Versenyképes pirostarka
A határok átrajzolása miatt ma már osztrák és román tarkának is hívják az egykor egységesen magyar vagy pirostarkának nevezett szarvasmarhát. A Kárpát-medencében kialakult őshonos kérődző 1941-es adatok szerint meghatározó fajtája volt több régiónak, így Székelyföldnek is. Kialakulása a magyar tenyésztők tudásának és tapasztalatának eredménye, és nem csupán a génmegőrzésben van szerepe, hanem versenyképes a mai piaci viszonyok között is. Modern felhasználásáról, kettős hasznosításáról, a benne rejlő lehetőségekről, a röghatás jelentőségéről Kovács-Mesterházy Zoltán, a magyarországi Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója osztott meg a székely gazdák számára is hasznos ismereteket.
A magyar tarka klasszikusan kettős hasznosítású marhafajta: tej- és hústermelésre egyaránt alkalmas. Tenyésztésében olyan alapelveket követnek, amelyekkel megőrzik az elődök munkáját, ugyanakkor a fajtát a mai igényekhez is fejlesztik – fogalmaz Kovács-Mesterházy Zoltán (medalionképünkön). A szakember szerint már száz évvel ezelőtt is megfigyelhető volt, hogy a különböző régiókban más-más irányba hasznosították a fajtát: volt, ahol inkább a tejtermelés dominált, máshol a hústermelés, és ez mindig a helyi adottságoktól és a piaci lehetőségektől függött. Ugyanakkor a fajta hagyományosan igásállatként is használható volt, és fontos szerepet játszott a trágyatermelésben – a trágya, mint a talajélet egyik alapja, a korabeli gazdálkodásban olyan értékes terméknek számított, mint maga a tej vagy a hús.
Tejet is, húst is
A tenyésztés során különböző irányzatok jelentek meg, egyesek a hagyományos, konzervatív génmegőrzésre helyezték a hangsúlyt, mások a piaci igényekhez igazodó fejlesztésre.
– Mi a Magyartarka Tenyésztők Egyesületénél azt valljuk, hogy a génmegőrzés és a fajtafejlesztés nem zárja ki egymást. A cél az, hogy a fajtát úgy tartsuk fenn, hogy közben piacképes, gazdaságosan tartható állat maradjon. A genetikai értékek megőrzése nem öncélú: a tenyésztés lényege, hogy a rendelkezésre álló örökletes tulajdonságokat a változó gazdasági és környezeti elvárásokhoz igazítsuk – fogalmaz Kovács-Mesterházy Zoltán. Felidézte a néhai dr. Bodó Imre professzort – az ő nevéhez fűződik a híres magyar szürke marha megmentése –, a génmegőrzés egyik legelismertebb szaktekintélyét, aki úgy vélte, a magyar szürke marha esetében elkövették azt a hibát, hogy miközben megőrizték az ősi típusokat, nem indult el párhuzamosan egy húsirányú tenyésztés is. Ha az elmúlt évtizedekben ezt a vonalat is következetesen fejlesztették volna, ma a magyar szürke mellett létezhetne egy olyan változat is, amely a nemzetközi piacon is versenyképes húsmarhaként állná meg a helyét. – A pirostarkánál nem szeretnénk ezt a hibát elkövetni. Ezért a kettős hasznosítású és a húsirányú tenyésztési irány párhuzamosan működik. A cél, hogy a fajta továbbra is sokoldalúan használható maradjon tejtermelésben és hústermelésben egyaránt – nyomatékosítja a szakember.
.jpg)
A magyar tarka „Trianonja”
A múlt század 70-es éveiben Magyarországon elindult a szakosítási program, amely az állattenyésztés teljes rendszerét átalakította – Kovács-Mesterházy szerint ez a program nem arra épült, hogy a meglévő magyar fajtákat nemesítsék, hanem inkább arra, hogy azokat idegen fajtákkal váltsák fel.
– Ez volt a magyar tarka tenyésztésnek a Trianonja – állapítja meg a szakember: a magyartarka-állományt háttérbe szorították, sok helyen pedig teljesen lecserélték Holstein-fríz fajtára. – Mi, magyarok gyakran hajlamosak vagyunk külföldi mintákat „majmolni”, ahelyett, hogy a saját értékeinket hasznosítanánk. Egy anekdota jól példázza ezt: a múlt század elején egy magyar arisztokrata Angliából hozatta az automobilt. Amikor a hazai kocsigyáros ezt szóvá tette, az volt a válasz: „Mert idehaza nem tudnak jó kocsit készíteni.” A gyáros ekkor engedélyt kérve szétszedte a járművet, melynek belső részén ott állt a felirat: „Kölber testvérek kocsigyára, Budapest”.
