borús égbolt
Türelmetlenség
Ahogy nő az Európába özönlő migránsok száma, úgy kezd elhatalmasodni szinte valamennyi érintett tagállamában a velük szembeni türelmetlenség, intolerancia, félelem. Nem kell ahhoz az egyre durvább hangnemben üzengető, vádaskodó, egymásnak feleselő, a bevándorlók kvótaszerű elosztásán meddő, elvi és elvtelen vitákat folytató minisztereket látni, hogy tudjuk, lássuk, érezzük, a folyamatok ellenőrzése, befolyásolása finoman szólva is kicsúszott az európai döntéshozók irányítása alól. Az átlagemberek véleményváltozását, a több száz ezres nagyságrendben érkező migránsok kiváltotta nyugtalanságot, a társadalmi berendezkedésből, az eltérő szociális, kulturális, vallási hagyományokból, szokásokból keletkező feszültségforrásokat a politikusok is kénytelenek egyre komolyabban venni. A türelmetlenségről árulkodó, vagy épp az önvédelemnek nevezett megnyilvánulásokról ráadásul olyan országokból is egyre gyakrabban érkeznek híradások, ahonnan az átlagos hírfogyasztó a legkevésbé sem várná. Így például míg Svédország gyorsítani akarja azoknak a menekülteknek a kitoloncolását, akik a skandináv országba nem háborús övezetből érkeztek, Finnországban egyre több ízben a tetlegességben látják a migránsprobléma „megoldását”: a múlt héten például két rendben próbáltak meg ismeretlenek menekültek befogadására kialakított szálláshelyeket lángra lobbantani. Németországban szintén, annyi különbséggel, hogy ott a próbálkozás nemcsak kísérlet maradt: az eredményt kimerült, elcsigázott, szélmalomharcot vívó rendfenntartók és a porig égett befogadóépületek jelezték. Németország kapcsán ráadásul ugyanarról az országról beszélünk, ahol – emlékezzünk csak – a futballstadionokban pár hónappal ezelőtt még óriásfeliratokon üzenték a nagyvilágba a szurkolók: Németországban mindenki szívesen látott, Németország mindenkit befogad. Ezt a meggyőződést úgy tűnik, egy-két hónap eltelte után egyre inkább csak Angela Merkel vallja őszintén magáénak, igaz, a német kancellár asszony becsületére váljék, a menekültek befogadásának ügye mellett zuhanó népszerűségi mutatói ellenére is következetesen kiáll. Teszi ezt annak ellenére is, hogy politikai nézete a német szövetségi tartományok szintjén is egyre pattanásközelibbé feszíti a húrt. Bajorország a menekültáradat fékezésének elmulasztása miatt egyenesen kötelességszegéssel, sőt a tartományok működésének ellehetetlenítésével vádolja a berlini kancelláriát, haladéktalanul követelve, hogy a határok szigorúbb ellenőrzésén túl Németország minden jól látható helyre tegye ki a MEGTELT táblát.
És miközben Görögországban, Szerbiában, Magyarországon, Horvátországban, Olaszországban, Ausztriában, Németországban a szünet nélkül érkező menekültekkel foglalkoznak a híradások, Szíriában, a milliókat menekülésre kényszerítő és földönfutóvá tevő háborús övezetben egyre nagyobb káosz lesz úrrá. Addig, amíg a ki a barát és ki az ellenség kérdésekre naponta új válaszok születnek, addig, amíg Brüsszelből a tagállamok külügyminisztereinek erejéből és tehetségéből csak az Asszad-rezsim békeképtelenségét hangsúlyozó, az Iszlám Állam kegyetlenkedéseit és a szír elnökkel szemben álló, Nyugat-barát mérsékelt erők orosz bombázásának elítélésére telik, újabb és újabb tömegek kelnek Európa irányába útra. És ahogy újabb és újabb menekültekről szólnak a híradások, válnak tehetetlen, béna kacsákká a döntéshozók, türelmetlenebbé a befogadók, úgy lesz a lángra kapó befogadóközpontok füstje is egyre közelebb, egyre félelmetesebb, egyre fojtogatóbb.
Domján Levente
_web.JPG)
