havazás
borús égbolt
Volt egyszer egy…
…belső utazás. Benedek István Varázslás és orvoslás az azték, maya és inka birodalomban (1976) című könyvében fölveti, hogy a modern mexikói képzőművészet harsány színei, torz formái kapcsolatba hozhatók azokkal a hallucinogén szerekkel, amelyeket általánosan használnak. Ez elég egyoldalú magyarázatnak tűnik. Merthogy mit mondanánk az európai művészetről: kapcsolatba hozható az elfogyasztott borok és pálinkák tarka sokféleségével? Benedek szerint a múzsa a peyotekaktusz. Európában e növényről az első híradás 1829-ben jelent meg, amikor is közölték a spanyol Bernardino de Sahagun misszionárius16. századi írását. A kaktusz fogyasztásával elért bódító belső utazás évszázadok óta vallás is egyben, ami ma peyotizmus vagy Bennszülött Amerikai Egyház néven ismert, hivatalos statisztikák alapján mintegy 225 000 tagot számlál, de a feltevések szerint jóval több híve van ennél. A jellemzők között felfigyeltem egy rövidke mondatra: „a peyotisták nem fogyasztanak alkoholt”. Nyilván: mert az alkohol szerintük kábítószer. Hitelveikben keverednek ősi indián és keresztény elemek. Ezek között egyik legfontosabb a testvériség, a felebaráti szeretet eszmeisége. A Nagy Szellem barátságosan együttműködik a keresztény Istennel. Közvetítők az emberek és az égiek között az úgynevezett utazók, akik az imákat a Peyoteszellemhez viszik elbírálás végett, és persze az isteni ítéletet is átadják az érintetteknek. A szertartásokon a Nagy Szellemhez közbenjárók nélkül is el lehet jutni, a szigorúan szentségként, meghatározott mennyiségű és alkalmanként elfogyasztott peyote segítségével. Ez képessé teszi a használót, hogy látomásaiban eggyé váljon a szellemekkel, és így lelkierőt, elméjében nyugalmat, testi betegségében gyógyulást, vétkeiért igazságos feloldozást nyerjen. Vallásos alkalmazása ellenére a peyotekaktuszt egy ideig törvényen kívül helyezték, ma azonban nagyrészt elismerik jogos használatát, bár sokan küzdenek a betiltásáért is. A peyote egyház alapítását Quanah Parker komancs indián nevéhez és az 1885-ös évhez kötik. Ő Oklahomában vezetője volt a peyotevallási gyakorlatnak, s szenvedélyesen harcolt ennek törvénybe iktatásáért. Ez érthető, ugyanis az indián törzs „utazója” ezzel a növénnyel kúrálta ki őt fertőzéses, lázas betegségéből. Édesanyja fehér nő volt, akit kilencéves korában raboltak el egy erőd felégetésekor, ő a komancs nép utolsó nagy törzsfőnöke lett és a fehér gyarmatosítással legbátrabban szembeszálló indián vezetők egyike. A 19. század végén Európában egyféle orvosi irányzattá vált a Mexikóból hozott kaktuszok vizsgálata, főleg önkísérletek révén; a belső utazás megtapasztalásának célját tudományos kíváncsiságként határozták meg: a patikusok és vegyészek farmakológiai vizsgálatokért, az orvosok gyógyítani szándékoztak vele, a művészek saját alkotóképességüket akarták megérteni és/vagy kihasználni a látomások révén. A zűrzavaros, sokrétű tapasztalatokat úgy próbálták rendszerbe foglalni, hogy beillesztették a világ egészének „misztikus” részébe, azaz a bódulat és ébredés nemegyszer sokkoló hatását összefüggésbe hozták olyan emberi jelenségekkel, amelyekre magyarázatokat kerestek: lelki betegségek keletkezése, vizsgálata és gyógyítása, a tudatalatti feltörésével a gátlások megszüntetése, a művészetek látomásos fantasztikumának magyarázata. Tény, hogy az embereknek ősidők óta valamiért szükségük van az önámító bódulatra. Mintha az élet elviselhetetlen lenne folyamatosan állandó „ép ésszel”, így időnként ki kell lépni ebből, elhallgattatni a józanságot. Nincs is ember, aki ne találna erre valami önsegítő eszközt: ma leginkább a könnyen beszerezhető alkoholra, cigarettára, a receptre felírt altatókra és élénkítőkre gondolhatunk; de idetartozhat a kényszeressé vált egészségmegőrző diéták, testgyakorlatok sokasága (egészségfüggőség: orthorexia), az elfogult istenhit és ellenségkép, internetfüggőség, munkamánia… azaz vakbuzgóság bármiben. Szelíd példálózás: már nem azért eszünk egy szeletke csokoládét, iszunk egy pohár vörös bort, mert jólesik (ó, a tudatlanok boldogsága!), hanem mert jót tesz a szívnek. Az ilyen-olyan szerek segítségével elért önámító bódítás ma általános és tömegméretű, csak nehezen vesszük észre, mert kultúránk részeként „természetes” lett a számunkra. Hol marad az arany középút nagyszerű bölcsessége?! A testi jóllétre való elszánt törekvés közepette legtöbbször megfeledkezünk a lelki-szellemi egészségről (a szeretet vagy Mozart zenéje és egy okos könyv olvasása is jót tesz a szívnek!), olykor a feresztővízzel együtt kiöntjük a csecsemőt is. Ám ez alapjában véve úgyis mindegy addig, amíg a belső utazás – legyen az álomtalan vagy álmokkal teli látomások kavalkádja – nem vezet harmóniára, egyensúlyra. De persze ez magánügy.
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
