havazás
borús égbolt
Volt egyszer egy…
… Csipkerózsika-álom. A mese nyomán ismeretes jelképként is: jótékony lelki zárlat, bezárkózás az álomvilágba, és csak a valóság kellemes megélése, például az igaz szerelem ébreszthet belőle. Csipkerózsika a legvédettebb álmodó a világon: áthatolhatatlan csipkebokor-bozót védi. Amikor aludni térünk, ilyen biztonságos teret szeretnénk magunk körül, ezért is fontosak a házfalak, zárak, lakatok. A Csipkerózsika-álom azonban betegség, kórkép is lehet (Kleine–Levin-szindróma). Legsúlyosabb esetét 2014-ben az észak-kazahsztáni Kalacsi faluban észlelték és írták le, ahol két évig figyelték, tudományosan vizsgálták a jelenséget, anélkül, hogy megbízható magyarázatot találtak volna rá (tömegpszichózis?), és a falut elnevezték Álomvölgynek. Az érintettek akármilyen tevékenység közepette elalszanak, ami néhány perctől napokig, hónapokig tarthat. Több mint száz esetet írtak le ebben az egyetlen faluban, de szórványosan számos más esetről is tudni lehet a világ minden pontjáról. Legfőképpen a kamaszokat érinti ez a betegség – napi húsz órát bóbiskolnak, vagy töltenek mély alvásban. Néhány hét vagy hónap után spontán gyógyulás következik.
A ma már közismert, klasszikus Csipkerózsika-tündérmese ihletét a Grimm testvérek a folklórból merítették, az 1800-as években gyűjtött, felnőtteknek szóló mesékből. A mesét először egy francia író, Charles Perrault jegyezte le, és adta ki 1697-ben egy gyűjteményben. Míg a Grimm-féle változatban a herceg az igaz szerelem csókjával ébreszti fel a királylányt, az eredetiben az egyébként nős király – se szó, se csók – orvul magáévá teszi. Csipkerózsika teherbe esik, viszont ettől sem ébred fel, ikreket szül, továbbra is mély álomban. Végül is a gyerekei keltik fel, amikor egyikük kiszívja az ujjából a mérget. Csipkerózsika később eljut a királyi udvarba, ahol a királyné bosszúból megpróbálja elevenen elégetni, de a király közbelép, és inkább a feleségét veti máglyára. Azután boldogan élnek. A népi háttér, az évszázadok névtelen közösségi alkotása, a források tanulmányozása és összehasonlító leírása az irodalomtörténészek dolga, ezzel együtt is vitathatatlan, hogy a Grimm testvérek Csipkerózsikája eredeti remekmű, a világirodalom egyik legszebb alkotása, mindenféle gonosz álomból való ébredés reménykeltő üzenete. Ide kívánkozik egy megjegyzés: Benedek Elek meséi is olyan népmesék, amelyek ötvöződtek az író mesélőkedvével, fantáziájával. Ebben követője a híres népi mesefáknak: közösségi összejöveteleken mesélő, regélő emberek, akik saját egyéniségükön átszűrik a szóbeliségben őrzött és hagyományozott népmese-kincset. A mesélőkedv mindig felbukkan ott, ahol erre fogékony hallgatóság verődik össze. Sajnos, a csendesen mesélgetők hangját ma már elfedi a részben vagy egészen gépi zene – még a „népies” hangulatúnak szánt ünnepi összejöveteleken is. A jókedvtől, az öröm társas jellegétől azonban idegen a csak passzív részvétel: vidám szerelmesek, kenyeres pajtások, jó barátok saját maguk szeretnek „szerepelni” – egymásnak adni a szót, a dalt, a táncot, nem pedig magányosan, zárkózott egyénként, nemegyszer idegenül csak befogadni a kínálatot. Ez utóbbi, bármennyire is hagyományokra épül, bármilyen értőn szervezett, valójában megszakítja, lehetetlenné teszi az élő kapcsolatot, az igazi részvételt, s így nem ajándékoz meg semmiféle közösségi érzéssel s legkevésbé életörömmel, ami a társas ünnepek célja lehetne.
Érzésem szerint a fentiekhez kapcsolódik a18. századi skót Robert Burns költészete is. Burns emberi univerzumában nincs helye a világtól elvonuló, elmélkedő, magányos dalnoknak, a gyámoltalan szerelmesnek, ügyefogyott, epekedő lánynak. Az ő költészete közösségi költészet, hallgatósága is „földön járó” emberekből áll. Ihletője a népköltészet, a népmese minden ága a szerelmi énekektől, pajzán dalocskáktól a kísértethistóriákon át a balladákig. Az örök szerelem (amit különböző hormonális változások felsorakoztatásával egyes orvosok és lélektanászok tagadnak!), a házastársi hűség felmagasztalásának egyik legszebb világirodalmi verse Burns tollából született egy olyan sikamlós népdal átírásával, amit még kipontozva is illetlen szóba hozni. Kedves Olvasóm! Alább idézem a verset Szabó Lőrinc fordításában. Talán bensőséges „műsorszám” lehet ezüst- vagy aranylakodalmadon a videofilmek emlékező bemutatása mellett, és a fülsiketítő, minden beszélgetést lehetetlenné tevő gépzene helyett: „John Anderson, szívem, John / kezdetben, valaha / hajad koromsötét volt / s a homlokod sima. / Ráncos ma homlokod, John, / hajad leng deresen, / de áldás ősz fejedre, / John Anderson, szívem. / John Anderson, szívem, John, / együtt vágtunk a hegynek, / volt víg napunk elég, John, / szép emlék két öregnek. / Lefelé ballagunk már / kéz-kézben csöndesen, / s lent együtt pihenünk majd, / John Anderson, szívem.”
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
