Vasárnap este jelentette be Mihai Tudose kormányfő, hogy az Országos Adóügynökség (ANAF) két nagy olyan romániai banknál kezdett vizsgálódásba, amelyek veszteséget jegyeztek. A vizsgálódás célja pedig az, hogy valós képet nyerjenek azok helyzetéről, mármint pénzügyi helyzetéről. Nem új keletű, hogy a kormányzat figyelme ráterelődik a hazai kereskedelmi bankok rendszerére, főleg annak okán, hogy azok közül az elmúlt esztendők során jó néhánynak kedvezőtlenül alakult a pénzügyi mérlege, azaz évről évre veszteséget jegyeztek. Egyes hazai hatóságok – mindenekelőtt a közpénzügyi minisztérium illetékesei – a dolgok ilyenszerű alakulásában némi „szándékosságot” is vélelmeznek, azt feltételezve, hogy az adóoptimizálási műveletek révén ugyan egyes bankok veszteségeket könyveltek el, de hozzájuk kapcsolódó külföldi entitások viszont nyereséget. (Például a rosszul teljesítő hitelek „irányított” eladása révén.) A nemrégiben kinevezett új közpénzügyi miniszter, Ionuț Mișa a hónap elején az egyik kereskedelmi televíziónak azt nyilatkozta, hogy a legutóbbi öt esztendő során 46 bank közül alig 15 fizetett nyereségadót, a veszteségek pedig jobbára a rosszul teljesítő hitelek rovására írhatók, illetve a rosszul teljesítő hitelportfólió eladásának rovására. Szerinte a túlontúl alacsony áron történő értékesítése a rosszul teljesítő hiteleknek a nyereség „kivitelét” is lehetővé tette az adóparadicsomokba és mindent el kell követni annak érdekében, hogy az ilyen és az ehhez hasonló gyakorlatoknak véget lehessen vetni. Nem új keletű Úgy tudni, az ANAF eddig is végzett ellenőrzéseket, de azok nem jártak érdemleges eredményekkel. Utólagos befizetésekre köteleztek egyes kereskedelmi bankokat, de arra ténylegesen nem kerül sor. Ilyen körülmények között némileg meglepő a pénzügyminisztérium állásfoglalása, s azon belül az, hogy az ügybe belekeverték a jegybankot is, azt állítva, hogy az nem tett eleget minden tekintetben felügyeleti szerepkörének. Nos, ez esetben van azonban valamelyes félreértés, ugyanis sehol a világon a jegybanki felügyelet nem terjed ki az adózással, a költségelszámolással kapcsolatos vetületekre, erre nem is hivatott a jegybank a hazai jogszabályok értelmében sem. Az adóhatóságra hárul, akárcsak bármilyen vállalkozás esetében a törvényesen elismert költségelszámolás ellenőrzése, a könyvviteli szabályzatok betartatása. Amúgy a miniszteri felvetésre reagáltak a banki érdekképviseletek is, nevezetesen a Romániai Bankok Egyesülete (ARB) és a Romániai Banki Patronátusok tanácsa (CPBR). Az általuk megfogalmazott állásfoglalásban többek között az áll, hogy a hitelintézetek mindig is betartották a hatályos jogszabályokat és a felügyeleti hatóságok által megfogalmazott követelményekhez igazították egész tevékenységüket. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a banki rendszer eredményeit befolyásolták az utóbbi évek során a gazdasági-pénzügyi váltás következményei, a rosszul teljesítő hitelek jelentette kockázatok, valamint bizonyos jogszabályozási módosítások. Továbbá utalás van arra is, hogy a múlt esztendő végén a hazai bankrendszer fizetőképessége ráfelelt az uniós szabályzókra, ugyanakkor a 2008–2016-os időszakban a bankok törzstőkéjét összesen 3,5 milliárd euróval emelték meg. A jegybank kormányzója úgyszintén nyilatkozott, elismerve, hogy egyes bankok nem fizettek nyereségadót, de nem kell keresni rejtett okokat, hisz az éves mérlegeiket mindig is nyilvánosságra hozták. Olyanszerű megfogalmazás, miszerint „nem fizettek adót”, meggondolkoztató, mert a közvélemény szintjén félreértésekre adhat okot, egyesek például arra a következtetésre juthatnak, hogy „a bankok nem akartak fizetni”. Továbbá egyetértett azzal, hogy normális dolog a rosszul teljesítő hitelek eladásának az ANAF általi vizsgálata, akárcsak az, hogy történt-e vagy sem törvénysértés. Ám azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a pénzügyminisztérium tisztában van a jogszabályozási hiátusokkal: nemrégiben kidolgozták az Adótörvénykönyvnek a nyereségadóra és a jövedéki adóra vonatkozó előírásait módosító és kiegészítő jogszabálytervezetet. Ebben többek között az is szerepel, hogy az elszámolhatósági felső határt 30%-ban állapítanák meg, mármint a be nem inkasszált kinnlevőségek teljes értékéből.