postai közlekedést és szolgáltatást jelentett. A kürt világszerte a posta jelvénye, védjegye.
Kedves Olvasóm! Végezetül egy adat arról, hogy Magyarországon hozták forgalomba a világ első, postai levelezőlapját, rögtön akkora sikerrel, hogy az első napon, 1869. október 1-jén tízezer darabot adtak el belőle.
Kozma Mária
.jpg)
