borús égbolt
Tűzzük a zászlónkra!
Nem is tagadom, motoszkált bennem a kisördög, amikor röpke téli szabadságunk helyszínéül éppen Gura Humoruluit javasoltam. A cél mindenképpen a „pámblikák földje”, Bukovina volt, a város mellett pedig az döntött, hogy szűk pátriánkban nem kis hírneve van „Humorszádának”. Itt vonták fel ugyanis 2015-ben katonai parádé keretében Bukovina zászlaját. Kíváncsiak voltunk a városra, ahol loboghat egy, a Székelyföldhöz hasonlóan „nem létező” közigazgatási egység hivatalos lobogója, ami nem holmi reklámzászló. Gura Humorului ezért számunkra hivatkozási alap – érdemes hangsúlyozni: nem feltétlenül a községházákon lobogó székely zászlók ürügyén, de a Csíkszereda főterén felhúzott, majd sebbel-lobbal, nevetséges indokokkal eltávolított zászló kapcsán mindenképpen.
Gura Humorului központjában, a Monarchia stílusjegyeit magán viselő polgármesteri hivatallal szemben található a központi park – „előterében” a román, az EU és a város zászlaja –, annak szomszédságában pedig a központi ortodox templom, annak nemrég rendezett terén pedig lobogó nélküli zászlórúd árválkodik.
A város egyébként ünnepre készül: ők is 100 éve képezik Románia részét, és ennek – velünk ellentétben – örülni is tudnak. A bukovinai centenáriumra brand épült, amely – kiváltképpen Szucsáván – majd’ minden középületen hirdeti az egyesülést. A térségüket büszkén reklámozzák, hirdetik úton-útfélen, ebből arra következtetek, hogy erős bukovinai identitástudatuk van. Ez mégsem hasonlítható össze a székely identitással – erre viszont már abból következtetek, hogy nem szólnak hangos hírverések a Gura Humorului-i zászló eltávolításáról. Vagy csak éppen akkor jártunk ott, amikor kicserélik újabbra, mert a régit megtépázta a szél?
Nem hiszem. Azért nem, mert belemerültem a Bukovina zászlaja felvonásáról szóló 2015-ös tudósítások kommentáradataiba. Egy-egy cikk alatt bezzegelő székelyek hőbörögnek, vagy józanabbak hívják fel a figyelmet észérvekkel a kettős mércére. Románul (is). Megdöbbentett viszont nagyon sok román hozzászóló ellenséges viszonyulása. Egy kommentelő például azt mondja: „Bukovina visszatérését ünnepeljük az anyaországhoz, akkor minek a szeparatista zászló? És apropó, Ștefan cel Mare idejében létezett a Bukovina nevű térség? Én nem emlékszem”.
Nem tetszik az, ami a székely zászló körül történik. És nemcsak román oldalról, hanem a mienkről sem. Nem tudok egyetérteni azokkal a hangokkal, amelyek a lelki zászlólengetés elé helyezik a fizikai zászlólengetést. Amelyek kitűzetnék a székely zászlót minden székely házra, csak azért, hogy megmutassuk. Ez „kétirányú” zsákutca. Irányunkba azért, mert lássuk be: tartalmatlan. Amíg a méregdrága árucikk és az ingyen osztogatott jelkép két véglete uralkodik, a köztes, szívből jövő önkéntesség pedig elenyésző, addig nem őszinte magunkkal szemben. A románság irányába pedig azért zsákutca, mert fölöslegesen áltatjuk magunkat, ha elhisszük, hogy tisztelni fogják. Hát még Bukovina zászlaját sem tisztelik! Mire várunk?!
Elmondom, én mire várok. Arra, hogy senki se várja el se tőlem, se mástól, hogy kifüggesszük az arany-kék lobogót, mégis érezzünk őszinte késztetést erre! Ne a politikusnak akarjunk megfelelni vele, ne a polgármesternek, papnak tetszelegjünk vele. Hanem rendeljünk hozzá minőséget, és így töltsük fel tartalommal. Ki-ki a maga családjában, közösségében, munkahelyén célozza meg a magasabb színvonalat, hozzunk több áldozatot a környezetünk – és ne csak a magunk – jólétéért, legyünk különbek, mint voltunk, és legyünk példamutatók mások számára!
Biztos vagyok benne, hogy ha megvénülök, akkor megérem a székely autonómiát. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez bukaresti jóváhagyással történik meg… De mindennél biztosabb vagyok abban, hogy az önrendelkezés a saját házainkban, a saját kertünkben, udvarunkban kezdődik. Amíg várjuk, hogy az RMDSZ, hogy az MPP, hogy Sabin Gherman, hogy Bukarest, hogy Orbán Viktor, hogy Brüsszel, hogy Washington… Addig csak másra mutogatással húzzuk az időt, és nem teszünk azért, hogy országszerte etalon legyünk, hogy ebben az elmaradt országban jövőbe tekintő mentalitással, szervezettséggel felhívjuk magunkra a figyelmet. Ha az a kék-arany minőséget üzen kifelé, akkor nyert ügyünk van. Amíg csak történelmi frusztrációt és magamutogatást, addig csak magunknak lobogtatjuk.
Kovács Hont Imre
.jpg)
