erős felhőzet
kevés felhő
szórványos felhőzet
Vajon mozi? Vagy már valóság?
Olyan furcsaságokat olvasok „komoly” médiumokban, hogy csak. Az az érzésem, hogy abban a „késői korban” járunk, amikor már minden megvolt, lezajlott a visszaszámlálás, és megtörtént… Vajon mi? A Nagy Összeomlás… Ugye, amolyan fantasyfilmeket vetítettek néha, elárulva ezt-azt a nem túl távoli jövőről, hogy szórakozás közben ránk ijesszenek. Részben menekvést nyújtanak/nyújtottak, adtak még egy kisebbecske esélyt. Szellemi óvóhelyeket, ahová ideig-óráig be lehet húzódni, hogy erőt gyűjtsünk a továbbiakhoz. Akár sikerülhetne is. Élhetünk majd szkafander nélkül. Élhetnénk. Ha a butaság nem állítana folyton további csapdákat. Ez már a horror műfaja felé viszi a sztorit, megmutatva azt, hogy akkor is van még egy csapda, amelybe beleesünk, amikor a forgatókönyv szerint nincs.
A horror olyan, hogy kinyír. Jobb esetben egy döbbenetes pillanatban szakítja meg a filmkockákat, amikor rádöbbenünk arra, hogy a szörny, a genetikailag újrakreált őshüllő, az óriáscápa, a kísértet, a vérszomjas gyilkos itt van a hátunk mögött, bejött a házba, és bármikor lecsaphat. Tehát a napjaink, mit a napjaink, a másodperceink is meg vannak számlálva. Hiába megyünk haza, otthon is utolér.
Ugye, ismerősek ezek a nem semmi rettegések a covid évadán? Ha mást nem, félni bőven lehetett az utóbbi két évben. Voltak a rossz álmok. És voltak, vannak az ijesztő valóságos helyzetek. Rossz film minden. Szörnyű. Olyant olvastam a minap egy amerikai portálon – publicisztika rovatban –, amelyet a nyugati part egyik metropoliszában szerkesztenek, hogy a bajok családi szinteken kezdődnek.
Az az oka mindennek, hogy belterjes módon, zárt környezetben neveljük a gyermekinket. Ez a módszer vezet oda, hogy eleve predesztináltak, s nagyban meghatározza a későbbi sorsukat a neveltetésük. Illetve a miliő, az anyagi helyzet, amelybe születnek, belenőnek. Nem a klasszikus modellel, az apa- és az anya-modellel volt baja a publicistának, hanem a családdal mint társadalmi őssejttel. Azt javasolta, hogy törvényes eljárással lenne jó lemondani a gyermekeinkről. Vagy inkább kicserélni, hogy a tehetősebbek nevelhessék a szegények, a bevándorlók, az egzotikus emberek gyermekeit, hogy ők is esélyhez jussanak. És a mieink, ha tehetősek vagyunk, veszítsenek el mindent… Nem áll meg itt, hanem sokkal „demokratikusabban” gondolkodva, össznépi neveldéket képzel el. Volt ilyen a régi görögöknél. Hitler is árja-farmokkal kísérletezett. A nagy szovjet pedig árvaházszerű gettókba záratta a polgárok és az arisztokraták gyermekeit, hogy felejtsenek.
A dolog nem működött.
Simó Márton
-min.jpg)
