borús égbolt
Volt egyszer egy…
…Nagy Hang, az ókori Kínában Kung, ennek megszólalására indult meg a teremtés a Nagy Mélység vizében. (Kezdetben volt az Ige!) A Kung értelme többrétű, a Kung Fu jelentése például emberi érdem. Az ókori Kína tudósai fölsorolták, hogy mi mindenből tevődik össze a Nagy Hang: a tenger morajlása, a lombok zizegése a szélben, a madarak éneke, a vihar förgetege, minden-minden egyetlen hanggá egyesül, és az emberi létezés örök kísérője. Nevezhetjük természet-zenének. A természet-zene a civilizált világban nagyrészt elveszett, és vele elvesztettük a természet rejtőzködő ritmusait: világosság és sötétség váltakozása, a velük kapcsolatos sajátos hangok stb. Igaz, hogy lakásunkban ritmikusan kapcsol be a hűtőszekrény, hogy zümmög a számítógép, olyannyira megszokottan, hogy már nem is halljuk, és igen, nem is akarjuk ezeket hallani. Gene Tyranny, kortárs amerikai zeneszerző és elméleti kutató értelmezésében van a zenehallgatásnak egy olyan formája, ami nem intellektuális, ésszel nem felfogható, hanem érzelmi reakció, a hangokra figyelés ösztönös, ősi módja: az élet minden pillanatában tudatalatti észleléssel reagálunk a hangokra, amelyek körülvesznek bennünket. Tyranny évtizedek óta kísérletezik a környezeti zajok, a mesterséges miliőben megbújó ritmusok és melódiák beépítésével zeneműveibe. 1963-ban született Meditáció fuvolára, háztartási „ütőhangszerekre” és elektronikára című alkotása, 1982-ben a Variációk zongorára és számítógépre című. Zenetörténészek szerint elképesztően hatalmas hangtárat állított össze környezeti zajokból, évtizedek óta kísérletezik azzal, hogy megfejtse a zajokban rejlő zenét. A természet-zenét tanulmányozók számottevő része vallja, hogy azt semmilyen instrumentális zene, hangfelvétel nem helyettesítheti. Ritkán érzékeljük ugyanis a hangot csak egymagában, vele együtt fogadjuk be a környezetét is. A madárcsicsergést elragadóbbnak halljuk, egészéhez hozzátartozik, ha látjuk is a madarat, meg a faágat, amin ül, a napsugarat, amit egy pillanatra kettészel a szárnyával. A vakok szerint, látás hiányában, éppen hogy maradék érzékük, a hallás különlegesen felerősödve kifejezőbbé teszi a hang érzékelését. A vakok igazságához közelít, hogyha nagyon erősen koncentrálunk a hallásra, behunyjuk a szemünket, hogy minden más hatást, zavaró tényezőt kizárjunk. A természet-zene, de minden hangszeres muzsika, élőzene és énekhang is önálló „egyéniség”, mindeniknek más a jelentése és a hatása, nem helyettesíthetők egymással. Hogy egy földhözragadt példával éljek: a harci induló, a csatába indító dobpergés nem helyettesíthető altatódallal vagy áhítatos zsoltárral. Nem is kell mondani, hogy a zene valamiképpen minden emberre hat, befolyásolja az ember tudatát, de pillanatnyi érzelmi állapotunk visszahat rá, meghatározza, hogy milyennek halljuk: megnyugtatónak, felkavarónak, vagy éppen zavarónak. Sokrétű hatását ősidők óta használják az emberi tudat befolyásolására, gyógyításra is.
Akik ma zeneterápiáról értekeznek, a kezdetekről szólva, Püthagoraszról is említést tesznek, aki már kísérletezett azzal, hogy milyen zene miképp hat az emberre, sőt az állatokra is. Egy legenda szerint Krotón i. e. 510-ben Püthagorasz segítségével, illetve fuvolazenével győzte le ellenségét, egy egész lovas hadsereget. A lovasság híres volt arról, hogy idomított lovaik fuvolazenére felágaskodva táncolni kezdenek. Püthagorasz tanácsára a kémek megtanulták a lovakat táncoltató zenét, és betanítottak erre egy zenekart. Amikor az ellenséges lovasság támadásba lendült, akkor a zenekar játszani kezdte azt a bizonyos melódiát, és így a harcosok könnyűszerrel leöldösték a táncoló lovakat és lovasaikat.
Ma már ismeretes a bizonyítottan gyógyító, úgynevezett kiegészítő kezelésként használt zeneművek listája. Első helyen Mozart fuvola-, zongora- és hegedűhangversenyei állnak. Alan Wittenberg amerikai orvos a hangszereket listázta gyógyerejük és a betegségek, illetve testrészek szerint: fuvola – máj, zongora – gyomor, dob – gerincoszlop, gitár – szív, harmonika – vastagbél, oboa – epehólyag, szaxofon – vese, trombita – hasnyálmirigy, hárfa – tüdő. Apropó hárfa! Megtalálható Írország címerében, ahol az ír állam fennmaradásának és a kelták ősi hagyományainak jelképe. Az ír legendák szerint feltalálója Canola kelta istennő. A történet szerint az istennő elaludt a szabadban, és álmában gyönyörű zenét hallott. Amikor felébredt, felismerte, hogy a zenét a szél játszotta egy elpusztult bálna tetemén. Ez ihlette az istennőt, hogy készítsen egy hangszert, a hárfát, amivel újrateremti ezt a hangot. Canola ősidőktől a zenemágia istennője. A zenemágia titkát nemcsak a zenészek, hanem a költők is tudják. Babits Mihály verses mesedrámájának (A második ének) A vihar című részében így szól az ifjú király: „Megmondom a titkát, édesem, a dalnak: / Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. / Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.”
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
