borús égbolt
Volt egyszer egy…
…inkognitó, azaz álca, rangrejtés, végső soron szerepjátszás. A magyar életrajzok közül ennek legtökéletesebb példája Vámbéry Ármin (1832–1913) magyar orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (egyes életrajzírói szerint valójában még középiskolai diplomája sem volt, nemhogy egyetemi) inkognitója. Hároméves korában megbénult a bal lába, egész életében sánta maradt, így járta be Belső-Ázsiát. Népiskolában tanult tizenkét éves koráig, azután szabóinas volt, majd a falusi kocsmáros gyerekének a házitanítója. Tizenhat évesen az anyanyelvén kívül már folyékonyan beszélt latinul, franciául és németül, miközben tanulta az angolt, néhány skandináv és szláv nyelvet. Házitanítóként kereste meg önálló életéhez a szükséges pénzt. Megismerkedett a török nyelvvel és irodalommal, ez felkeltette érdeklődését a török kultúra iránt. Ekkoriban találkozott Garay Jánossal, aki az egyetemi könyvtár könyvtárosa volt, majd Vörösmarty Mihállyal, Arany Jánossal. 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Isztambulba utazott. Négyéves ott-tartózkodása alatt először nyelvtanító lett egy pasa házában, ahol alaposan kiismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. Sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy híres török államférfi titkárnak alkalmazta a hivatalában. A Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy Kőrösi Csoma Sándor példájára a magyarok nyomai után kutasson. Rasid Effendi néven, kolduló dervisnek öltözött. Csatlakozott egy zarándokcsoporthoz. 1863-ban még a gyanakvó üzbég kán fogadásán is sikeresen játszotta Rasid Effendi szerepét. Szamarkandban is felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt sikerült őt meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára. Dervisruhában Közép-Ázsián át című visszaemlékezésében írja: „Míg sokan a jámbor dervist látták személyemben, mások nem hagytak föl avval a gondolattal, hogy én a szultán nagy befolyású követe vagyok, ki a teheráni török követtel összeköttetésben van, s aki néhány ezer puskát hozott magával, s itt fog Oroszország és Perzsia ellen összeesküvést szervezni. Az oroszok Asurában, ezt hallva, bizonyosan nevettek volna rajta; ám mégis lehetséges volt, hogy a csodálatos idegen után kérdezősködhetnének, s akkor aztán fölfedeztetésem következménye kínos, talán örökös rabszolgaság lehetett volna… Az angol foglalás után egy bűntett miatt szülővárosából menekülni kényszerült embernek elég alkalma volt európaiakat látni, s így engem arcom vonásairól fölismert. Az első pillanattól fogva tehát titkos emisszáriusnak [követ, politikai ügynök, kém] gondolt, ki koldus álöltönyében rejtett kincsekkel utazik, s arra számított, hogy titkom földerítésével fenyegetvén, e kincseket tőlem kicsalhatja. Többször rá is akart beszélni, hogy hagyjam el e koldusokat, s lépjek vele egy társaságba; de én mindig azt feleltem neki, hogy egy dervis és egy kereskedő, mint nagyon különnemű elemek, nem illenek egymáshoz… Emellett azonban szent kinézésem megóvott a világi kíváncsiság kérdéseitől, és gyakran hallottam, amint a körültem állók barátaimat kérdezgették felőlem, vagy egymás közt suttogtak. »– Mennyi jámborság kell ahhoz, mondta az egyik, hogy valaki egyes egyedül Konstantinápolyból Bokharába jöjjön. – Igen, szólt egy másik, mi is megyünk ugyan Mekkába, a legszentebb helyre, de ezeknek az embereknek (itt rám mutatott) egyéb dolguk sincs, egész életük imádságban, jámborságban és búcsújárásban áll.« Brávó, eltaláltad! – gondoltam magamban, s nagyon megörültem, hogy itt oly jól sikerült az inkognitóm.” A keletitől elütő arcvonásai miatt Vámbéry nemegyszer vált gyanússá, nem tudták ugyan rábizonyítani, hogy angol (!), de számtalanszor megpróbálták leleplezni. Fontos történelmi szerepe, hogy ő Közép-Ázsiáról és a térségben akkori orosz terjeszkedésről hírt adott. Ez és a hosszú törökországi tartózkodásából származó, a szultánig elérő kapcsolatai tették hasznossá Vámbéryt az angol titkosszolgálat számára: részletes jelentésekben tudósított a magas rangú török vezetőkkel történt találkozóiról, a politikai elitről és helyzetről. Szolgálataiért Vámbéry évi 140 font életjáradékot kapott. Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által megtett újkori felfedezőút ezen a világtájon. 1864 májusában érkezett vissza Pestre. Londonba utazott, hogy megszervezze útjáról írott könyvének angol nyelvű kiadását, ami 1865-ben meg is jelent. Az inkognitó összetettségét jellemzi, hogy a legkisebb önfeledt viselkedés is leleplezheti a szerepjátszót: egy későbbi angol visszaemlékezésből ismert, hogy egyszer az a Keleten idegen szokás tűnt fel környezetének, hogy Vámbéry önkéntelenül taktust vert lábával, amikor a kán udvarában a katonazenekar felvonult. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság alapításában, aminek 1889 és 1890 között elnöke is volt.
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
