Volt egyszer egy…
…diákhajviselet, amit szigorú iskolai törvények szabályoztak: hol hosszú, hol rövid haj volt a kötelező. Az 1657. évi debreceni iskolatörvényből megtudhatjuk, hogy a diákok „illetlenül bodorítgatott hajat ne viseljenek, de olyan kopasz fejjel se járjanak, mint a török. Bokrétát ne hordjanak, sem olyan félrecsapott kalapot, mely tatár módra egész a vállig elér… sem széles övet, sem katonaköpenyeget ne hordjanak. Kesztyűben is csak a fehéret és a feketét használják. Aki másként öltözködik, az iskolából távoznia kell.” Az idő tájt a marosvásárhelyi kollégiumban a félhosszú haj volt a kötelező. Fogarasi Sámuel orvosdoktor, aki a latin és görög nyelvi, bölcseleti és teológiai egyetemi képesítésével 1696–1698 között a marosvásárhelyi iskolában tanított (1698-tól Németországban tanulta a medicinát, hazatérve Erdélybe gyakorló orvos volt), így emlékezik meg a marosvásárhelyi szabályzatról: „Némelyek egész a hátok közepéig is lenőni engedték [a hajukat], melyet kivált a csizmadialegények módizták [divatozták, utánozták]. Mindebből lett, hogy utoljára a professzorok azt parancsolták, hogy senkinek is a mentéje, gallérja, prémje alsó szélénél alább ne érjen a haja. De így sem volt jó, hanem végezetre vesszőből mértéket vágtak… és mindenkinek akkorára kellett bütüztetnie a haját. E mind alkalmatlan volt, mert horgas fésű nélkül széjjelment az haj, s kivált akinek erősebb hajszálai voltak, mint egy szénásszekér úgy állott, mert horgas fésűt a fejen hordozni nem volt szabad, azért ahányszor látták, annyi garast fizetett a deák.” A 18. század végén a diákok között egy fura hajviselet jött divatba, az úgynevezett dupé. A dupé eredetileg a katonák hajviselete volt: közvetlenül a homlok fölött, a fejtetőn kopaszra nyírták a hajat, s a maradékot copfba fonták. Ez valamiféle lázadás lehetett, mert az iskolai szabályok szerint azokat a diákokat, akik erre vetemedtek, pénzbírságra ítélték. Újfalvy Sándor (1792–1866) emlékirataiból tudjuk, hogy Enyeden „1802. évben a hosszú hajviseletet megrestellvén, egy éjjel tizenkét deák egyszerre lenyíratá a haját. Másnap reggel nagy lárma lett, az iskolai harangok vészt hirdetve kondultak meg. Az ifjúság rémülten fut össze, a tanárok vésztjósló tekintettel gyűlnek a tanácsteremben, a megnyírt deákokat letartóztatják, az iskola kapui bezároltatnak, a hibás deákok örökre elveszetteknek nézetnek. A kihallgatás megkezdődik, maguk a tanárok is fájlalják az esetet, mert a legkitűnőbb deákok vannak bajban. A kinyomozás még mind eredménytelen, nem tudhatni ki kezdte, ki bírta rá a többit. Feszült figyelemmel várjuk a bús kibonyolódást. Síri csend mindenütt. Tanulás vagy tanítás mind fönnakad. Midőn az ó-iskola tornácán zaj támad. Rémülten futunk arra: harminc deák megnyírt fővel hetykén sétál a folyosón… E már több pajkosságnál… pártütés, zendülés. Most már semmi sem lehetetlen. A tanárok sietve távoznak szállásaikra, egész éjjel virrasztanak, félvén, hogy a pártütők megrohanhatják őket. Azon az éjjel száznyolcvan deák maradt haj nélkül… Forradalom által kelle elenyészni a hosszú hajviseletnek, mint korszerűtlennek.” Na persze, hosszú vagy rövid, ez már nem „magyar hajviselet” volt. Ennek emléke már csak történelmi annalesekben – évkönyvekben – bukkan fel. A 12–13. században Európa-szerte, főleg a bolgároknál, szláv népeknél, de még a németeknél is divat volt és előkelőnek számított a „magyar módra” nyírt és három varkocsba font hajviselet, a varkocsok összefogására használt úgynevezett fürtkarikák gyakran becses ékszerek voltak, már nem a hasznosságot szolgálták, hanem méretükkel és értékükkel hozzátartoztak a drága viselethez, jelezték a gazdagságot. A fül mögötti két hajfonat a magyar pásztorok jellemzője volt a modern időkben is.
Divat, lázadás, büntetés, megbélyegzés, polgárpukkasztás – sok minden belefér a frizurák történetébe. Hol az számított büntetésnek, ha levágták sokszor a rabszolgák, prostituáltak vagy bűnösök haját; hol az, ha éppen hogy nem vághatták le, vagy ha igen, milyen formát választhattak a frizurának. A Beatles védjegye pl. a gombafrizura volt, az ifjúság – a Beatles-zene sikere után – az 1960-as években lelkesen, rajongva majmolta a gombafejűek hajnyírását, ami divat volt, de hovatartozást is jelzett egy egész nemzedéknek, nemegyszer lázadást a bevett szokások ellen. Kedves Olvasóm! Így megy ez, mióta világ a világ. Hej-haj! Hejehuja, haj!
Kozma Mária