erős felhőzet
Volt egyszer egy…
…bio mozgásérzékelő és riasztó. A gazdaember jól olvas a háziállatok hangjának kottájából, a kutyaugatás hangszínéből, de mitológiai ismeretek nélkül is tisztában van azzal, hogy ha idegen jár az udvarban, a libanyáj a legjobb házőrző, éktelen gágogásba kezd. A rege szerint hajdan Rómát a libák mentették meg az ellenségtől, mert hangos gágogásukkal felverték az őrséget. Volt azonban olyan bio mozgásérzékelő és riasztó, ami nem fülsértő zajjal jelzett, hanem ennek éppen az ellenkezőjével: a hirtelen beálló csenddel. A csend is riogathat, gondoljunk csak arra, amikor a megszokott éjszakai neszek hirtelen megszűnnek: a tömbházban arra ébredünk álmunkból, hogy nem zümmög a lakásban a hűtőszekrény, nem kattan a vízmelegítő bojler, nem csattan a folyosón a liftajtó, nem szól a szomszéd rádiója vagy tévéje, azonnal tudjuk, hogy megszakadt az áramszolgáltatás. Az európai kultúrkörben dologtalan léhának megbélyegzett tücsök, a japán harcosnak századokkal előbb egyik őrző-védő segítője volt: ha a tücsök éjszaka elhallgatott, a harcos felébredt, tudta, hogy idegen közeledik. A témában rögtön átadom a szót egy szem- és fültanúnak, Mécs Alajosnak. Róla csak annyit, hogy Máramarosszigeten született 1893. május 20-án, meghalt Budapesten 1978. február 16-án, kül- és belpolitikai tudósító volt, 1934–1936 között Tokióban élt, onnan tudósította lapját, a Magyarságot. 1942-ben két könyve is napvilágot látott Japánról: Az ismeretlen Japán (1996-ban reprint kiadása jelent meg) és Mit kell tudni a japániakról. 1936–1944 között a magyar külügyminisztériumban teljesített szolgálatot mint Japán-szakértő. 1945 után a Külügyi Szemle munkatársa volt. Őt idézem tehát ennek a tücsöktörténetnek a kapcsán: „Nipponban a macskák csörgőt hordanak a nyakukban. Macskacsörgő, lám, lám, még egy éjszakai zaj, amiről megfeledkeztem. Azután a tücsök sem kutya. Minden japáni, akinek féltenivalója van, ilyen hegedűst tart a házában. Sohase hittem volna, hogy a tücsökség között is akad kiváló egyéniség. Az a fajta, amely a hegedű üveghangján a magas C-t kerülgeti, a legértékesebb. Ötven szent is ad érte a műkedvelő japáni, ami hallatlan pénzösszeg, mert egy napig élni lehet belőle. Apró, ízléses fakalickákban tartják őket. S a bogárság e léha képviselői hírhedtségüket meghazudtoló lelkiismeretességgel, este kilenctől reggel ötig muzsikálnak. Oly kitartással és szorgalommal végzik kötelességüket, hogy a hangyák példát vehetnének tőlük. Mert mi is a tücsök kötelessége? Az állandó cirpelés. Az évszázadok folyamán betrenírozott japáni fül akkor ébreszti föl gazdáját, ha a tücsökdöngicsélés elül. Ki tudja, mily régi idők óta a japánok felfedezték a tücsök fantasztikusan finom hallását, idegességét, s rögtön a szolgálatukba állították. A tücsök jobb házőrző, mint a kutya. Nem csavarog el, nem lehet halas rizzsel megvesztegetni. Állandóan a posztján áll, mint egy ideális forgalmi rendőr. Bármily halkan, nesztelenül lépjen idegen a házba, a tücsök meghallja. Elhallgat. Erre a csendre minden valamirevaló japán felébred. Felébred, mert nem tud aludni – tücsökzene nélkül.”
Na persze, a csend csapdája inkább csak költői védekezés volt mindaz ellen, amit egy középkori képzett harcos, árnyéklovasnak is titulált nindzsa tudott a nesztelen támadás, álcázás, észrevétlen lopakodás tudományáról. Ők gyermekkoruktól kezdve évekig tanulták és gyakorolták a fegyverek használata mellett, többek között a lopakodás kilencféle lépésének szabályait, de valóságismeretük és logikus gondolkodásuk is kiemelkedő volt. Egy történet szerint egy híres mesterhez éjszaka próbaképpen beosont a tanítványa, csontot ropogtatott a fogaival, hogy a neszekből kutyának véljék. De megszólalt a mester a sötétben: akárki van is a konyhában, tudhatná, hogy a kutyák a padlótól számítva fél méter magasságban ropogtatják a halcsontot, ez a csámcsogás pedig sokkal följebbről jön. A tanítvány megszégyenülten elkullogott. A legkiválóbbak nemcsak a test beszédét és a harc művészetét ismerték, hanem a szellemét, a költészetét is. Álljon itt befejezésül három egymással feleselő haiku (megszabott szótagszámú, klasszikus japán versforma), amit három híres árnyéklovasnak tulajdonítanak. 1. „Megölöm a / kakukkot, / ha nem kiált.” 2. „Kényszerítem a / kakukkot, / hogy kiáltson.” 3. „Megvárom, / míg a kakukk / kiált.”
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
