…látnokzsálya, más néven jósmenta vagy mágikus menta (latin nevén Salvia divinorum). A közelmúltban egy ismerősöm panaszolta, hogy régen zsályával fűszerezte a bárányt, de mióta a tévéhírekben hallotta, hogy etnobotanikai kábítószer, felhagyott e szokással, mert egy fűszerkönyvben is ellenőrizte a hírt és igaznak bizonyult. Mivel ez egy járdaszéli beszélgetés volt, abbahagytam a témát, de otthon gyorsan elővettem a fűszer- és gyógynövénykönyveimet, majd az interneten is látogatást tettem. Ismerősöm a zsálya címszók olvasásánál figyelmen kívül hagyta a leírásoknak azt a részét, amelyek így kezdődnek: „A zsályáknak sok más érdekes fajuk van” stb. Amikor jó pár évvel ezelőtt a látnokzsályát az USA-ban partidrogként kezdték használni, az újságok joggal szörnyülködtek: a forgalmazásával foglalkozó weboldalak piros betűs feliratokkal figyelmeztetik látogatóikat, hogy addig halmozzanak fel készleteket zsályából, amíg legális. Nyilván figyelmeztetésnek szánták a veszélyre, de tulajdonképpen ezzel akár a forgalmazást is reklámozták. A latin neve után egyszerűen salviának nevezett növény hamar felkeltette az amerikai törvényhozók figyelmét, mivel egyre többen éltek vele – néhány évtizede még a napsütéses erkélyek cserepes dísznövényeként ismerték Európában is –, és az illetékesek attól tartottak, hogy a növény hamarosan hasonló népszerűségre tesz szert, mint a marihuána. Így hát a „látnokokkal” együtt illegalitásba vonultatták. Amikor a zsálya neve pár éve ilyen értelemben itt is felbukkant a tévéhírekben és újságokban, utánanéztem, hogy tisztázzam a megcsúfolását, de mivel továbbra is ott találtam az üzletek fűszeres polcain, már nem foglalkoztam vele. A Salvia divinorumot először 1962-ben írták le Carl Clawson Epling és Carlos D. Játiva botanikusok, akik érzékcsalódásokat okozó kábítószerként határozták meg, amit hagyományosan a mexikói mazatek indiánok használtak szertartásaikban. Ez a zsálya természetesen nem az a zsálya, ami a fűszertartóban vagy a gyógynövényes zacskóban várja, hogy használjuk. Nem azonos tehát az orvosi zsályával (Salvia officinalis), ami az ókor fontos gyógynövénye volt, és amit a híres salernói orvosi iskola is dicsér. Ennek ősiségére és hírnevére jellemző, hogy egy helyi legenda szerint Noé egyik fia alapította. Más források bencés szerzetesekre vezetik vissza eredetét. A legtöbb művelődéstörténeti tanulmány négy alapító orvosról tud: a görög Pontosz, a római Salernus, a zsidó Helvius és az arab Adela. Érdemes megemlíteni, hogy az orvostanárok között nők is voltak. Egy Trotula nevű orvosnő értekezést írt: Az asszonyok szenvedései a szülés előtt, alatt és után. Salerno orvosai kezdetben Galenosz és Hippokratész tanításai alapján gyógyítottak, a várost úgy is nevezték, hogy „Civitas Hippocratica”. Történelmi tény, hogy a 11–14. században élte virágkorát. Magyar vonatkozású vele kapcsolatban, hogy Kovachich József Miklós1821-ben A salernói iskola utasításai az egészség megőrzésére címmel szöveggyűjteményt adott ki, ami Salerno orvosi iskolájának 104 tanácsát tartalmazó latin szöveg fordítása. A 23. és a 61. tanács említi a zsályát: 23. Az egyetemes fűszer: szálvia, só, bors és fokhagyma a petrezselyemmel, így készülhet a jó fűszer, ha aránya is illő. 61. Kertjében, ha a zsálya terem, mért pusztul az ember? Mert a haláltól nem védhet meg a fű, a virág sem. Használ rossz idegeknek, a kéz remegése javulhat. Tartósan, ha szeded, mulasztja a hatnapi lázat. Sok magyar népdal virágoskertjében is ott van. Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltési gyűjteményében (1863) találtam rá erre a zsályás népdalra: „Teli kertöm zsályával, zsályával, szerelömnek magjával, magjával. Haj, tulipánt, gyöngyvirág, gyöngyvirág, csukros szögfű, majoránt, majoránt. Lina asszon kerüli, kerüli, mëgcsókóná, nem meri, nem meri, fél, az anyja mëgveri, mëgveri.” Kozma Mária