Kovács-Mesterházy jó iránynak tartja, hogy az utóbbi években újraindult a pirostarka húsirányú tenyésztési programja Magyarországon, aminek már kézzelfogható eredményei vannak. Szerinte a fajta teljes mértékben versenyképes a limousin, charolais, angus, Blonde d’Aquitaine fajtákkal.
– A magyar tarka versenyképes, világviszonylatban is, főleg itt a Kárpát-medencében, mert nagyon fontos a röghatás, hisz minden fajta, ahol kinemesítették, ott tudja a legjobbat kihozni magából, mert azokhoz a klimatikus és talajviszonyokhoz adaptálódott, amin kinemesítették. Így a magyar tarka egyik legnagyobb erénye, hogy kiválóan alkalmazkodik a Kárpát-medence változatos természeti adottságaihoz. Igazi „hazai fajta”: az Őrség zöld legelőin, az Alföld szárazabb, szikes területein és a székely hegyek között egyaránt megbízhatóan teljesít. A limousin, a charolais vagy az angus fajtákkal szemben nagy előnye még a tejtermelés, amiben az összes húshasznosítású fajtát veri – egyik sem tud annyi tejet termelni húsmarhaként, mint a magyar tarka. Márpedig a borjúnevelésnél, főleg az első időszakban, nagyon fontos az, hogy a tehénnek legyen megfelelő tejtermelése. A magyar tarka értékét nemcsak genetikai adottságai adják, hanem gazdaságos tarthatósága, jó takarmányhasznosítása és hosszú távon is fenntartható teljesítménye, amely a változó éghajlati és gazdasági viszonyok között is megbízhatóvá teszi a fajtát a Kárpát-medencei állattenyésztésben. A magyar tarka olyan „futballista”, aki kitűnően teljesít hátvédként, csatárként meg középpályásként is – állapítja meg a szakember.
.jpg)
Évente egy borjú
A pirostarka tenyésztésének titkait boncolgatva Kovács-Mesterházy Zoltán úgy véli, a munka azzal kezdődik, hogy meghatározzuk, milyen irányba akarjuk vinni a tenyésztést: a tejet, a húst vagy a kettős hasznosítást szeretnénk előtérbe helyezni. Majd azt kell átgondolni, hogy ehhez milyen technológia, tartási körülmények, takarmánybázis, infrastruktúra és támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre. Ezek alapján lehet reálisan megfogalmazni a célt.
Általános elv, hogy a tehén minden évben adjon egy borjút – az ikreket meg lehetőleg felejtsük el. Ez a gazdaságos tartás alapja. Ha a tehenet jól takarmányozzák, rendszeresen ellik és egészséges borjakat nevel, ez már önmagában a siker kulcsa. Fontos a könnyű ellés is. Gyakran hallani, hogy a magyar tarkánál sok a nehéz ellés, de ez nem a fajta hibája, hanem a nem megfelelő tartási és takarmányozási technológiáé. Megfelelő kondícióban tartott, jól mozgatott teheneknél ez a probléma nem jellemző. A tenyésztési célok között szerepel az is, hogy a tehén nagy testű, de jól izmolt legyen, hiszen a piac a hosszú, izmos, jól formált testfelépítést keresi. A jó növekedési erély mellett fontos a szelíd, kezelhető viselkedés, és egyre inkább előny a szarvatlanság is. Ez nemcsak a biztonság miatt lényeges, hanem azért is, mert a szarvtalan állományokban kevesebb a sérülés, nyugodtabbak az állatok, és a kezelések is egyszerűbbek.
A magyar tarka átlagos növekedési erélye 1400 gramm napi súlygyarapodás, ami növelhető, de csak kiegyensúlyozott takarmányozással és helyes menedzsmenttel, ugyanis a túlzott abrakolás káros lehet, mert elzsírosodáshoz, máj- és emésztési problémákhoz vezethet, ezért mindig a gazdaságosság és az állat jóléte közti egyensúlyt kell megtalálni.
A tenyésztés sikerének alapja az adatgyűjtés és az adatelemzés. „Aki tenyészt, annak adatmániásnak kell lennie”: rögzíteni kell minden teljesítményt – tejmennyiséget, növekedési adatokat, ellési adatokat, küllemi bírálatot –, mert ezek alapján lehet megalapozott tenyésztői döntéseket hozni.
