Hirdetés

Új kedvezmények: nagycsaládos kártyát vezetnek be Csíkszeredában

HN-információ
Rendkívüli ülésen hagyta jóvá Csíkszereda önkormányzata a nagycsaládos kártya bevezetését. A kártya felmutatásával a három vagy ennél több gyermeket nevelő, valamint az egyedülálló szülők a kulturális intézmények saját előadásain, programjain, a városi tömegszállításban, a Csíki Csobbanóban és a VSK Csíkszereda eseményein részesülnek kedvezményben. A kedvezményrendszer június 1-jétől indul. A program fontosságával kapcsolatosan Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere elmondta: azzal szembesültek, hogy hosszú időn keresztül nem volt egy egységes, az önkormányzat által meghatározott családtámogatási politika, az alintézmények szolgáltatásaihoz való hozzáférést illetően. – Sógor Enikő alpolgármesternek köszönhetően sikerült egy olyan átlátható rendszert kidolgozni, amelyben nagyon kevés a bürokrácia. A nagycsaládokat támogatnunk kell, hiszen ők képezik a közösség szilárd alapját – emelte ki az elöljáró. A központi lakossági nyilvántartó adatai szerint a városban hozzávetőleg 450 nagycsaládot tartanak nyilván – mutatott rá Sógor Enikő, aki örömmel jelentette be, hogy  Csíkszereda is belépett azon önkormányzatok sorába, amelyek fontosnak tartják a nagycsaládok támogatását. Már lehet igényelni A program részleteit ismertetve az alpolgármester elmondta, a magasabb fokú életminőség biztosítását, a külöböző közszolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférés biztosítását tűzték ki célként. A kedvezményeket a legalább három gyermeket nevelő családok vagy egyedülálló szülők vehetik igénybe, ha a gyermekek közül legalább egy 18 éven aluli, illetve ha a család állandó csíkszeredai lakhellyel rendelkezik, a szülők egyike alkalmazotti státusban van, napirenden vannak a helyi adók befizetésével, és az ellátásukban levő gyermekek rendszeresen járnak iskolába, óvódába. A kártya felmutatásával – a teljesség igénye nélkül – az alábbi kedvezmények érvényesülnek: 30 lej helyett 10 lejért válthatnak jegyet a nagycsaládosok a Csíki Játékszín előadásaira, az Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes műsorait 25 helyett 10 lejért tekinthetik meg, míg a Csíki Múzeum tárlataira 15 helyett 10 lejért léphetnek be. A nagycsaládos kártyát a polgármesteri hivatal Szociális igazgatóságán, a  28-as irodában lehet igényelni naponta 9.00–13.00 óra között. Az igényléshez szükséges aktacsomónak tartalmaznia kell a típuskérést, a családtagok személyigazolványainak vagy a születési bizonyítványoknak a másolatát, valamint a házassági anyakönyvi kivonat másolatát, továbbá az alkalmazotti státust igazoló okiratot (munkaszerződés/igazolás), a saját felelősségre tett nyilatkozatot az ellátásban levő gyermekekre vonatkozóan és az oktatási intézmény által kibocsájtott igazolást. A program további részleteiről a polgármesteri hivatal honlapjára kattintva olvashatnak. Itt található a szabályzat, a kitöltendő típuskérés és a saját felelősségre kitöltött nyilatkozat is.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!