Köztudott, hogy Csíkszereda 1558-ban Izabella királynétól kiváltságlevelet kapott, amelyet az évtizedek során Erdély fejedelmei sorra megerősítenek. A kiváltságlevél utolsó kibocsátója és megerősítője, Apafi Mihály fejedelem 1670-ben adja ki a privilégiumot biztosító dokumentumot, amelyet ma a Csíki Székely Múzeumban őriznek. Mit is jelentett abban a korban a városi státus? Valóban városnak tekinthető ekkor a település? A kérdésekre a 2010-ben hazakerült kiváltságlevél adatai alapján igyekszik válaszolni a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Markaly Aranka. [caption id="attachment_29293" align="aligncenter" width="713"] Csíkszereda az I. katonai felmérés idején (1763–1787)[/caption] Csíkszereda esetében két fogalommal is találkozunk. Egyrészt mint mezőváros jelenik meg, másrészt taxás helyként is emlegetik. A mezővárosi rang a nem székelyföldi városok esetében azt jelentette, hogy olyan agrártelepülésekről van szó, amelyek saját piaccal rendelkeznek, heti és országos vásárai is vannak, bizonyos mértékű önkormányzatisággal rendelkeznek, azonban jogaikat földesuruktól kapták (akár kiváltságlevél formájában is). Székelyföldi sajátosság, így Csíkszeredára is illik, hogy esetükben nem függtek hűbérúrtól, lakói nem voltak jobbágyok, hanem szabad székelyek, illetve a török adó kivételével adómentességet élveztek. A taxás hely elsősorban az adózás szempontjából volt meghatározó. Ez szerint az adót nem fejenként, hanem egy összegben fizették, továbbá ezek a települések nem tartoztak a szék fennhatósága alá, a diétán képviseltethették magukat (1848-ig), alsó fokú bíráskodási joguk volt, később céheiket egyenrangúnak ismerték el a szabad királyi városok céheivel. Csíkszereda mezővárosi (oppidum) rangját Izabella királynétól nyeri el, aki adománylevelében felmenti minden rendes és rendkívüli adó, kamarai haszon és segély fizetése alól, kivételt jelentett a portai adó, melyhez a városnak is hozzá kellett járulni. Mindez azt jelentette, hogy a város lakói többé nem tartoztak semmilyen adó fizetésével, a szék erre nem kényszeríthette. [caption id="attachment_29294" align="aligncenter" width="620"] Csíkszereda város kiváltságlevele, 1670[/caption] Gazdasági szempontból nagy jelentőséggel bírt az adománylevél a többi széki fennhatóság alá tartozó településsel szemben. Azonban valószínűleg ezt nem mindig tartották be a széki elöljárók, hisz szükség volt a kiváltságlevél újbóli megerősítésére Báthori Gábor idején is. Majd őt követően Rákóczi Zsigmond is megerősíti a várost korábban fölsorolt kiváltságaiban, azonban kiegészíti, hogy a küldöttek és futárok szállítására ne kényszerítsék a várost. Ez a kiegészítés ismét utal arra, hogy a várost különböző területeken a szék igyekezett bevonni a fennhatósága alá, és a szék többi településéhez hasonlóan, bevonni a közös terhek viselésébe is. A város nevére is utaló (szerdai) vásárról csupán az 1606-os Rákóczi Zsigmond-féle oklevél tesz említést, azonban ennek keletkezéséről, kiváltságos körülményéről nem tudunk többet. Érdekes módon a kiváltságlevelek egyike sem említi a város „létrehozóját”, a vásárt. Az azonban biztos, hogy a település városi rangra emelésében nagyon fontos szerepet játszott. A történeti kutatások alapján a helyi szokásjog szerint a városok 60 km-es körzetben jöttek létre, amely kritériumnak Csíkszereda is megfelel, hisz abban a korban egy népes vidék egyetlen vásáros helyének számított. Heti vásárain kívül négy országos vására is volt. Farsangkor, tíz nappal pünkösd előtt, Margit napján és Szent Mihály napján. Ezek az országos vásárok többnyire állatvásárok voltak, például a Margit-napi juh-, a Szent Mihály-napi lóvásárnak számított. A térség foglalkozását tekintve ez adott volt, hiszen Székelyföldön és Csíkszéken egyaránt a legfőbb megélhetési lehetőség az állattenyésztés volt. A fejedelemség korának egyik legkiemelkedőbb alakja, Bethlen Gábor fejedelem a várost jobbágysorba taszítja. Egészen kirívó példának számít, hogy hű szolgájának, Mikó Ferencnek adományozza a várost, lakóit jobbágyokká téve. Ez nemcsak a korabeli törekvésnek mond ellent, miszerint Bethlen Gábor igyekezett az eljobbágyosodást visszafordítani, hanem arra is rámutat, hogy a városnak valószínűleg nem sikerült gazdaságilag olyannyira megerősödni, hogy ez ellen hathatósan tudjon fellépni. 1635-ben a csíkszeredaiak kérésére I. Rá­kóczi György felszabadítja a jobbágysorból, és újra megerősíti a várost korábbi kiváltságaiban. Azonban ettől kezdve vásári jövedelmén osztozik a város a székkel, cserébe segítették a rendfenntartást. A város jobbágysorban tartása évtizedeken keresztül láthatóan rányomta bélyegét annak fejlődésére, így már szabadságainak visszanyerése után sem tud függetlenedni a szék alól. 1649-ben II. Rákóczi György is megerősíti a korábbi privilégiumlevelet, valamint ugyanebben az évben a csíkszeredai csizmadiacéhnek is adománylevelet bocsát ki, mellyel a város kereskedelmét, helyi kézműves lakóit is igyekezett támogatni, segítve a település fejlődését, azonban ez nem hozta meg a várt eredményeket. A város kiváltságlevelét, a Csíki Székely Múzeumban őrzött fent említett példányt, 1670-ben Apafi Mihály erősíti meg. A fejedelmi megerősítések rámutatnak arra, hogy a város mennyire küzdött kiváltságai megtartásáért, amelyeket – valószínűleg a széki elöljárók – állandóan megsértettek. Továbbá körvonalazódni látszik az is, hogy jogi szempontból, még ha rendelkezett is a település a korabeli székelyföldi mezővárosokhoz hasonló státussal, gyakorlatilag mégsem sikerül ezt azt előnyét kamatoztatnia, és városi szintre emelkednie. Mindehhez hozzájárult a szék állandó „hatalmaskodása”, a város jogait sok esetben megsértették, ezek nyomon követhetők a 18. században is. Annak ellenére, hogy földrajzi fekvése kiváló, mivel kereskedelmi útvonalak mentén, és azok találkozásánál fekszik, a szomszédos települések határán jött létre, leszűkítve mozgásterét, így megélhetési lehetőségeit is, korlátozva a városi kiváltságaiban rejlő lehetőségek kiaknázásában.