Hétfő este a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának dísztermében mutatták be Hajdó Ernő Életem színes lapjai című önéletrajzi kötetét. A szerzőt Balázs Árpád kérdezte, aki a beszélgetések közti szünetekben saját dalokat játszott és énekelt feleségével, Annamáriával. Hajdó Ernő és felesége, Annamária kiegészítik egymást                                                      Fotó: Nagyálmos Ildikó Balázs Árpád a bemutató elején feltette a kérdést: milyen az élet, ha nem lát az ember? Amint fogalmazott, ez a kérdés sokakban felmerül, különösen, ha látássérült személlyel találkozik, de tapintatból senki sem meri feltenni. Ugyanakkor a legtöbben sajnálatot éreznek, mert elképzelni sem tudják, hogyan élhet valaki teljes életet a szeme világa híján. – Állítom, hogy Hajdó Ernő egy olyan ember, aki a sötétben is lát. Régóta ismerjük egymást, sok mindent tudtam és hallottam róla, de a róla alkotott kép sokkal gazdagabb lett, amióta elolvastam a könyvét. Azt is mondhatom, színesebb. Rég nem találkoztunk, de egy szombati napon az idegszál becsípődött a jobb lapockám alá és kegyetlenül fájt. Masszőrt kerestem. Felhívtam, és azonnal azt válaszolta, hogy menjek, mert vár. Hangsúlyozom, mindez szombaton történt, egy szombatfalvival. Irány az Erka szalon. Ott láttam meg a nyomdaszagú könyvét, és mosolyogva újságolta, hogy Balázs Árpi is benne van. Mit keresek én abban, tettem fel magamban a kérdést? És valóban benne vagyok. No de ezt az olvasóra bízom, én arról beszélnék inkább, hogy volt egy szőke oroszhegyi fiúcska, akiből idővel felnőtt lett, és kiderül, hogy a Jóisten rengeteg talentummal áldotta meg. Megírta élete történetének első részét, melyből kiderül, hogyan vakult meg, miként győzte le a válságos időszakot és lett belőle sikeres vállalkozó, mai szóval üzletember, aztán zenész, masszőr, és így tovább. Érdeklődéssel olvastam a könyvet, mert kíváncsi voltam, miként látja a világot egy vak ember a sötétségből. Nem volt ott sötétség, ahol ő megfordult, csak mi látók gondoljuk azt, mi látók, akik a fényben is sokszor botorkálunk. Fogalmam sincs, hogy hol tárolt ennyi információt. Az igazat írja, nem beszél mellé, leírja, úgy, ahogy történt. Befejezte tanulmányait, sikeres szakmát választott, és minden vágya az volt, hogy visszakerüljön Székelyudvarhelyre. Ernő ma köztiszteletnek örvendő várospolgár, mindenki kalapot emel előtte. Imádja a jó zenét és a fiatal nőket. Most a feleségére, Annamáriára gondoltam. Sokat dolgozik, mert azt mondja: munka nélkül nincs siker. Lesz egy második kötet is, tervei vannak, mert a hazai magyar nem látóknak magyar intézményt álmodott, hogy könnyebb legyen az eligazodásuk ebben a felbolydult 21. században. Azt mondja, mindig fontos volt neki a magyar szó, harcolt is érte, ez is kiderül a könyvből. Egykönnyen nem adja fel, volt, amikor eltűnt a kanálisban, de kimászott és ment tovább. Voltak neki is az életben nehéz időszakok, de újra tudta kezdeni. Ernőt sokszorosítani kéne, mert ilyen mosolygós, jókedvű magyar emberekre lenne szükség manapság itt Erdélyben, akik látják hosszú távon, miként kell a gyökerekkel megkapaszkodni a szülőföldünkön” – mondta a szerzőt és kötetét méltató Balázs Árpád. Az est folyamán számos saját szerzeményű dal hangzott el, majd a jóízű beszélgetésből megtudtuk, hogy a szerző, bár nem lát, sosem élt sötétségben.

Nagyálmos Ildikó