És nem elég az aktuális termelési számokat nézni: fontos az is, hogy a felmenők és a leszármazottak milyen teljesítményt nyújtottak. Egy állat nemcsak önmagában, hanem genetikai hátterével együtt értékelhető. A húshasznú tenyésztésben különösen lényeges, hogy a kiválasztás több generáció adataira épüljön, így biztosítható, hogy a jó tulajdonságokat az utódok is örökítsék. Aki tehát komolyan tenyészt, annak adatokra és türelemre van szüksége. A tenyésztés nem a gyors sikerek „sportja”, aki kapkod, az előbb-utóbb veszít, mert az állatnak idő kell, hogy fizikailag és genetikailag is „megérjen” a tenyésztésre. Inkább később kezdjük el használni a tenyészállatot, de akkorra már legyen megfelelő testfelépítése, rámája és kondíciója, így lesz belőle hosszú életű, jó örökítő tehén – javasolja a szakember.
Természetes vagy mesterséges megtermékenyítés?
A tenyésztés egyik kulcskérdése a fedeztetési mód megválasztása. Két alapvető lehetőség van: természetes fedeztetés bikával vagy mesterséges termékenyítés. A természetes fedeztetés egyszerű és jól bevált gyakorlat, de bizonyos kockázatokat rejt. A mesterséges termékenyítés nagyobb kontrollt biztosít. Pontosan ismert a használt bika származása, teljesítménye, külleme és genetikai értéke, így a tenyésztő előre meg tudja tervezni, milyen irányba fejlessze az állományt. A mesterséges termékenyítésben használt bikák ivadékvizsgálati és genetikai adatai elérhetők, így a választás adatokra, nem pedig megérzésre épül.
A természetes fedeztetésnél a bika ugyan ismert, de az utódok teljesítménye sokszor csak évekkel később derül ki, a mesterséges megtermékenyítés ezzel szemben gyorsabb tenyésztési előrehaladást tesz lehetővé.
.jpg)
Türelem és következetes munka
A bikanevelés és -szelekció szintén szigorú szakmai elvek alapján zajlik, amik azt a célt szolgálják, hogy a magyar tarka fajta genetikai alapja megőrződjön, miközben folyamatosan fejlődik, és megfelel a modern gazdálkodási és piaci elvárásoknak. A jó tenyészbika nemcsak szép küllemű, hanem megbízhatóan örökíti a kívánatos tulajdonságokat. Éppen ezért értékelésénél nem elég a küllemi bírálat, figyelembe kell venni az ősök és az ivadékok teljesítményét is. Minél több generáció adatai állnak rendelkezésre, annál pontosabban becsülhető a bika örökítőértéke. Ma már egy fiatal bika néhány éves korában rendelkezhet ugyanazzal az értékelési háttérrel, mint korábban egy tízéves, többszörösen bevizsgált tenyészállat. Ez gyorsítja a fajta fejlődését, miközben megőrzi annak genetikai stabilitását.
A fedeztetés szervezésénél el kell dönteni, hogy folyamatos vagy szezonális ellést szeretnénk. A folyamatos ellés azoknak a gazdáknak előnyös, akik a borjakat saját nevelésre tartják, míg az értékesítésre termelők számára célszerűbb az ellések összehangolása egy adott időszakra. Így egyszerre nőnek fel a borjak, egyszerre értékesíthetők, és a munka is jobban tervezhető.
A tenyészetek hosszú távú egyensúlyát az biztosítja, ha folyamatosan, fokozatosan történik a generációváltás, nem pedig egyszerre öregedik el az állomány. A selejtezésnél mindig a tenyészet célját kell szem előtt tartani. Azokat az állatokat érdemes kivonni az állományból, amelyek nem vemhesülnek, gyenge borjakat nevelnek, rossz tejtermelésűek vagy kezelhetetlenek. A tenyészet így folyamatosan fiatalodik és javul, miközben a genetikai alap stabil marad.
A tenyészállat-nevelés a türelem és következetesség munkája. A legmegfelelőbb, ha az üszők kétéves kor körül kerülnek tenyésztésbe, amikor már kialakult a rámájuk és a testfelépítésük. Ha túl korán termékenyítjük meg őket, a saját testük építésére fordítanák azt az energiát, amit a vemhesség és a borjúnevelés igényelne. Ebből gyenge fejlődésű, rövid életű tehenek lesznek. Ha viszont megvárjuk, amíg teljesen „kész” az állat, akkor a későbbi ellések és a borjúnevelés is kiegyensúlyozottabb és gazdaságosabb lesz.
A fajta erőssége – a jó tejtermelés, a kiváló húsminőség, az alkalmazkodóképesség és a hosszú élettartam – olyan érték, amelyre a jövő állattenyésztése is építhet. A magyar tarka tehát nemcsak múltunk része, hanem a jövő lehetősége is – fogalmaz tételmondatot Kovács-Mesterházy Zoltán.

