erős felhőzet
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
kevés felhő
Versenykényszer
Nyilvánosságra hozták az idei nyolcadikos záróvizsga eredményeit. Ezek az eredmények pedig újfent arra serkentenek diákokat, szülőket, pedagógusokat, politikusokat, megmondóembereket és nethuszárokat, kommentbajnokokat egyaránt, hogy véleményt nyilvánítsanak a kérdésben. S e vélemények szerint „gyengék az eredmények”, „gyengébbek, mint tavaly”, mert „úgy rossz a tanügyi rendszer, ahogy van”, mert „kontraszelekció ment végbe a tanügyben és gyengék a tanárok”, mert „ezek a mai fiatalok csak a kütyük képernyőjét bújják egész nap”, mert „a szülők hozzáállása kritikán aluli”. S e vélemények mindegyike takar némi igazságot. De csak részigazságot. Mert a vizsgaeredmények alakulásához azonos mértékben hozzájárul az iskola – az oktatási rendszer részeként – a maga elvárásaival, no meg pedagógusaival, azok kompetenciájával és elhivatottságával; hozzájárul a gyermek egyéni képességeivel, készségeivel, felelősségével, a tanulásba befektetett energiájával; de hozzájárul a szülő következetességével, nevelésével, példamutatásával, a gyermek iránt támasztott elvárásaival. S port bármelyikükön el lehet verni, bármelyiküket lehet hibáztatni, bármelyikre hárítani a felelősséget – de nem érdemes. Csak az iskola, a gyermek és a szülők szoros együttműködésével lehet eredményt elérni. S ez az eredmény nem feltétlenül a vizsga eredményessége, az elért magas osztályzat kell legyen – holott nem mellékes, hogy a gyermek hol, milyen színvonalú iskolában folytatja tanulmányait –, hanem eredmény az is, ha a tanár elégedett diákjaival, a szülők hozzáállásával, partneri magatartásával; eredmény az is, ha a gyermek úgy érzi, hogy tanárai és szülei az ő javát akarják akkor is, amikor tanulásra ösztökélik; és eredmény az is, ha a szülő a családban elkezdett nevelés kiteljesítőjének tekinti az iskolát. Mert amíg a tanárnak az iskola csupán munkahely, kenyérkereseti lehetőség, a szülőnek biztonságos gyermekmegőrző, a gyermeknek pedig zsenge ifjúkorának megkeserítője, nem beszélhetünk eredményes, sikeres oktatásról.
Nézem a Hargita megyei eredményeket, s szomorúan állapítom meg, hogy a fentieket a nem államnyelvű oktatásban résztvevők számára a kisebbségi lét terhei is tetézik. Furcsa, hogy egy 85 százalékban magyarlakta megyében az első magyarul tanuló gyermek csupán a negyedik a megyei rangsorban. S az ismert és agyonszapult, milliószor körülbeszélt okok miatt gyenge románvizsga-eredmények mellett matematikából sem remekeltek a nebulók, a magyar nyelvből kapott jegyek javítanak idén némileg a statisztikán. Pedig nem hinném, hogy butábbak magyarul tanuló gyermekeink, mint román iskolába járó társaik. Csupán annyi a gond, hogy tőlük többet vár el a tanügyi rendszer, mint társaiktól: több tanórájuk van, nyolcadik végén nem két, hanem három tárgyból kell vizsgázzanak, azaz 30 százalékkal többet kell teljesítsenek. S ha ehhez hozzáadjuk még a fiúk és lányok különböző életkori sajátosságait, kiderül, hogy ezeken a vizsgákon a magyar fiúk indulnak a legkisebb eséllyel…
Tehát az eredményekért ne a felelősöket keressük és hibáztassuk, ne egymásra mutogassunk és egymást kérjük számon, hanem próbáljunk együttműködni. Ugyanis egyet akar az iskola, a diák és a szülő egyaránt: sikeres jövőt a gyermekeknek. Ez a cél vezéreljen mindannyiunkat.
Sarány István
.jpg)
 cm.jpg)