borús égbolt
Volt egyszer egy…
.…számbabona, legismertebb a 13-hoz fűződik. Jaj, nekünk, ha ráadásul a naptárban péntekre esik! Ismeretes, hogy még manapság is tartanak tőle, sokszor azok is, akik amolyan félvállról, fél őszinteséggel gúnyolódnak rajta. Eredetét sokan olyan legendákkal magyarázzák, amelyek régmúlt eseményeket idéznek, mint Jézus keresztre feszítése, a Templomos Lovagrend felszámolása. Egyesek az özönvíz vagy az Édenkertből való kiűzetés napját is péntekre teszik – ha tudjuk a napját, nem kellene ünnepélyesen megemlékezni róla? Lehetséges, hogy ez a babona nem is ősrégi, hiszen a balszerencsés péntek tizenharmadikáról a legrégebbi írásos említés 1869-ből való, és a híres zeneszerző, Gioachino Rossini életrajzában lelhető fel (Rossini 1868. november 13-án halt meg, pénteken). Vagy tényleg ősi, csak addig nem merték leírni, nehogy az írásban rögzítéssel megidézzék a démonokat!? A magyar néphit szerint is péntek gonosz nap, vagyis nem ajánlott ezen a napon házasságot kötni, semmiképp sem szabad pénteken új házba költözni, új állást vállalni, utazni és a többi. Mondják, a pénteki naptól való félelem arra a valós történelmi tényre is visszavezethető, hogy egészen a 19. századig péntek volt Európában a hóhérok napja (a hóhéroknak persze szerencsés, mert munkájukat végezhették, amiért fizetséget kaptak): ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket. Na, de a nyilvános ítélet-végrehajtások akkoriban egyben népünnepélyt is jelentettek, a szájtáti tömeg az utcára tódult egy kis idegtépő borzongásra. Úgy tűnik, a szájtátiságról és az idegtépésről már az Édenkert kapuján kívül tett első lépése óta sem szokott le az emberiség, és talán soha nem is fog leszokni róla. Gondoljunk csak arra, hogy manapság is a mások élettragédiája a lüke katasztrófaturizmus utazási célpontja, itt keveredik leginkább a gyász, az együttérzés és a képmutatás: vannak gyertyagyújtók, virággal érkezők, segítők és videózgató kíváncsiak, valamint a médiabeli nyüstölők. A lustábbak és félénkebbek nem „helyszínelnek”, megelégszenek a tévéhírekkel vagy a késő éjszakai horrorfilmekkel.
A 13-mal kapcsolatos félelemnek tudományos orvosi neve is van – triszkaidekafóbia –, de az, hogy tudjuk, minek hívják, nemigen segít azokon, akik aggályosan figyelnek a péntek 13-ra, merthogy egyszerre két rossz előjellel is meg kell küzdeniük. Aki azonban mágus akar lenni, annak bátran szembe kell néznie a vészterhes számmal. A magyar néphit mágusainak, az úgynevezett garabonciásoknak ugyanis tizenhárom iskolát kellett elvégezniük, hogy beavatást nyerjenek, és ezzel hihetetlen hatalomra tegyenek szert. Én úgy vélem, biztos, ami biztos, ma sem árthat néha összeszámlálni – ha nem is a saját, de – a mások diplomáit. Ki tudja, melyik vándordiák diplomázott éppen a tizenharmadikban, tehát nem árt félni tőle! Ha találkozunk valakivel, akinek tizenhárom, kétszer tizenhárom, vagy ne adj’ isten, háromszor tizenhárom diplomája van, azt kerüljük el jó messzire. Ott van például ez a baljós háromszor tizenhárom, azaz harminckilenc, igaz, nem egy diploma, hanem az Apolló–13 űrhajó indítópályájának számában, és 13 van a nevében és a kilövés is 13 óra 13 perckor történt. A sok 13 meghatározta katasztrófáját. A mai babonász (cipész, vadász s hasonlók mintájára alkottam e szót) tehát mindezt hivatkozási alapként, igazi vészjósló történetként és bizonyítékként kezeli a modern kori számmisztika igazolásában.
A 13-asok történetében jelentős helye van a mi december 13-i Luca-napunk hagyományának. Az egész magyar nyelvterületen „gonoszjáró” napnak tartották, ezért mindenféle praktikával védekeztek. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, fokhagymát ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz boszorkányt, és legfőképpen elzárták a seprűket, hogy a boszorkányok ne találják meg (de a boszorkányok úgyis megtalálják!), mert azon nyargalásznak, és kért, nem kért rontást, szerelmi bűbájt szórnak szanaszét. A boszorkányoktól illett félni, de hát a kíváncsiság és a vakmerőség nemegyszer kéz a kézben jár, úgyhogy Luca-napon a bátrak nekifogtak Luca-széket faragni. A széket a tulajdonosa magával vitte a karácsonyi misére, ott ráállt, s azon nyomban felismerte a boszorkányt, mert az – egyébként láthatatlan – ördögszarvat viselt. A leleplezés után a „látó” olyan gyorsan iszkolt el, ahogy csak bírta a lába, különben széttéphették a dühös boszorkányok. Persze ez nem következett be, mivel ő tudta, hogy legjobb önvédelem mákot szórni maga köré, mert azt a boszorkányok kötelesek szemenként összegyűjtögetni, s addig ő egérutat nyer. Miután hazaért, a Luca-széket gyorsan el kellett égetnie. Luca-napon nem volt ajánlatos kölcsönadni, mert az elkért dolgok a boszorkányok kezére jutottak.
Kedves Nőolvasóm! Ezen a napon tilos volt a nőknek házimunkát végezni: takarítani, sütni, főzni, fonni, mosni. Melyik nő nem örülne egy ilyen tilalmas napnak (szerencsének!), még akkor is, ha egyébként boszorkány!? Netalántán Luca napja az igazi Nőnap?
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
