közepes eső
Versenykényszer
Nyilvánosságra hozták az idei nyolcadikos záróvizsga eredményeit. Ezek az eredmények pedig újfent arra serkentenek diákokat, szülőket, pedagógusokat, politikusokat, megmondóembereket és nethuszárokat, kommentbajnokokat egyaránt, hogy véleményt nyilvánítsanak a kérdésben. S e vélemények szerint „gyengék az eredmények”, „gyengébbek, mint tavaly”, mert „úgy rossz a tanügyi rendszer, ahogy van”, mert „kontraszelekció ment végbe a tanügyben és gyengék a tanárok”, mert „ezek a mai fiatalok csak a kütyük képernyőjét bújják egész nap”, mert „a szülők hozzáállása kritikán aluli”. S e vélemények mindegyike takar némi igazságot. De csak részigazságot. Mert a vizsgaeredmények alakulásához azonos mértékben hozzájárul az iskola – az oktatási rendszer részeként – a maga elvárásaival, no meg pedagógusaival, azok kompetenciájával és elhivatottságával; hozzájárul a gyermek egyéni képességeivel, készségeivel, felelősségével, a tanulásba befektetett energiájával; de hozzájárul a szülő következetességével, nevelésével, példamutatásával, a gyermek iránt támasztott elvárásaival. S port bármelyikükön el lehet verni, bármelyiküket lehet hibáztatni, bármelyikre hárítani a felelősséget – de nem érdemes. Csak az iskola, a gyermek és a szülők szoros együttműködésével lehet eredményt elérni. S ez az eredmény nem feltétlenül a vizsga eredményessége, az elért magas osztályzat kell legyen – holott nem mellékes, hogy a gyermek hol, milyen színvonalú iskolában folytatja tanulmányait –, hanem eredmény az is, ha a tanár elégedett diákjaival, a szülők hozzáállásával, partneri magatartásával; eredmény az is, ha a gyermek úgy érzi, hogy tanárai és szülei az ő javát akarják akkor is, amikor tanulásra ösztökélik; és eredmény az is, ha a szülő a családban elkezdett nevelés kiteljesítőjének tekinti az iskolát. Mert amíg a tanárnak az iskola csupán munkahely, kenyérkereseti lehetőség, a szülőnek biztonságos gyermekmegőrző, a gyermeknek pedig zsenge ifjúkorának megkeserítője, nem beszélhetünk eredményes, sikeres oktatásról.
Nézem a Hargita megyei eredményeket, s szomorúan állapítom meg, hogy a fentieket a nem államnyelvű oktatásban résztvevők számára a kisebbségi lét terhei is tetézik. Furcsa, hogy egy 85 százalékban magyarlakta megyében az első magyarul tanuló gyermek csupán a negyedik a megyei rangsorban. S az ismert és agyonszapult, milliószor körülbeszélt okok miatt gyenge románvizsga-eredmények mellett matematikából sem remekeltek a nebulók, a magyar nyelvből kapott jegyek javítanak idén némileg a statisztikán. Pedig nem hinném, hogy butábbak magyarul tanuló gyermekeink, mint román iskolába járó társaik. Csupán annyi a gond, hogy tőlük többet vár el a tanügyi rendszer, mint társaiktól: több tanórájuk van, nyolcadik végén nem két, hanem három tárgyból kell vizsgázzanak, azaz 30 százalékkal többet kell teljesítsenek. S ha ehhez hozzáadjuk még a fiúk és lányok különböző életkori sajátosságait, kiderül, hogy ezeken a vizsgákon a magyar fiúk indulnak a legkisebb eséllyel…
Tehát az eredményekért ne a felelősöket keressük és hibáztassuk, ne egymásra mutogassunk és egymást kérjük számon, hanem próbáljunk együttműködni. Ugyanis egyet akar az iskola, a diák és a szülő egyaránt: sikeres jövőt a gyermekeknek. Ez a cél vezéreljen mindannyiunkat.
Sarány István
