borús égbolt
Volt egyszer egy…
…ülőke – ez esetben az, aminek helyzete akár árulkodó jelként megmutatja, hogy férfi járt nemrég az illemhelyen. Ez utóbbi szóösszetétel azt sugallja, hogy az illem megkívánja tőlünk, hogy egy külön helyre vonuljunk el illetlen, ám természetes dolgainkkal. Miközben az ülőkét le- és felhajtjuk, eszünkbe sem jut, hogy ez is a civilizáció vívmánya.
Nyugat-Indiában időszámításunk előtt 2500 körül az emberek a házukban – ülőkézés persze nem volt, csak guggolás – már vízöblítéses illemhelyet használtak, amely egy csatornához csatlakozott. Égetett agyagtéglával borított lefolyókat alakítottak ki, ami megkönnyítette a hely tisztán tartását. Ma Indiában több embernek van mobiltelefonja, mint ahánynak „hozzáférése” egy rendes illemhelyhez. Amúgy ez érvényes az egész világra: egy statisztika szerint a világ hétmilliárdos lakosságából hatmilliárdan rendelkeznek mobiltelefonnal, de csak 4,5 milliárdnak van lehetősége illemhelyhasználatra. Érdekes hasonlítási alap a mobiltelefon!
A régi Kínában elmésen oldották meg, hogy az udvaroncoknak ne kelljen kimenniük, ha ki kellett menniük: a hosszú templomi ceremóniák kezdete előtt, ruháik alá hordozható „kacsát” erősítettek magukra, ennek még fedele is volt, amit valamiféle zsinórral lehetett mozgatni.
Sokat lehetne mesélni, idézni az ülőke nélküli, régi idők változatos történeteiből. Na, de a civilizáció! Az 1596-os évet szokták emlegetni, mint az angolvécé feltalálásának idejét. Ekkor alkotta meg Sir John Harington saját uradalmán a mai angolvécének nevezett fürdőszobai szerelvény elődjét, a lehajtható fedelű, vízöblítős „kagylót”, ahová három év múlva I. Erzsébet királynő is gyalog járt, illetve meglátogatta, és olyan nagyra tartotta, hogy beszereltette saját palotájába is. A technikatörténet szerint külön találmány volt később az S alakú lefolyócső, ami a szagok elmosását segítette. Harington különben költő volt és politikai szatírák szerzője, amiért perbe is fogták.
Kedves Olvasóm, miközben e történetek között bóklásztam, megtudtam, hogy november 19. a vécék világnapja. Ha van világnap, akkor indokolt, hogy legyen világszervezet is, és van is: World Toilet Organisation, aminek jeles képviselője Sim Jae-Duckot koreai üzletember volt. Hatalmas házát angolvécé formájúra építtette, ez 2012 óta vécémúzeum és turistalátványosság, teli a témát illusztráló tárgyakkal.
Nem tehetem, hogy ne emlékezzek meg az első magyar, hiteles írásbeli adatról, ami az „ülőkére” vonatkozik, és amit Trócsányi Zoltán neves művelődéstörténész talált meg a Szamota–Zolnai-féle Magyar Oklevélszótárban, a polc címszó alatt, és tett közzé Magyar régiségek és furcsaságok című könyvében. Ebből idézek: „1429 – Georgius Poltzonzaro. [Kedves Olvasóm! Segítek a régies írás feloldásában, a kiolvasás megkönnyítése érdekében: a tz c-nek, a második z sz-nek olvasandó.] Ez az adat azért figyelemre méltó, mert egy művelődéstörténeti momentum emlékét őrizte meg számunkra. A 15. századbeli Georgius keresztnevű magyar úrnak ugyanis nem a becsületes családneve, hanem a csúfneve volt Poltzonzaro. Pusztákról ide vándorolt nomád őseink már csak vándor életmódjuknál fogva sem ismerhették az ülőkés árnyékszék intézményét. Az ősmagyar harcos, ha némi kényelmet akart szerezni magának e téren, dárdáját a földbe ütötte és abba kapaszkodott meg. Később a ház mögött két karót vertek a földbe, és ezt már felülmúlhatatlan kényelmi eszköznek tekintették. Bizonyára megcsodálták és kinevették György urat, aki dolgát elvégezni – a nyugati divatot követve – polcra ült. Mivel pedig a polcra ülés feltűnő és nevetséges volt 15. századbeli őseink szemében, következtethetjük, hogy a polc egészen új dolog volt nálunk, vagyis az ülőkés árnyékszéket 1429 előtt kezdték használni hazánkban. A kényelemszerető, új divatnak hódoló György úr azonban megjárta: rajta maradt a Poltzonzaro név, a csúfnévből ragadványnév lett, s az oklevélben ez a neve tartotta fenn emlékezetét az utókorra.”
Vicces emlékezet, ám művelődéstörténeti adat.
Kozma Mária
.jpg)
