…zászló, ami a szélben lobog. Az emberek sokáig nem tudták, hol keletkezik, honnan jön a szél, ami olykor áldó volt, ha a hajók vitorláiba belekapott, máskor viharként az ember életét is veszélyeztette. Ma sincs másként, pedig már tudjuk, honnan jön. A zászló és a szél élete örök időkre összefonódik. A történészek szerint a primitív emberi társadalmak korában a zászló tulajdonképpen egy szövet-, háncsdarabka volt, karóra tűzött szalagcsokor, vagy akár egy könnyű leveles ág, szerepe annyi, hogy amikor a szél belekap, mozgásával elűzze a gonosz lelkeket, ártó szellemeket. Ezek a lobogók minden népnél megtalálhatók a kínai és indiai temetésektől, a székely kopjafákra erősített szalagoktól a keresztre akasztott fátyolig. A kézbe fogott zászló már hatalmi szimbólum: akinek kezében van, az riasztja el az ártó szellemeket. Persze az ember hatalmi szomjában nemcsak a „kezet”, hanem a zászlót is tovább erősíti: színeket fest és „védőket” rajzol rá, ezek teszik aztán lehetővé, hogy mindenki megkeresse a saját zászlóját, kézbe fogja vagy fejet hajtson előtte. Hogy mi mindenből válhat védő és egyben hatalmi jelkép, lehetetlen felsorolni. Az állatok közül legismertebbek az oroszlán, a sas, a medve, az elefánt – ezek persze eleve az erőt és a bátorságot, a nagyságot, az uralmat képviselik. Lehetnek növények: a búzakalász a bőséget vonzza, a pálmaág a diadal megtestesítője, a rózsa a keresztény titoké. Égitestek: Nap, Hold, csillagok. Kard, lándzsa: valamikor a vas erősebb jelkép volt, mint az arany, mert tűzzel-vassal irtották az ellenséget – nyelvi szimbólumként ma is –, az uralkodók vasakarattal vezetik a népet. A tűz terméke a hamu: mi mást szórhatnának a fejükre a megalázottak, a legyőzöttek és a bűnbánók. Ma a népviseletek kapcsán a hagyományőrzésről szokás beszélni, kevesebbet szólnak annak valamikori hasznossági vonatkozásairól, éghajlati meghatározottságáról – a világ sok táján a népviselet miesnapi viseletből kimondottan közösségi szimbólummá vált és a közösséghez való tartozást fejezi ki, ezért csak ünnepekkor öltik magukra. Persze ugyanezt elmondhatjuk a sokszor ma már amúgy „ruhaként” kényelmetlen viseletet jelentő, gyakran kortévesztő egyenruha-változatokról is, a katonai egyenruháktól a bírói és papi talárig, amiknek hasznosságát már réges-rég nem a test elfedése és egyféle védelme, hanem kizárólag szimbólum volta jelenti. Gondoljunk csak arra a vígjátéki jelenetre, ha egy nudistastrandra betéved, mondjuk, egy teljes katonai díszbe öltözött főember. Egy szó mint száz, a saját közösségünkben, életterünkben megtanuljuk felismerni a szimbólumokat, persze szükségünk is van erre a tudásra, hogy döccenésmentesen közlekedjünk a világban, és természetesen nem a botra, rúdra tűzött akármilyen színű selyemszövet előtt hajtunk fejet, hanem annak tárgyból átszellemített eszméje előtt. Na és… ki gondolta volna hosszú-hosszú évszázado­kon keresztül, hogy az ember – az isteni fényességre törekvő, hatalmas zászlólengető és zászlókergető – ma fejet hajt egy kukacnak? Csak töprengek rajta, de választ persze nem találok, vagy ha igen, csak részválaszokat, hogy a @ hol szerepel a hatalmi jelvények között? Egyáltalán lehet-e annak nevezni, vagy azzá válhat-e a lobogtatói kezében? Akinek több kukaca van, az vajon hatalmasabb (azt nem is kérdem, hogy boldogabb?), mint akinek csak egy van, vagy azoknál, akiknek – micsoda elmaradottság! – egy sincs, vagy azt sem tudják, hogy mi az?! Na igen, az igazsághoz hozzátartozik, hogy válaszkeresés közben ki kell lépni a magyar nyelv határai közül, ám azért a lényeg nem sokat változik. Más nyelvekben a @ nem kukac, hanem macskafarok, majom, ormány, bolond, kacsa, kutyácska, egér, disznófarok stb. Ez az új, a modern koroknak megfelelő digitális isten, pontosabban istenített jelkép, ami nélkül sokan már szinte élni sem tudnak, sokakat rabszolgaságban és teljes függőségben tart, tőle várnak minden jót, segítségével jelentkeznek be a világba, hogy megmutassák önmagukat, annyiban hasonlít a régi istenekre, hogy igazi nevét nem ismerjük, azaz elvész a nyelvek bábeli zűrzavarában. Töprengéseimnek itt véget vetek, de csakis terjedelmi okok miatt. Most már ideje a zománctündérhez folyamodnom segítségért, jöjjön tehát a nagyhatalmú kukac is, és remélem, rendben működik a háló is, amin átrágja magát, hogy végül is e levelecske a címzetthez jusson, aki végső soron te vagy, Kedves Olvasóm. Kozma Mária