Utazás, háttérhatalom és földönkívüliek

HN-információ
Szeretek utazni és szeretem az ilyenkor spontán kialakuló beszélgetéseket. Pontosabban szerettem, mert az utóbbi időkben egyre kevesebbet utazom vonattal, autóbuszon pedig ritkán tud kialakulni jó párbeszéd, mivel az utasok többsége egymás mögött ül. Magyarán egyetlen személlyel lehet beszédbe elegyedni – azzal, aki épp mellénk ül. Ő, ha fiatal, akkor jól „elbeszélget” az okostelefonjával, ha korosabb, nem biztos, hogy beszédes kedvében van. Utóbbi buszozásomkor bőbeszédű, korombéli férfi ült mellém kb. a harmadik megállónál, ahogy elindultunk. „Ma is nagy meleg lesz” – indította a csevegést amint hátradőlt a székben. „Jó lenne egy kis eső” – fűztem tovább a gondolatot, jelezvén, hogy rutinos csevegő vagyok. Ezzel már benne is voltunk a globális felmelegedés és üvegházhatás témakör boncolgatásának a közepében, amikor váratlanul, megjegyezte: „Ez is a háttérhatalom műve.” Aztán hosszas fejtegetésbe kezdett a hatalomról, amelyik természetesen a háttérből ellenőrzi az egész emberiséget, kormányok és vallások fölött áll, amelyik mindig közbeavatkozik, ha úgy látja, nem jó irányba mutat az emberiség fejlődése. Bár nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, gondoltam, jobban telik az idő, ha belemegyek a vitába. Így jeleztem neki, ha ez van, akkor igazán küldhetne a háttérhatalom egy kis esőt. Erre utitársam kifejtette: nem is egy háttérhatalom van, hanem több, amelyek közül csak egy jó, a többi rossz, ráadásul az összest földönkívüliek irányítják. „18 földönkívüli faj ellenőrzi Földünket, akik itt járnak közöttünk” – jelentette ki, s még bibliai idézettel is alátámasztotta állítását. Ez már nekem is sok volt, de mielőtt bármit szólhattam volna, befutott a buszunk a végállomásra, és leszálltunk. Ám azóta is furdal a kíváncsiság, hogyan reagált volna, ha tréfásan kijelentem: „Az egyik faj képviselője én vagyok.”


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!