borús égbolt
Volt egyszer egy...
…Krónikás. A „Krónikás” kedvenc álneve volt az irodalmi és hírlapi tárcaíróknak. Az Új Idők 1937. szeptember 19-i Krónikásának sajnos első nekifutásra nem sikerült feloldanom a nevét, de ha ő akkor elrejtőzött, minek is tenném. Én csak rátaláltam és idézem a Kis Tárca elnevezésű rovat Boxkultúra? című cikkét:
„A múlt héten öt ember halt meg attól az izgalomtól, amelyet egy boxversenyen éreztek. Nem is magán a versenynek nevezett püfölésen, mert hisz néhányuk csak a rádió helyszíni közvetítésének meghallgatása közben fordult le a székről. Túlontúl hatalmas volt nekik az élmény: életerejük el sem bírta.
Kétségtelen, hogy a boxolás bizonyos faja az emberi teljesítménynek. Hogy magasrangú-e vagy sem, azt ki-ki mérlegelésére bízzuk. Ha azonban a szíves olvasó hajlandó e mérlegelési műveletet végrehajtani, jó lesz, ha nem hagy figyelmen kívül néhány kétségtelenül hiteles adatot.
Így például azt, hogy a legmagasabb rangúnak elösmert emberi teljesítmények élvezése közben eddig még senki sem fordult le holtan a székéről. Láttam igen sok embert a sixtusi kápolnában Michelangelo freskói előtt, de valamennyien egészségesen vonultak le a lépcsőn a Sz. Péter térre. Vannak ösmerőseim, akik rajongói Dante Isteni színjátékának, Madách Ember tragédiájának, Goethe Faustjának, s még ma is teljesen épek. Hasonlóképpen részt vettem Beethoven IX. szimfóniájának, továbbá Shakespeare Hamletjének előadásán, de láttam azt is, hogy senki sem kapott agyvérzést az izgalomtól. Arról sem hallottam soha, hogy a párizsi Notre Dame gótikus csodaépületének láttára valakit guta kerülgetett volna. Ebből most az következnék, hogy az emberiség megdöbbentően tévedett eddig, mikor azt fogadta el az emberi teljesítőképesség legmagasabb fokának, amit ezek a lángelmék létrehoztak. Mert hiszen ezeket a hatalmas teljesítményeket nemzedékek hosszú sorának idegei képesek voltak életveszély nélkül elbírni. Úgy látszik, hogy a versenypüfölés messze túlszárnyalta mindezeket, mert olyan mértékben izgatott föl néhány embert, hogy életerejük csütörtököt mondott.
Kérdés, nem kezdeti tünete ez egy olyan irányzatnak, amely merőn más tájakra viszi a művelődést? Ha igen: örüljünk-e ennek a cserének?
Egyes kultúrfilozófusok szerint egy rekord- és sofőrkultúra kezdetének volnánk tanúi: vajon sarkon követi-e ezt a boxkultúra? Választékos ízlésű emberek eddig szívvel-lélekkel csüngtek költészeten, tudományon, művészeten, érzelmeik legnemesebbjeinek ezek voltak erős gerjesztői. Nos, most már vannak olyan emberek is, akiknek érzelmi világát egy boxmeccs sokkal hatalmasabban viharozza fel, egészen a gutaütésig.
Nagyobb hatást már igazán senki sem kívánhat. Krónikás.”
Kedves Olvasóm! Nem hiszem, hogy kellene különösebb szövegmagyarázat a fentiekhez. Na és mi változott a történelmi új időkben az Új Idők óta? Hát a „nagyobb hatás” mindenképp! Ma már nemcsak a profik, hanem a rajongók is versenyt püfölik egymást. A példák sora szinte végtelen. Csak egy közülük a „nagyobb hatásra” – a futballháború. 1969-ben a Salvador és Honduras közötti labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzések adtak ürügyet egy öt napig tartó katonai összecsapáshoz, ami háromezer halálos áldozatot követelt és futballháború néven került be a történelemkönyvekbe. Úgy kezdődött, hogy a hondurasiak autóbuszát döglött patkányokkal, ürülékkel dobálták meg, szállodai szobáikba vizelettel töltött zacskókat dobáltak be éjszaka. A meccs előtti salvadori (rajongói) zavargásokban három ember vesztette életét, végül óriási biztonsági készültség mellett lejátszották a meccset, amit 3-0-ra a hazaiak nyertek meg. A hondurasi kapitány a meccs után így nyilatkozott: „Óriási szerencsénk van, hogy kikaptunk.” A folytatás azonban nem volt szerencsés. Persze szerencse, ürügy, igazi politikai és gazdasági ok ebben a futballháborúban mind külön magyarázatra szorul – amit a történészek meg is tettek.
Megemlítek még egy változást, ez azonban „nagyobb hatás” nélküli, és vélhetőleg a legelszántabb helyesírás-rajongóknak, a legütősebb korrektoroknak sem okoz agyvérzést, az edzett olvasókról nem is beszélve… na meg a szerzőt sem püfölik el miatta sem a rajongói, sem az ellenfelei: a boxot ma boksznak írjuk.
Kozma Mária
.jpg)
