borús égbolt
közepes eső
Újmagyarban is fontos az iskola!
Tör, zúz ripity – török, zúzok ripityára! Ajt mos! – Mosd le az ajtót!
Abl puc! – Pucolj ablakot! Gazember – Gazdaságemelési berendező. Te kerge birka – Tegnap kerestelek, de gerjedt, nem bírtam kapcsolni. Ak nyav! – Akarja a nyavalya! Marha barom – Maradéktalanul hallom, barátom, rokonom. Nyolc ál negy gim köt –Nyolcvan általános és negyven gimnázium kötelező. Vajon ismerősek a felsorolt kifejezések és azok „ókori” fordításai? Akinek nem, annak elárulom, a népszerű Mézga család különös kalandjai című rajzfilmsorozatból származnak. Mézgáék 30. századi rokona, MZ/X így beszél újmagyarul. A rejtélyes 30. század ugyan messze van, de azt hiszem, jól haladunk feléje. Csupán elég belépni valamelyik közösségi oldalra, és máris az az érzésünk, hogy ugyan pár helyesírási hibával, de tudunk újmagyarul. Íme néhány példa:
– Helo gyerekek oszatok hogy juson el haki nemetorszagban van nics mukaja ha akar dolgozni hivjon it vagyok nemetben 50 embere van szöksegem 10 euro orabel igyen szalo minden hetvegin fizetnek vagy meszengyeren ertek el;
– Eladó roka goba több menyisegben;
– hajat vasarolok magas aron regi levagot haj is erdekel netan ha a fejen van a haj akor azt is le vagjuk hazhoz megyunk keszen es meg veszuk.
Nem azért idéztem, hogy bárkit is megsértsek, csupán arra szeretném felhívni a közvélemény figyelmét, hogy ne becsüljük le az iskolát (és a templomot se). Az elmúlt években, évtizedekben sajnos egyre inkább trendi lett az, hogy beleszólunk a tanítók, tanárok (és nem csak) dolgába, és mindezzel odaveszett az intézményesített oktatás értéke. Ez is érthető, hiszen sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor az érettségi bizonylat felmutatása elégséges volt ahhoz, hogy valaki taníthasson, illetve (a jelenleginél) alaposabb felkészültség kellett ahhoz, hogy az ember fia és lánya ápoló vagy elárusító legyen. És bizonyára az érettségi bizonylat és annak megszerzéséhez szükséges tudás felért a mai tanfolyamok, technikumok értékével. Mára már az egy-két egyetemi képzést elvégzett fiatalok sem találnak munkát.
Ez is közrejátszhatott az oktatás megbecsültségének csökkenéséhez. Közben változott az oktatás színvonala, a gyermekek befogadókészsége is, és ezzel együtt változott minden. Mégis azt gondolom, nem kell és nem szabad alábecsülni az oktatást, hiszen nemcsak a fenti példák szemléltetik nagyszerűen azt, hogy elindultunk az alapműveltség lejtőjén, hanem nagyon sokszor abból is kitűnik, hogy esetenként sokaknak gondot okoz egy-egy hivatalos levél, újságcikk értelmezése, illetve a típusnyomtatványok kitöltése is.
Ezzel sincs olyan nagy gond, hiszen nem egyforma talentumokkal vagyunk megáldva. Csupán az a probléma, hogy egyre nagyobb – debreceni nagy mesteremet idézve – az össznépi tahósodás. Ez abban is megnyilvánul, hogy sokan a közösségi oldalakon fejezik ki nemtetszésüket bizonyos dolgokért. Szerintem egyrészt azért sincs rendjén, mert nem biztos, hogy minden ügyet ott kell elintézni, másrészt pedig nem hiszem, hogy az alpári hangnemben és helytelenül írt háborgásokat valaki is komolyan veszi.
A legtöbb esetben a bocccs, de telóról írtam magyarázat sem elfogadható! És még mindig nem a nyelvtannácik pártján vagyok! És még arról sem szóltam, hogy az online térben sem szégyen köszönni! Az említett össznépi tahósodás folyamatának megállítására Reményik Sándor – igaz, hogy más kontextusban – megfogalmazta a jó tanácsot: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”
Biró István
